Amikor két világ összeütközik. V.2

Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?

Az örök filozófiai kérdés, mindenki ismeri. Az ember kreatív, születtek erre remek válaszok.

 - A Humor Harold: Lakatot.

 - A realista: Túlélőfelszerelést.

 - A pesszimista: Mindegy, egy hét után úgyis becsavarodok.

 - Az optimista: Társat.

 - A válasz, amit tegnap hallottam, és igazából talán az egyetlen helyes válasz: Hajót.

A válasz hallatán percekig néztem magam elé, és elmélkedtem. Az emberi elme csodája, hogy először csak a túlélésre, a helyzet létére tud gondolni, és eszébe sem jut a legnyilvánvalóbb hazatérési eszköz. A sors érdekessége, hogy egy olyan ember, a játékostársam adta ezt a választ, akinek minden vágya egy lakatlan sziget magánya, mert nincs hova és nincs miért hazatérnie.

Aki ismer, tudja, hogy lételemem a szerepjáték, a fantázia világa, egy kitalált világ kitalált szereplőjével való kóborlás. Igazi fanatikusok vagyunk, nem ehhez a világhoz tartozó kifejezéseket használunk, szokásokat ünneplünk meg, nem létező nyelveken beszélünk, bármikor át tudunk vedleni a kedvenc karakterünk bőrébe. A csodák, a kincsek, a mesebeli vagy rémes élőlények. Az örök harc a túlélésért, a társak, akik jönnek és mennek. Istenek, papok, varázslók, harcosok, lovagok, tolvajok. Minden igazi szerepjátékos szájából legalább napi kétszer hallom azt, hogy bárcsak én is oda kerülhetnék, bárcsak láthatnám a saját szememmel.. ami ugye lehetetlen, lévén egy kitalált világ, csak a fantáziánkban él. A ziccer kihagyhatatlan, bár világéletünkben azt gondoltuk, hogy nincs olyan, épelméjű mesélő, aki be merné vállalni. Jó pár évet vártunk rá, megkaptuk. Az esti játéknál a mesélő elővette a karakterlapokat, mindenki dolgozza ki önmagát, a jelenlegi képességeivel, tudásával, mindennel együtt, és megkaptuk a lehetőséget, hogy ténylegesen Önmagunkkal átkerüljünk a Kalandok Kontinensére.

Minden embernek van egy álma, egy lehetetlen célja, amit képtelen elérni, mégis újra és újra eszébe jut, és hangoztatja is, hogy ez minden vágya, és egyszer csak az álom valóra válhat, csak át kell lépned egy küszöböt. Ott álltunk a küszöbön és nem tudtuk, hogy mit csináljunk. Újra itt vagyunk, hogy milyen csodálatos az emberi elme, állandóan jár valami a fejében, ezer és egy elképzelt esetet pörgetett végig, hogy hogyan szerezhetné meg, hogyan lehet olyan, hogyan fogja majd kiállni... és amikor eljön a pillanat, és csak a kezét kellene kinyújtani, dermedten áll, és nem hiszi el. Még rosszabb az, mikor a küszöbön állva döbben rá, hogy miről és kiről kell lemondania az álma eléréséhez. A világváltáshoz a feltételek egyértelműek voltak: Nevezzetek meg pár dolgot, amit magatokkal akartok vinni, az itteni életetek pedig befejezte a pályafutását, reggel már csak a halottkém fogja döbbenten vakargatni a fejét. A játékostársam újfent azt mondta, neki nincs miért, és nincs hova hazatérnie, ő Ynevhez tartozik, és indulásra kész. Magának kérte a Tudását, az Emlékeit, és egy Fényképet az első szerelméről. 

Bonyolult dolog ez a lakatlan sziget. Az ember kijelentette, hogy ő nem tartozik ehhez a világhoz, ő remekül élvezné egy lakatlan sziget magányát, az ő álma, hogy Ynevre szülessen, ezért elindult, és amikor megkérdezték tőle, hogy mit vinne magával, csak olyat tudott mondani, ami mindennél erősebben köti ide, vagy visszahozza ebbe az életébe. Mást sem hallok emberektől, hogy milyen borzasztó életük van, nyomorognak, bárcsak, bárcsak, bárcsak.. és amikor ott van előttük a Nagy Lehetőség, foggal-körömmel kapaszkodnak a nyomorukhoz, vagy csak állnak, és annyira nem hiszik el, hogy már el is suhant előlük. Mindenki tele van hibával. A játékostársam a társadalom pereméhez tartozik. Meg volt a lehetősége, hogy mindent újrakezdjen, mindent elfelejtsen.. és nem volt rá képes. Eszébe sem jutott maga mögött hagyni az annyira utált önmagát. Ha az emberek csak tizede képes lenne felfogni, hogy mennyit is jelent valójában a létezése... talán mi sem születtünk volna ennyire dekadensnek...

 - Lestat naplója -