Viharos éjt követ az ébredés,
Besüt az első fénysugár, oly szép, de mégis,
Egy jéghideg fuvallat, mely majdhogynem éget
Tovaűzi párnámról a zilált pihéket
Tapodtat se mennék, ám kattan a zár,
Megálljt kiáltok, de a lábam magától jár.
Vonszol idegen szobákon át.
Máig érzem a lőpor szagát...
Szem-dörzsölgetve a küszöbön állván,
Megindulok előre, lassan és gyáván.
Üresen kacsingatnak a vak ablakok,
Meghajlik felém egy oszlop… szevasztok!
A pernye közt költöző madarak szállnak
A tér felett, hol őseink kővé váltak,
E korban maguk is földönfutók lettek,
Mígnem az ősi erények is mind kiűzettek...
A jelenés láttán meghűl a vér.
Idegen szívekbe kap a hontalan szél.
A sarkon egy éhező eb csahol.
Nem lel békét a szív sehol.
Szárnyat növeszt egy kósza gondolat,
Messze elrepít a szabad ég alatt.
Oly távol jár, s nem tudtam, miért,
De olyan jó lenne ha itt lennél...
A laktanya mellett, a holt hidegben
Egy öreg katona pihen velem szemben.
- Ébresztő bátyám! – de már semmit se hall.
Kesztyűs ujjai közt leégett szivar.
Nem felesel puska, ernyedt a kar.
Löveg ütötte résen át ásít a fal.
Egymásba bújnak a néma utcák,
Gyászindulónkat a kémények fújják.
Vigalmunk távoli álomkép.
A mosoly az arcokon nem várt vendég.
A habok közt egy hajó a révbe ér.
A hídnál egy csonk
az égre néz,
Az oroszlán a Duna parton társát várja,
De hiába, sodorja a folyó árja.
Néha a ligetben reccsen egy ág,
Vörös levelet hullatnak rám a fák.
Viharos éjt követ az ébredés,
Miközben ez a dal véget ér.
Talán szebb jövőt hoz az ébredés
Az ébredés...Dave - Lestat - Hínár
2008.
- Lestat naplója -
Megjegyzések
Megjegyzés küldése