Az utóbbi időben az értelmet többre értékelem az érzelemnél,
viszont rá kellett,hogy jöjjek; vannak olyan dolgok,
amiket nem lehet logikus magyarázattal alátámasztani.
Amikor az érzelmeid az értelmeddel harcol egy órán keresztül,
szépen, lassan el kell döntenem,hogy kit hagyjak nyerni.
Az értelmet,a logikát, hogy nem... ezt nem lehet élvezni...
vagy az érzelmet, az érzékiséget, az érzékenységet, hogy...
hogy igenis... ez a tökéletes katarzis.
Nem megszokott érzés, nem megszokott helyen, nem megszokott mennyiségben.
Számtalanszor éreztük egymást. Számtalanszor élveztük egymást.
Fülledt levegő és kellemes testnedv illatok a hálószobában. Sikolyok.
Üvöltések. Könyörgések. Feszültség. Őrültség. Csattanás. Nevetés.
Kínzás. Élvezet. Büntetés. Jutalom. Fogság. Rabság. Szolgaság. Tökély.
És van az a pont az ember életében,
amikor valamelyikük szemében ott ég Erósz és a másik ezt látva lebeg
a teljes öntudatlanság és a teljes élvezet közepette.
Amikor nem tudja,hogy álmodik vagy ébren van, amikor összefolyik a
plafon és a paplan... a teljes megsemmisülés, a tökéletes katarzis...
Majd zokogás. Önfeledt, örömteli és fájdalmas zokogás. Remegés.
Erósz jelen a vágyban, a szívben, az ágyékban, a tajtékban,
egész lényében... arra a pár percre, míg ön-megvalósul az élvezet és az
érzék egyvelege.
Erósz az, aki feléget mindent maga körül. A levegőt, tüzesebbé teszi
az érzékeket, felemészti a félelmet és táplálja az érzékiséget.
Érezni őt olyan volt,mint lebegni egy sekély vizen... gyűlölöm a vizet,
ahogyan a könnyeket is... de a szemébe nézni, elveszni benne, majd
újra átélni egyetlen egy mozdulatban az eltelt órákat...
Érezni őt... olyan...mintha egy szobányi űrt szerelemmel, boldogsággal
töltötték volna fel és az összes pozitív érzést egy helyre generálták volna,
majd gömbbé gyúrva csattintották volna szét a szoba közepén,hogy abból
mindenhová jusson.
Érezni őt... olyan volt, mint a kedvenc színedet, a kedvenc
ételeddel, zenéddel, illatoddal, állatoddal, elfoglaltságoddal...és a számodra
legtöbbet jelentő tárggyal, személlyel, mesével, szavakkal formálták volna
amorffá és adták volna a kezedbe... vagy inkább az ágyékodba,hogy tessék,
jól jegyezd meg az érzést, mert ritka...
Köszönöm a hercegnek, a legbohémabbnak,hogy a szemeiben láthattam Őt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése