"Akkor csak képzeld el a helyzetet fordítva, úgy, hogy a legjobb barátod ápolgatja a lelkem, mert te már nem tudsz velem beszélgetni... szakítok veled, majd boldog vagyok vele. Meg tudnál nekünk úgy istenigazából bocsájtani?"
Nehéz kérdés. Talán az egyik legnehezebb, amit írásban boncolgatok. A barát az az ember, aki olyannak ismer, amilyen vagy, és mégis szóba áll veled. A barátnak mindent szabad, és mindent elnézünk neki, mert a barátunk. Tudod.. Fordított helyzetben, valószínűleg veszek volna egy nagy levegőt, és odaállok a barátom elé, mélyen a szemébe nézek, és megkérdezem, hogy megérte-e. Megérte kockára tenni a barátságunk egy nő miatt? Megérte azt bevállalni, hogy ezért véget vetünk egy évtizedes ismeretségnek? Ha azt mondja, hogy igen, megérte, akkor megbocsátok neki. Igen, képes lennék rá, mert ha mindent kockára képes tenni, akkor ő szeretni fog, meg fog becsülni, egyenrangú nőként fog kezelni. Igen... Aki mindent kockára tesz, az megérdemli, hogy vigye a nyereményt. Igen, azt hiszem ez a helyes. Ígérd meg, hogy mindig a tenyereden fogod hordozni, úgy fogod szeretni és úgy fogsz rá vigyázni, ahogy nekem kellett volna. Legyél mellette, amikor én nem voltam, és ha csak egyszer is... csak egyszer is megbántod, vagy nem úgy állsz hozzá, ahogy kell... én... én... Egyébként meg holnap vagy holnapután üljünk már be valahova. Barátnőm lelépett, és meg vagyok zuhanva, jól esne egy sörözés, ráérsz? Ez van, már nem hozzám tartozik, sikerült elüldözni, a másik meg már szalad a kinccsel.. Szívás..
És te? Te csalfa céda, aki úgy ment, hogy majdnem vitt magával mindent? Neked bocsássak meg? Viszed a szívem, és a barátom is egyszerre? Nem tudnék megbocsátani.... Nem is tudnék haragudni. Az ember menjen oda, ahova a szíve húzza. Ha el akartál menni, akkor menjél, ha kevés voltam, akkor kevés voltam. Meg tudnálak ölni, de haragudni... Fölösleges. Ha neked ő kellett a boldogsághoz, akkor legyél vele boldog. Engem boldoggá tesz, hogy ha téged boldognak látlak. Ugyan, ugyan, hiszen ismersz, a saját boldogságom sosem volt mérvadó. Az életemet arra tettem fel, hogy téged boldoggá tegyelek. Igen, ez a gyomorrángás ismerős, valami ilyesmit érzek, mikor látlak titeket, de ne is törődjetek vele, úgyis csak én érzem. Szeretlek és hiányzol, de ami nem megy, azt nem erőltetjük. Menjél, és legyetek boldogok, én meg majd... majd... majd kezdek valamit magammal, ne is foglalkozzatok velem... Áh, sziasztok, jól meg vagytok? Ez remek, jó hallani. Remélem boldogok vagytok. Persze, persze, semmi baj, jó rátok nézni, sosem láttalak titeket ennyire feldobva. Igen, igen, én is jól vagyok, csak valami belement a szemembe, mindjárt kipislogom...
Szeressétek egymást jobban, mint magatokat, és sok boldogságot.
- Lestat naplója -
Nehéz kérdés. Talán az egyik legnehezebb, amit írásban boncolgatok. A barát az az ember, aki olyannak ismer, amilyen vagy, és mégis szóba áll veled. A barátnak mindent szabad, és mindent elnézünk neki, mert a barátunk. Tudod.. Fordított helyzetben, valószínűleg veszek volna egy nagy levegőt, és odaállok a barátom elé, mélyen a szemébe nézek, és megkérdezem, hogy megérte-e. Megérte kockára tenni a barátságunk egy nő miatt? Megérte azt bevállalni, hogy ezért véget vetünk egy évtizedes ismeretségnek? Ha azt mondja, hogy igen, megérte, akkor megbocsátok neki. Igen, képes lennék rá, mert ha mindent kockára képes tenni, akkor ő szeretni fog, meg fog becsülni, egyenrangú nőként fog kezelni. Igen... Aki mindent kockára tesz, az megérdemli, hogy vigye a nyereményt. Igen, azt hiszem ez a helyes. Ígérd meg, hogy mindig a tenyereden fogod hordozni, úgy fogod szeretni és úgy fogsz rá vigyázni, ahogy nekem kellett volna. Legyél mellette, amikor én nem voltam, és ha csak egyszer is... csak egyszer is megbántod, vagy nem úgy állsz hozzá, ahogy kell... én... én... Egyébként meg holnap vagy holnapután üljünk már be valahova. Barátnőm lelépett, és meg vagyok zuhanva, jól esne egy sörözés, ráérsz? Ez van, már nem hozzám tartozik, sikerült elüldözni, a másik meg már szalad a kinccsel.. Szívás..
És te? Te csalfa céda, aki úgy ment, hogy majdnem vitt magával mindent? Neked bocsássak meg? Viszed a szívem, és a barátom is egyszerre? Nem tudnék megbocsátani.... Nem is tudnék haragudni. Az ember menjen oda, ahova a szíve húzza. Ha el akartál menni, akkor menjél, ha kevés voltam, akkor kevés voltam. Meg tudnálak ölni, de haragudni... Fölösleges. Ha neked ő kellett a boldogsághoz, akkor legyél vele boldog. Engem boldoggá tesz, hogy ha téged boldognak látlak. Ugyan, ugyan, hiszen ismersz, a saját boldogságom sosem volt mérvadó. Az életemet arra tettem fel, hogy téged boldoggá tegyelek. Igen, ez a gyomorrángás ismerős, valami ilyesmit érzek, mikor látlak titeket, de ne is törődjetek vele, úgyis csak én érzem. Szeretlek és hiányzol, de ami nem megy, azt nem erőltetjük. Menjél, és legyetek boldogok, én meg majd... majd... majd kezdek valamit magammal, ne is foglalkozzatok velem... Áh, sziasztok, jól meg vagytok? Ez remek, jó hallani. Remélem boldogok vagytok. Persze, persze, semmi baj, jó rátok nézni, sosem láttalak titeket ennyire feldobva. Igen, igen, én is jól vagyok, csak valami belement a szemembe, mindjárt kipislogom...
Szeressétek egymást jobban, mint magatokat, és sok boldogságot.
- Lestat naplója -
Megjegyzések
Megjegyzés küldése