Elveszett levelek

Szedett vetett íróasztal, egy szedetvetett faházban.
Nem élünk gazdagon, de annál boldogabban.
Hol az ő gyomra kordul, hol az enyém, de mindig van mit enni.
Hol az ő szeme könnyezik, hol az enyém, de mindig van mit tenni.
Várat magára a jövő és mi így vagyunk tökéletesen.
Néha csak leülök olvasni, hogy hogyan lettünk boldogokból még boldogabbak, de nem megboldogultak.
Olvasgattam a régi leveleket, amiket tőle kaptam. Volt mi haraggal, dühvel,  volt mi vággyal, kéjjel íródott, volt mi szeretetből vagy szerelemből.
Nem szoktam a múltat sutba dobni, elrejteni vagy eltitkolni, de most mégis olyan érzésem volt,hogy nincs szükségem a felesleges, ideges, csúf sorokra.
Gyertyát gyújtottam és égetni kezdtem őket, majd a kandallóba hajítottam a már égő darabokat.
Nem feledheted el,hogy ki vagy, honnan jöttél és miért lettél ilyen.
Egy forró pernye lángra kapatta a levélcsokrot az asztalomon.
Hiába fújtam, hiába legyeztem, pillanatok leforgása alatt porig égett.
Nem feledheted el,hogy ki vagy, honnan jöttél és miért lettél ilyen.
Igéz a múlt, de nem tart fogva.
Csak egy pár hasztalan levél, kedves sorok... mind elvesztek, de
Nem feledheted el,hogy ki vagy, honnan jöttél és miért lettél ilyen.
Az asztalomon csak néhány bántódott komor korom folt maradt, a gyertyám sem égett csonkig.
Nem veszítettem semmit.