„Minden
jótett elnyeri méltó büntetését.”
Nyikolaj Ivanovics Leonov
Csalódás c. könyv Fordította: Székely Ervin
Nyikolaj Ivanovics Leonov
Csalódás c. könyv Fordította: Székely Ervin
Másfél
hónappal ezelőtt hazafelé leszálltam a buszról. A buszmegállótól nagyjából 15
méter távolságra két nő társalgott. Pontosabban az ötven év körüli vigasztalta
a harminc egynéhány évesnek tűnő síró nőt. Segítségkérő tekintettel méregették
a buszról leszálló 5-6 fős ’tömeget’.
- Segíthetek? – mentem oda jóhiszeműen. Mire mind a ketten rávágták, hogy: - Igen.
Segítség kéne a hölgynek, mert el kéne jutnia a gyógyszertárba a gyógyszeréért, elkísérném –e? Ó. Hát persze, miért ne, kb. plusz két perces kitérő. Mit az nekem, meglesz a napi karma-javító önzetlen-tejeskávé. Ezzel az idősebbik nő átadott egy ezrest a fiatalabbnak a bogyókra. Sebesen távozott. Ott maradtam Én és Az. Azt 50 percbe került elkísérni a leglassabb tempóval is 6 percre lévő patikáig. Többször leult a korlátra, lévén nem bír menni, mert el van törve a lábfeje. A majd’ egy óra hossza alatt, megtudtam a fél életét, meghalt a bátyja, ő pánikbeteg, többször sírva fakadt, hogy de jó, hogy léteznek még „Emberséges emberek” Én pedig azon gondolkodtam, hogy feltűnésmentesen be lehet-e lökni egy busz vagy nagyobb autó elé… Elvonási tünetektől remegő kezével nem tudta meggyújtani a cigarettáját, ebbe segítettem, legalább az én kezem is büdös lett. De jó! Ja, nem. Mivelhogy a pánikbetegségére való gyógyszert nem tudta kiváltani, ezért kért attól a nőtől, csakhogy a gyógyszerek (Xanax, Frontin) nélkül, nem mert egyedül elmenni a betegségboltba. Nem baj, dicsérjen csak, elkísérem, ha már belekezdtem, végigcsinálom. Én nagy önzetlenségembe. Közben dicsekedett, hányan verik, hogy a lakásmaffia ki akarja rakni otthonról, stb. És adjam át a szerencsés páromnak, milyen jó és önzetlen remek barátja van. Átadtam. Kiröhögött. Mikor hazaértem, elmeséltem két, akkor éppen nálunk héderező barátnak, ők is megállapították: Ne légy jó, mert megszívod.
Oké, Emberi lényeknek nem segítünk, ha nem muszáj. Rendben, tegnap a raktárban a Pszicho felkiáltott a sorban ahol éppen az egészségre többszörösen ártalmas targoncát kezeltem:
- Azta! Mekkora állat!
Mint említettem a targonca többszörösen veszélyes az egészégre, igen fáj ha valakit átszúrnak a villával, véletlenül elgázolom vagy ilyesmi. Tehát én Áldott jó angyal, az önzetlen tejeskávé érdekében és merő természetszeretetből megálltam. Kesztyűt húztam. Leszálltam a gépről, amit rendeltetésszerűen meg és leállítottam előtte. Lehajoltam, és felvettem a nem túl nagy sebesességgel mászó hatlábú fekete jószágot. nagyjából átlag hüvelykujj nagyságú bogár pedig kiteleportálódott az épület biztos halált jelentő falai közül, a legközelebbi füves helyre. Pszicho, meg a két másik kolléga kérdezték, hogy miért? Nos, gyermekkoromban elég sokat foglalkoztam a rovarokkal és bogarakkal. Tudtam, hogy megcsípni nem fog. Azt válaszoltam, merő könnyedséggel:
- Csak megmentettem a haláltól, többre értékelem mint "egy" embert. – Itt, kissé furán néztek, majd mikor leesett számukra, hogy az az „Egy” ember akire éppen utaltam az Pszihó volt, kuncogtak. De legalább neki nem esett le.
A történethez hozzá tartozik, hogy Marci barátságosan megkérdezte utána milyen bogár volt? Én előszedtem a gyermekkori tanulmányaimat és rávágtam a legegyértelműbb választ: - Valamilyen gyászbogár.
Na itt megrohantak a gyermeki emlékek töredékei, mikor még a negyedik és ötödik órán is éreztem több kézmosás után a kezemen azt a kellemetlen… Mikor anyám már benzinnel, mosószappannal, hypóval és minden mással próbálta eltüntetni a bogárszagot a kezemről… Megszagoltam a kezem, majd levettem a kesztyűt és megszagoltam a kezem. Majd elmentem kezet mosni, kidobtam a kesztyűt és hálát adtam az egy év vegyipari munkának, hogy megölte a szaglásom. Most csak picit kellemetlen édeskés szúrós szagot éreztem. Tudtam, hogy ezt feltehetőleg mások is érzik… Akiknek mondjuk jó a szaglása… Nem beszéltem róla senkinek mi az A Szag (Amit még a 8. kézmosás után is éreztem az ujjaimon.). Tegnap csak azokkal fogtam kezet, akiket nem kedvelek. Itthon sikerült aznap a tizensokadik tisztálkodással eltüntetni. Rákerestem a reggel megmentett példányra…
- Segíthetek? – mentem oda jóhiszeműen. Mire mind a ketten rávágták, hogy: - Igen.
Segítség kéne a hölgynek, mert el kéne jutnia a gyógyszertárba a gyógyszeréért, elkísérném –e? Ó. Hát persze, miért ne, kb. plusz két perces kitérő. Mit az nekem, meglesz a napi karma-javító önzetlen-tejeskávé. Ezzel az idősebbik nő átadott egy ezrest a fiatalabbnak a bogyókra. Sebesen távozott. Ott maradtam Én és Az. Azt 50 percbe került elkísérni a leglassabb tempóval is 6 percre lévő patikáig. Többször leult a korlátra, lévén nem bír menni, mert el van törve a lábfeje. A majd’ egy óra hossza alatt, megtudtam a fél életét, meghalt a bátyja, ő pánikbeteg, többször sírva fakadt, hogy de jó, hogy léteznek még „Emberséges emberek” Én pedig azon gondolkodtam, hogy feltűnésmentesen be lehet-e lökni egy busz vagy nagyobb autó elé… Elvonási tünetektől remegő kezével nem tudta meggyújtani a cigarettáját, ebbe segítettem, legalább az én kezem is büdös lett. De jó! Ja, nem. Mivelhogy a pánikbetegségére való gyógyszert nem tudta kiváltani, ezért kért attól a nőtől, csakhogy a gyógyszerek (Xanax, Frontin) nélkül, nem mert egyedül elmenni a betegségboltba. Nem baj, dicsérjen csak, elkísérem, ha már belekezdtem, végigcsinálom. Én nagy önzetlenségembe. Közben dicsekedett, hányan verik, hogy a lakásmaffia ki akarja rakni otthonról, stb. És adjam át a szerencsés páromnak, milyen jó és önzetlen remek barátja van. Átadtam. Kiröhögött. Mikor hazaértem, elmeséltem két, akkor éppen nálunk héderező barátnak, ők is megállapították: Ne légy jó, mert megszívod.
Oké, Emberi lényeknek nem segítünk, ha nem muszáj. Rendben, tegnap a raktárban a Pszicho felkiáltott a sorban ahol éppen az egészségre többszörösen ártalmas targoncát kezeltem:
- Azta! Mekkora állat!
Mint említettem a targonca többszörösen veszélyes az egészégre, igen fáj ha valakit átszúrnak a villával, véletlenül elgázolom vagy ilyesmi. Tehát én Áldott jó angyal, az önzetlen tejeskávé érdekében és merő természetszeretetből megálltam. Kesztyűt húztam. Leszálltam a gépről, amit rendeltetésszerűen meg és leállítottam előtte. Lehajoltam, és felvettem a nem túl nagy sebesességgel mászó hatlábú fekete jószágot. nagyjából átlag hüvelykujj nagyságú bogár pedig kiteleportálódott az épület biztos halált jelentő falai közül, a legközelebbi füves helyre. Pszicho, meg a két másik kolléga kérdezték, hogy miért? Nos, gyermekkoromban elég sokat foglalkoztam a rovarokkal és bogarakkal. Tudtam, hogy megcsípni nem fog. Azt válaszoltam, merő könnyedséggel:
- Csak megmentettem a haláltól, többre értékelem mint "egy" embert. – Itt, kissé furán néztek, majd mikor leesett számukra, hogy az az „Egy” ember akire éppen utaltam az Pszihó volt, kuncogtak. De legalább neki nem esett le.
A történethez hozzá tartozik, hogy Marci barátságosan megkérdezte utána milyen bogár volt? Én előszedtem a gyermekkori tanulmányaimat és rávágtam a legegyértelműbb választ: - Valamilyen gyászbogár.
Na itt megrohantak a gyermeki emlékek töredékei, mikor még a negyedik és ötödik órán is éreztem több kézmosás után a kezemen azt a kellemetlen… Mikor anyám már benzinnel, mosószappannal, hypóval és minden mással próbálta eltüntetni a bogárszagot a kezemről… Megszagoltam a kezem, majd levettem a kesztyűt és megszagoltam a kezem. Majd elmentem kezet mosni, kidobtam a kesztyűt és hálát adtam az egy év vegyipari munkának, hogy megölte a szaglásom. Most csak picit kellemetlen édeskés szúrós szagot éreztem. Tudtam, hogy ezt feltehetőleg mások is érzik… Akiknek mondjuk jó a szaglása… Nem beszéltem róla senkinek mi az A Szag (Amit még a 8. kézmosás után is éreztem az ujjaimon.). Tegnap csak azokkal fogtam kezet, akiket nem kedvelek. Itthon sikerült aznap a tizensokadik tisztálkodással eltüntetni. Rákerestem a reggel megmentett példányra…
Ezt találtam
és tőkéletes az egyezés. Ez volt az!
És még csak nem is védett...
NE TEGYÉL JÓT,
MERT MEGBOSSZULJA ÖNNMAGÁT!!!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése