Tanítani, csak még egy napig...

"Rabszolga vagy minden reggel,
Este a moziban Schwarzenegger.
Éjjel a szerencsétől várod,
A sör mellé a dáma párod.
Bebújsz a lyukba, mint egy egér,
A betonbörtön mindent megér.
Szombaton, hogy a farkad álljon,
A pucér nőket nézed a Sky-on.
Valami nő lefekszik melléd,Megszokásból fogod a mellét." 
(Tankcsapda)

-Egyedüllét, unalom, ármány, de'ja vu, belenyugvás, feledés, feladás....
 Igen ez az. Csak éppen a sorrend rossz... No akkor újra:
-Ármány, De'ja vu, Egyedüllét, De'ja vu, Feledés, De'ja vu, Belenyugvás, De'ja vu, Unalom, De'ja vu, Feladás....
Helyes út. A hajó kiköt. Sehol. Körben a köd, és készítem a gyufát. A fedélzet fellocsolva naftával, jó vastagon... Kürtszó hallatszik.... A búcsúztatóim.... Öröm a szívemben, viking temetés, elkísérnek az utolsó utamra.
-Mindent előkészítettem. Akinek nem mondhattam el hogy hova megyek, annak annyit mondtam, MESSZE... Reméltem értik. Nem értették, vagy nem akarták, nekem mindegy.
-Mindent előkészítettem... A család nem sejt semmit. csak egy hír leszek holnap, egy fájdalom évekig, de az majd elmúlik. Minden elmúlik. Nekik. Nekem megint marad a De'ja vu... A Halál jó barát, ismerem rég, és még sosem hazudott nekem. ha azt mondta visz, vitt. Más más módon, de nem hagyott magamra. Könnyű elfogadni, csak szeretni kell az egyedi érzést.
Minden előkészítettem.... A f.b. -ről töröltem az ismerőseim, majd magamat. Mint sok más helyről. A tanítványom, tudja a dolgát. A többi hajós hajóm mellé hajózik, a lámpásom még így is messzire ragyog a ködben. Halálmenet. Harangok, egy egy kondulás a fedélzeteken.
-Mindent előkészítettem, javaim nagy részét összekészítettem, végrendelet megírva, kompromittáló képek és videók az exekről törölve, az összes valaha lezajlott msn, fb és egyéb beszélgetés ami számíthatna, kiirtva a merevlemezeimről. A telefonom memóriája törölve. Így szép a halál. Üresen. Emelt fővel.
-"Jó nap ez a halálra"
Együtt sodor minket a szél. Tudtam hajnalra odaérek. És ekkor történt amit nem készítettem elő... Egy felhívott a succubus, ez még nem volt baj, tőle is elköszöntem, elmondtam, hogy messzire megyek. A baj ott volt, mikor a köd átengedett némi fényt, és láttam kísérőim arcát, az egyik sírt. Az jó, akkor szeretett, jó voltam hozzá, különben örülne vagy nem érdekelné távozásom. Egy hidegvérű barát, aki belül sír de elfogadja a döntésem, mert tisztel. Az jó, akkor jól csináltam mert barátként fogadja el a döntést. Olvasta a "Hegy" című könyvet. Tudja, a "Befejezés joga" szent. A tanítványom barátnője, amolyan fogadott lányom, aki nagyon nem érti, hogy mi a fene van. És a Tanítványom. Akire életem bíznám... No erre nem számítottam. Az ő arcára. Tudta, hogy nem ez az első, és nem is az utolsó találkozásunk. De az ő arca volt az ami elgondolkodtatott. Kétségbeesett és riadt gyermek. Belül harcolt a felnőtt férfi, a barát, és a tudásvággyal megáldott befejezetlen tanonc. Ha meghalok rászáll a tudásom egy része. De nem bírná elfogadni, beleőrölne a tudásba, ha mát az én elvesztésembe belefájdul. Tudtam, hogy nincs kész, de azt nem, hogy nem áll készen.
 Összekötöttük a hajókat, és átjöttek a fedélzetre. Tea, és bor meg sütemény került a padlóra. Körbeültük. Beszélgettünk. Nem az kellett hogy meggyőzzenek, ne menjek, mert nem tudtak volna. Csak töltsük el ezt az éjjelt, Barátként búcsúzva. Tudták, hogy nem tudnak meggyőzni de próbálkoztak, jól s rosszul egyaránt. Hiába. A baj az arc volt. A színészkedéstől mentes, egyedül maradó korcs arca. A kivert kutya nem nyüszít úgy az ajtó előtt mint amit a tanítványom kiáltott segítségért értem az asztrál-világban.
Nem, nem jó, valamit nem készítettem elő. A tanítványom. Tudta a dolgát, de nem tudta a "Miért?" -et.
Felajánlottam nekik egy alkut. Maradok egy napot. Mindig csak egy napot. Adom a kezemből a tudást, mert az van bőven. Akinek segítség kell, tanács, bíró, varázsló.... Megtalál. Ha nem. Akkor már nem volt mit átadnom aznap. Akkor holnap nem adok át semmit.Soha nem fokok fenyegetőzni, a hajóm egy merő nafta. Ha akarom, temetem magam. Új élet, kicsit másképp, Hátha változik valami, legalább a gyerekkort kiélvezem... Akkor még úgy is csak alig tudok valamit.... Ha szerencsém van.... Ebben az életben annyira nem volt, túl sok emlék és tudás maradt meg az embergyerekben.
Egy nap. annyit mindenki kibír. Mosolyogva. Mindig egy nap. Reggel meditálás. Mit tehetek meg aznap. Mit adhatok át és kinek. Este szintén. és ha a kettő ugyanazt a szót adná.... akkor.....
Tehát maradok egy napot. Nekik, embereknek, és annak a fajzatnak míg fel nem készül. Közben. ha én nem élvezném, nem lenne íze. Ha már itt vagyok egy napot. Akkor azt az utolsó napot igen is élvezzem ki úgy, ahogy illik. Tanítok és élvezem a tanítás, az átadható tudás minden cseppjét. Éjjel nappal.
-Carpe diem! Carpe noctem!
Megszokás? Nincs, mert nem hagyom.
Unalom? Nincs, mert van mivel lefoglalni magam.
Egyedüllét? Esélyem sincs. Féltenek, pedig nem kéne.
Ármány? Igen azt is tanítok.
Belenyugvás? Az, ha valaki hómezőn él akkor ne akarjon homokvárat.
Feledés? Mindenki maga dönti el.
Feladás? Az valami más, ez csak szimpla befejezés. Nem ugyanaz.

Tanítani, csak még egy napig....

10, 43, 689, 1350, 7005, Bármennyi nap múlva vége.  Nem lesz bennem az az érzés, hogy Ez nem 1 nap volt. Mert de. Nem tervezek. Egyetlen nap. Semmi több. Holnapután? Majd holnap kiderül....De holnap még van mit tanítanom.


"Átcsaphat feletted
a hullámok hada
Sorsod lehet mostoha
Vésd fel hangjegyekkel
A háborgó égre
Légy most Te a béke temploma

Ülj hát le
Pihenj meg velem
Ha gondod van, mondd el nekem
Figyelj rám, bíznod kell bennem
Titkainkat őrzöm szívemben...csendesen."
(Ossian)