"Az aláírás után vagy a mondat végén kitett erőteljes pont (jól látható, nagy, „majdnem átszúrja a papírt” jellegű) az „enyém az utolsó szó” néma parancsaként hat („Amit mondtam, megmondtam! Punktum!”), míg szelídebb formájával és más grafológiai környezetben határozott, korrekt embert jelöl, aki minden befolyástól menetesen akar döntést hozni."
Egy pont. Olyan fényes, mint a Nap, olyan sötét, mint az éjszaka és olyan határozottan áll a mondat végén, mint a Hold a Nap előtt.
Egy ilyen pontra volt szükségem. Egy ilyen pontra volt szükségem az életemben. Pontosabban megfogalmazva ezt szerettem volna, hogyha viszont végigtekintek a mondaton inkább pontatlan volt az elején az elhatározás. De odakerült. Pontosan a mondat végére, pontatlanul egy másik mondat elejére.
Ez a pont a lezárást, ez a pont az elhatározást, ez a pont a teljes semmit és a tökéletes mindent jelenti.
Nehéz volt. Nem tudtam,hogy én is átszúrjam- e a papírt vagy szelíden tegyem a mondat végére ezt az apró, alig észrevehető pontot, ami lezár egy fejezetet.
Sok beszélgetés, sok sírás, sok felelőtlenség, ami túl sok pontot hagyott maga után... de mindig csak hármat egymás után, ami viszont nem egy pontos pont, hanem egy pontatlanság, ami miatt nem tudod,hogy pont ezt szeretted- e volna vagy sem.
Aztán az egyre több "..." után a pont lassan kezdett alakot ölteni. Ugyan sok kicsi pontból, de elkészült és elhelyezésre várt.
Pontosan oda került, ahová megrajzoltatott.
Nem pont így szerettem volna, de a helyére rúgdostam.
Rúgdosták.
Volt ám segítségem és ezért hálás vagyok és leszek is emberi életem végéig.
Pontos tapasztalatok, pontatlan, íratlan szabályok.
Viszont átverekedtem magam a bizonytalanságon.
És itt vagyok. Még egy ideig vagy pont,hogy nem. A tökéletes semmi és a tökéletes minden.
A mondat véget ért
a pont
a
mondat
végén,
pont ahogyan
SZERETTEM
volna.
Szóköz, új sor, új mondat.
Tanulok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése