Gombóc,Otthon

Nem leszünk itt örökké. Nem vagyunk egymásé örökké. Vagyis te nem, én pedig már rég igen. Nem tartósíthatjuk magunkat, mint holmi múmiákat, akik megérdemlik,hogy örök időkre egy  kriptába legyenek összeboronálva; de valamit talán mégis tehetnénk.
Legyen egy kép, egy hang, egy mozdulat. Adjunk addig, amíg van. Kérjünk addig amíg lehet. Legyünk egyek, de legyen édes a teher. Legalább ma essünk túlzásokba. De csak amiért nem  látlak egy ideje. DE máskor ne... máskor ne légy teher. Én is próbálok csak csendesen  melletted ballagni. Szelíden, alázatosan.
Ne várjuk meg kérlek,hogy elég legyen és csak egy fejezet legyen egy katasztrofálisan elfuserált könyvből...kérlek.
Játssz velem, de vegyük komolyan. Szabályok vannak, amiket mi alkotunk, mi formálunk saját magunk kényünkre, kedvére. Kérlek játsz még velem. Bármit. Mert én játszanék veled. De, ha felakarom adni, ne hagyd; csak, ha nekem is megéri. Nyílt lapok, igaz?
Ha kell ölök érted, ha jónak látom téged öllek és ez legyen fordítva is így. Marcangoluk egymást, de csak megszokásból. 
Akartunk valamit, annyi mindent. Annyi füstbe vagy kiáltásba, árnyékba és szerteszét ment  terv. Csak nyerni akarunk. Mind a ketten, csak éppenséggel a 22-es csapdája remek álruhát ölt, ahogy mindig is tette.
Segíts rajtam és én is segítek neked. A legárnyékosabb helyen is fény leszek, ha hagysz  ragyogni és ha megtalálod a kiscsillagot az égen. Nem egy holmi örökidőkig tartó csillagkép. Egy egyszerű mihaszna hullócsillag...egy ritka csillag, amitől találsz százszor szebbet, de nem úgy hullanak az öledbe, hogy még kérni sem kell.Egy kicsit nézz fel az égre, nem fogom látni, ha sírsz.
Aggódj kicsit kérlek...félj, hogy kicsúszik a markodból és parányi csillagporrá zúzódik az éterben....mert a 'félelem és szerelem szétválaszthatatlan[...]Ha az ember egyeszer
megengedte, hogy szeressék, sebezhetővé válik, és a segbezhetőség félelemhez vezet.'

Szűk szobácska. Franciaágy, felette tükör. Képek a falon. Szemüvegek az éjjeli szekrényeken.
A reluxa finoman simul az ablakra. Nappal csábító napfény szűrődik, és itt minden éjjel
kerek a Hold. Nekünk mosolyog. Egyre kevésbé zavaró zajok. Legalább a mi zenénk ugyan az.
Itt sem gyújtok rá a szobában, ahogyan eddig sem tettem. 
Hé figyelj... mi tényleg itthon vagyunk.