"Toroni Pokol? Érdekes nevet adtatok neki. Mi egyszerűen csak fájdalomnak hívjuk." Pergamentöredék
A nevem Korbács. Születtem pietorként, Tharr Égi Fényének évszakában, a Ködök havának mediánján, a Császári Korona 3587. évében. Kiérdemelten és megvétózhatatlanul tagja vagyok a dicső Toroni Ikrek, Hector Ipsys rendházának. Rangom Primor Mortor. Békében százak, háborúban ezrek lesik parancsomat.
Ha olvasod ezt a feljegyzést, tudd meg, ezen információk bármelyikéért is már rég halott lennél. Gyilkos vagyok, gyilkosnak születtem. A sorsom már akkor meg lett írva, mikor apám először fakardom adott a kezembe. Kardot, amelynek az a rendeltetése, hogy másokat védjen, mások igazát hirdesse, és mások bosszúját teljesítse, kardot, amely a ládám mélyén pihen, hogy tovább adhassam a gyermekeimnek. Ez az én életem. Az a döntésem, hogy mások döntései szerint cselekedjek. Az a választásom, hogy mások válasszanak engem a karjuknak. Ha rossz a lelkiismereted, akkor én leszek, aki meggyógyít. Ha sötétbe suttogod a szavakat, én leszek, aki meghallja. És ha a melledből kiáll a penge, én állok a hátad mögött. Én, és a testvéreim ott vagyunk mindig és mindenhol. Bármikor elmehetsz mellettünk, leülhetsz mellénk, beszélhetsz hozzánk. Csak akkor fogod felismerni, hogy kik vagyunk, mikor a fejedre olvassuk mások ítéletét, de akkor már csak Tharr kegyében bízhatsz. Márpedig a véres bosszú Tharr kevére való, ezért sok könyörületet ne várj Tőle, a legtöbb a gyors és fájdalommentes halál.
A többi embernép gonosznak és kegyetlennek, és embertelennek ítél minket, mert egy olyan filozófiát vallunk, amit nem emberek találtak ki, nem embereknek. Csak annyira vagyunk embertelenek, mint a hiúz, aki álmában harapja át a pocok torkát, a sas, akik az égből ragadja el a nyulat, vagy a hamis isteneitek, akik tiszta égből vetnek mennykövet a házaitokba. Nem fogok hosszas magyarázatba kezdeni, hogy életem során milyen kivédhetetlen, előítéletes vádakkal kellett szembe szállnom, pusztán azért, mert a magaménak vallok egy hazát, egy becsületrendet, és egy életet. Úgy tartják, uraink dekadensek, a múltban élnek, egy letűnt kor szánalmas árnyai. Nos erre csak annyit tudtunk mondani, hogy ti a mai napig azokban a házakban, palotákban, hitekben éltek, amiket a mi őseink építettek ezredévekkel előtt. Nekünk tudatunk van. Egy tudat, ami összefog minden élőt a birodalomban, egy cél, amely minden életnél előrébb való, egy kor, amit minden életben el akarunk, és egyszer távoli unokáink el is fognak érni. Gyűlölj, ha akarsz, ítélj, ha akarsz, sugdolózz, ha akarsz, és rettegj, ha akarsz. Nem vagyunk különbözőek. Csak más a filozófiánk, a hazánk, az életünk. Az elveimet nem én határoztam meg. A rangom, és a nevelésem adta, akárcsak neked.
A közhiedelemmel ellentétben mi is emberek vagyunk. Mi is tiszteljük a becsületet, felnézünk a nagyjainkra, csodáljuk a szépet, és elismerjük a teljesítményt. Gondolnád, hogy én is hordok magammal egy medált a feleségem (mert bizony, az is van, és még szeretem is) képével, nekem is van háziállatom, én is gondozok növényeket, én is szeretem az ízlésesen díszített ruhákat? Nem? Miért nem? Csak azért, mert gyilkos vagyok, nem leszek egy lelketlen szörnyeteg. Van lelkem. Lelkiismeretem is. Emlékszem az áldozataim arcára. A nevükre és a névtelenségükre is. Az életükre, aminek véget vetettem. Az életükre... amit megbánhattak volna, hogy megtisztulva indulhassanak a Lindigassra. Tudtad, hogy az első áldozatom képmását hordom a testembe varrva? Emlék, trófea, lelkiismeret... egy élet vége, és egy új kezdete.
Vannak és voltak társaim.
Gyilkos... Gyilkos már halott. Lelke bebörtönözve egy testbe, ami az idők végezetéig őrizni fogja, hogy minden nap, minden percben emlékeztesse a kudarcaira, és életére. Füst... Elszállt a szélben. Valamikor úgy hitte egy nő mindent megér, de a nő szíve másé volt. Másé, vagy a szabadságé? Lényegtelen. Bagoly és Penge hibáztak, elmentek. Vipera, én drága Viperám... A neved már csak egy álom, amit elfújt a szél. Hittem benned, és vártam, mikor nyitod ki a szemed, de mire felébredtél már késő volt. Felébredtél egyáltalán, vagy az is csak egy álom volt? Pók... Pók merre jársz? Kinek a hálójába mászol újra, ha az előzőt már meguntad? Gabalyodsz jobbra-balra, de nyolc lábbal sem lépsz semerre? Róka. Bocsáss meg a hazugságokért. Hinnem kellett volna. Csillagvető. Úgy mondták, te vagy, aki a fényesebb csillagot hajítja az égbe, és a legtöbbet szórja ki a kezei közül. Neked van kedvenc csillagod? Akkor miért dobnád el azt is? Holló... Sohatöbbé.
Miért írom ezt a memoárt? Reménykedem benne, hogy valaki olyan kezébe jut, aki érti és megérti a benne foglaltakat. Aki tudja, mi az "egy ember tragédiája". Olyanéba, akiből már eltűntek az előítéletek, és semmi mást nem lát, mint ami ide van írva. Semmi egyebet, csak azt, hogy
A nevem Korbács.
Született Pietor.
Rangom Primor Mortor.
Száműzött.
De büszke tagja a Toroni Ikrek dicső klánjának.
- Lestat naplója -
A nevem Korbács. Születtem pietorként, Tharr Égi Fényének évszakában, a Ködök havának mediánján, a Császári Korona 3587. évében. Kiérdemelten és megvétózhatatlanul tagja vagyok a dicső Toroni Ikrek, Hector Ipsys rendházának. Rangom Primor Mortor. Békében százak, háborúban ezrek lesik parancsomat.
Ha olvasod ezt a feljegyzést, tudd meg, ezen információk bármelyikéért is már rég halott lennél. Gyilkos vagyok, gyilkosnak születtem. A sorsom már akkor meg lett írva, mikor apám először fakardom adott a kezembe. Kardot, amelynek az a rendeltetése, hogy másokat védjen, mások igazát hirdesse, és mások bosszúját teljesítse, kardot, amely a ládám mélyén pihen, hogy tovább adhassam a gyermekeimnek. Ez az én életem. Az a döntésem, hogy mások döntései szerint cselekedjek. Az a választásom, hogy mások válasszanak engem a karjuknak. Ha rossz a lelkiismereted, akkor én leszek, aki meggyógyít. Ha sötétbe suttogod a szavakat, én leszek, aki meghallja. És ha a melledből kiáll a penge, én állok a hátad mögött. Én, és a testvéreim ott vagyunk mindig és mindenhol. Bármikor elmehetsz mellettünk, leülhetsz mellénk, beszélhetsz hozzánk. Csak akkor fogod felismerni, hogy kik vagyunk, mikor a fejedre olvassuk mások ítéletét, de akkor már csak Tharr kegyében bízhatsz. Márpedig a véres bosszú Tharr kevére való, ezért sok könyörületet ne várj Tőle, a legtöbb a gyors és fájdalommentes halál.
A többi embernép gonosznak és kegyetlennek, és embertelennek ítél minket, mert egy olyan filozófiát vallunk, amit nem emberek találtak ki, nem embereknek. Csak annyira vagyunk embertelenek, mint a hiúz, aki álmában harapja át a pocok torkát, a sas, akik az égből ragadja el a nyulat, vagy a hamis isteneitek, akik tiszta égből vetnek mennykövet a házaitokba. Nem fogok hosszas magyarázatba kezdeni, hogy életem során milyen kivédhetetlen, előítéletes vádakkal kellett szembe szállnom, pusztán azért, mert a magaménak vallok egy hazát, egy becsületrendet, és egy életet. Úgy tartják, uraink dekadensek, a múltban élnek, egy letűnt kor szánalmas árnyai. Nos erre csak annyit tudtunk mondani, hogy ti a mai napig azokban a házakban, palotákban, hitekben éltek, amiket a mi őseink építettek ezredévekkel előtt. Nekünk tudatunk van. Egy tudat, ami összefog minden élőt a birodalomban, egy cél, amely minden életnél előrébb való, egy kor, amit minden életben el akarunk, és egyszer távoli unokáink el is fognak érni. Gyűlölj, ha akarsz, ítélj, ha akarsz, sugdolózz, ha akarsz, és rettegj, ha akarsz. Nem vagyunk különbözőek. Csak más a filozófiánk, a hazánk, az életünk. Az elveimet nem én határoztam meg. A rangom, és a nevelésem adta, akárcsak neked.
A közhiedelemmel ellentétben mi is emberek vagyunk. Mi is tiszteljük a becsületet, felnézünk a nagyjainkra, csodáljuk a szépet, és elismerjük a teljesítményt. Gondolnád, hogy én is hordok magammal egy medált a feleségem (mert bizony, az is van, és még szeretem is) képével, nekem is van háziállatom, én is gondozok növényeket, én is szeretem az ízlésesen díszített ruhákat? Nem? Miért nem? Csak azért, mert gyilkos vagyok, nem leszek egy lelketlen szörnyeteg. Van lelkem. Lelkiismeretem is. Emlékszem az áldozataim arcára. A nevükre és a névtelenségükre is. Az életükre, aminek véget vetettem. Az életükre... amit megbánhattak volna, hogy megtisztulva indulhassanak a Lindigassra. Tudtad, hogy az első áldozatom képmását hordom a testembe varrva? Emlék, trófea, lelkiismeret... egy élet vége, és egy új kezdete.
Vannak és voltak társaim.
Gyilkos... Gyilkos már halott. Lelke bebörtönözve egy testbe, ami az idők végezetéig őrizni fogja, hogy minden nap, minden percben emlékeztesse a kudarcaira, és életére. Füst... Elszállt a szélben. Valamikor úgy hitte egy nő mindent megér, de a nő szíve másé volt. Másé, vagy a szabadságé? Lényegtelen. Bagoly és Penge hibáztak, elmentek. Vipera, én drága Viperám... A neved már csak egy álom, amit elfújt a szél. Hittem benned, és vártam, mikor nyitod ki a szemed, de mire felébredtél már késő volt. Felébredtél egyáltalán, vagy az is csak egy álom volt? Pók... Pók merre jársz? Kinek a hálójába mászol újra, ha az előzőt már meguntad? Gabalyodsz jobbra-balra, de nyolc lábbal sem lépsz semerre? Róka. Bocsáss meg a hazugságokért. Hinnem kellett volna. Csillagvető. Úgy mondták, te vagy, aki a fényesebb csillagot hajítja az égbe, és a legtöbbet szórja ki a kezei közül. Neked van kedvenc csillagod? Akkor miért dobnád el azt is? Holló... Sohatöbbé.
Miért írom ezt a memoárt? Reménykedem benne, hogy valaki olyan kezébe jut, aki érti és megérti a benne foglaltakat. Aki tudja, mi az "egy ember tragédiája". Olyanéba, akiből már eltűntek az előítéletek, és semmi mást nem lát, mint ami ide van írva. Semmi egyebet, csak azt, hogy
A nevem Korbács.
Született Pietor.
Rangom Primor Mortor.
Száműzött.
De büszke tagja a Toroni Ikrek dicső klánjának.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése