Gyújtottam egy gyertyát. Születésnapit, csak hogy szokás szerint térdig gázolhassak az iróniában. Nem. Ez most nem az a pillanat. Ez most a gyász perce. Függöny fel, mindenki a helyére, élet indul.
Megismertem, megszerettem, megszereztem, megéltem és elengedtem. Maradt egy évnyi emlék, amiket szépen pakolgatok be egy titokládába, és a friss faggyúval pecsételem le, hogy senki ne láthassa. Azok az emlékek az enyémek, azok a percek az enyémek, azok a pillanatok... Vége.
Vége. Az embernek tudnia kell kimondani. Úgy tartják, búcsúzni mindig nehéz. Hülyeség. Eldönteni, hogy menni kell, és elengedni a másikat. Az nehéz. Minden más csak körítés. Nem búcsúzni nehéz, hanem elválni. Levenni a terhet. Lerakni a másik terhét, és visszavenni tőle a sajátunkat, amit eddig Ő cipelt. Érzed már mennyi mindent viselt el helyetted? Nem? Majd fogod. Majd fogod.
Egy feketemágus egyszer azt mondta. A Te Istened megbocsátást tanít, az enyém hatalmat és a véres bosszú igazát. Megbocsátottam. Mindent. Minden szót, minden veszekedést. Mindent. Ha rád gondolok, érzek még sajnálatot, szánalmat, féltést és kedvességet. Elég ennyi egy kapcsolathoz? Nem. Te is tudod, hogy nem. Én is tudom, hogy nem. A szerelemmel az a baj, hogy egy idő után egy csendes, törődő szeretetté szelídül. Egy tűz addig ég, amíg táplálják. Harcoltam. Küzdöttem. Megtörtem. Meghaltam. Vesztettünk. Kialudt. Mindent megbocsátottam. Úgy fogok rád emlékezni, ahogy voltál. Elesett, zavart, tétova kislány, aki eltévedt az életnek nevezett temetőben, és még volt bátorsága bekopogni egy kriptába, hiszen mindegy volt már, hogy él-e vagy hal. Amikor a sírból kikelt a hulla, nem futott el. A szemébe nézett, és azt mondta: Én te vagyok. Egyek vagyunk. Te és én a világ ellen. De ha én te vagyok, te pedig én, akkor ez ismét csak annyit jelent, hogy egyedül vagyok a világ ellen.
Semmit nem akartál, csak szeretetet, törődést és megbecsülést. Megkaptad? Akkor jó. Remélem tanultál belőlem. Megtanultad, mit jelent, ha valaki igazán szeret és viszontszeret. Keresd meg ezt az érzést valahol és sose add alább. Ittál a véremből, hogy élhess, és most vágj egy karót a szívem helyére, hogy újjászülethess. Menni fog az, ne félj. Ne szánd a holtakat. Az élőket sajnáld, s legfőképp azokat, akik szeretet nélkül élnek. Szerettél? Én is téged. Tudod mi a dolgod. Ölj meg, vedd magadhoz a tudásom, és legyél boldog valaki mással. Nem megy? Úgy is jó. Úgy tűnik az év alatt megtanultuk tisztelni egymást. Ha később felidézzük az emlékeket a jóra fogunk emlékezni? Biztos vagyok benne. Azt mondod, élni hagysz, mert szeretsz. Én is élni hagylak, mert szerettelek. Boldoggá tett az, hogy az enyém voltál, és boldog leszek akkor, ha valaki más tesz majd boldoggá. Ha valaha is számítottam, akkor ez az utolsó kívánságom: Legyél boldog valaki mással.
Morgena kísérjen utadon, bármerre is vet. Árnyékköpenye rejtsen el az ártó szellemek elől, könnyei mossák tisztára sebzett lelked, mosolya és csókja repítsen Antissra, és hollója űzzön messzire mindenkit, aki gonosz szándékkal közelít feléd.
A gyertya leégett. A fények kialszanak. A függöny legördül. A színpad kiürül. Az életadásnak vége. Az utolsó színész lassan feláll, és betakarja a testet. Letörli a könnyeit. Mikor sírt utoljára? Három éve. Most először sirat meg nőt, akit elveszített Az óta, aki kivágta a szívét. Most mindent szabad. Egy temetésen nincsenek férfiak, csak emberek és hullák. Egy temetésen a hullák sírnak igazán.
Köszönök mindent, amit adtál, és bocsáss meg mindent, amit elvettem tőled.
- Lestat naplója -
Megismertem, megszerettem, megszereztem, megéltem és elengedtem. Maradt egy évnyi emlék, amiket szépen pakolgatok be egy titokládába, és a friss faggyúval pecsételem le, hogy senki ne láthassa. Azok az emlékek az enyémek, azok a percek az enyémek, azok a pillanatok... Vége.
Vége. Az embernek tudnia kell kimondani. Úgy tartják, búcsúzni mindig nehéz. Hülyeség. Eldönteni, hogy menni kell, és elengedni a másikat. Az nehéz. Minden más csak körítés. Nem búcsúzni nehéz, hanem elválni. Levenni a terhet. Lerakni a másik terhét, és visszavenni tőle a sajátunkat, amit eddig Ő cipelt. Érzed már mennyi mindent viselt el helyetted? Nem? Majd fogod. Majd fogod.
Egy feketemágus egyszer azt mondta. A Te Istened megbocsátást tanít, az enyém hatalmat és a véres bosszú igazát. Megbocsátottam. Mindent. Minden szót, minden veszekedést. Mindent. Ha rád gondolok, érzek még sajnálatot, szánalmat, féltést és kedvességet. Elég ennyi egy kapcsolathoz? Nem. Te is tudod, hogy nem. Én is tudom, hogy nem. A szerelemmel az a baj, hogy egy idő után egy csendes, törődő szeretetté szelídül. Egy tűz addig ég, amíg táplálják. Harcoltam. Küzdöttem. Megtörtem. Meghaltam. Vesztettünk. Kialudt. Mindent megbocsátottam. Úgy fogok rád emlékezni, ahogy voltál. Elesett, zavart, tétova kislány, aki eltévedt az életnek nevezett temetőben, és még volt bátorsága bekopogni egy kriptába, hiszen mindegy volt már, hogy él-e vagy hal. Amikor a sírból kikelt a hulla, nem futott el. A szemébe nézett, és azt mondta: Én te vagyok. Egyek vagyunk. Te és én a világ ellen. De ha én te vagyok, te pedig én, akkor ez ismét csak annyit jelent, hogy egyedül vagyok a világ ellen.
Semmit nem akartál, csak szeretetet, törődést és megbecsülést. Megkaptad? Akkor jó. Remélem tanultál belőlem. Megtanultad, mit jelent, ha valaki igazán szeret és viszontszeret. Keresd meg ezt az érzést valahol és sose add alább. Ittál a véremből, hogy élhess, és most vágj egy karót a szívem helyére, hogy újjászülethess. Menni fog az, ne félj. Ne szánd a holtakat. Az élőket sajnáld, s legfőképp azokat, akik szeretet nélkül élnek. Szerettél? Én is téged. Tudod mi a dolgod. Ölj meg, vedd magadhoz a tudásom, és legyél boldog valaki mással. Nem megy? Úgy is jó. Úgy tűnik az év alatt megtanultuk tisztelni egymást. Ha később felidézzük az emlékeket a jóra fogunk emlékezni? Biztos vagyok benne. Azt mondod, élni hagysz, mert szeretsz. Én is élni hagylak, mert szerettelek. Boldoggá tett az, hogy az enyém voltál, és boldog leszek akkor, ha valaki más tesz majd boldoggá. Ha valaha is számítottam, akkor ez az utolsó kívánságom: Legyél boldog valaki mással.
Morgena kísérjen utadon, bármerre is vet. Árnyékköpenye rejtsen el az ártó szellemek elől, könnyei mossák tisztára sebzett lelked, mosolya és csókja repítsen Antissra, és hollója űzzön messzire mindenkit, aki gonosz szándékkal közelít feléd.
A gyertya leégett. A fények kialszanak. A függöny legördül. A színpad kiürül. Az életadásnak vége. Az utolsó színész lassan feláll, és betakarja a testet. Letörli a könnyeit. Mikor sírt utoljára? Három éve. Most először sirat meg nőt, akit elveszített Az óta, aki kivágta a szívét. Most mindent szabad. Egy temetésen nincsenek férfiak, csak emberek és hullák. Egy temetésen a hullák sírnak igazán.
Köszönök mindent, amit adtál, és bocsáss meg mindent, amit elvettem tőled.
- Lestat naplója -
Megjegyzések
Megjegyzés küldése