Kész remekmű. Egyenletes vonalak. Színharmónia. Határozottság. Sajnos nem.
Igazából rendezetlen vonalak, be nem fejezett szálak, diszharmónia; mert valaki folyton belefirkál.
Papírok alá fölé rendeltsége. Ha az alsó papíron alkotsz és azzal van megtöltve a szíved, óhatatlanul a ceruza végén lévő radír a felül állót elkezdi szépen eltörölni. Egy húzás. Még egy húzás. Mint papír, te csak vársz, míg az alkotó ihletet kap rád. Ez olyan, mint az orgazmus. Húzod a vonalat, vastagon, vékonyan, léhán, ledéren, határozottan, határozatlanul, gyengéden és amikor rányomod a papírra a ceruzát csak akkor működik a dolog, ha a papír együtt működik az eszközzel.
Befogadja, elfogadja, hagyja,hogy segítsen feltöltődni, színesebbé tegye a felületét és még a mély árkokban megbúvó színeket, amit oly könnyen el lehet maszatolni egy rossz mozdulattal; de, ha jól csinálod, ha megszokod a papír tulajdonságait, annyira könnyű az egész, hogy hajlamos az ember már csak rutinból firkálni.
Talál szebb, jobb lapokat, más felülettel, tűrőképességgel, jelleggel. Az új szép, az új jó. Talán nem helyettesíti a régi agyonhasznált darabot, de legalább nem kell a darabokat ragasztgatnia a művésznek.
Viszont mi lesz a régivel? Ez a kérdés. Érzelem mentesen, határozott vonalakkal rajzolni kifizetődő? Mély nyomot hagy a papíron, de durvák a vonalak, radírozhatatlanná válik és csak egy szét dörzsölt papírcafat marad.
És mondd...ha tényleg így van... van még kedved rajzolni és papírt ragasztani vagy jön a szép új világ?
Igazából rendezetlen vonalak, be nem fejezett szálak, diszharmónia; mert valaki folyton belefirkál.
Papírok alá fölé rendeltsége. Ha az alsó papíron alkotsz és azzal van megtöltve a szíved, óhatatlanul a ceruza végén lévő radír a felül állót elkezdi szépen eltörölni. Egy húzás. Még egy húzás. Mint papír, te csak vársz, míg az alkotó ihletet kap rád. Ez olyan, mint az orgazmus. Húzod a vonalat, vastagon, vékonyan, léhán, ledéren, határozottan, határozatlanul, gyengéden és amikor rányomod a papírra a ceruzát csak akkor működik a dolog, ha a papír együtt működik az eszközzel.
Befogadja, elfogadja, hagyja,hogy segítsen feltöltődni, színesebbé tegye a felületét és még a mély árkokban megbúvó színeket, amit oly könnyen el lehet maszatolni egy rossz mozdulattal; de, ha jól csinálod, ha megszokod a papír tulajdonságait, annyira könnyű az egész, hogy hajlamos az ember már csak rutinból firkálni.
Talál szebb, jobb lapokat, más felülettel, tűrőképességgel, jelleggel. Az új szép, az új jó. Talán nem helyettesíti a régi agyonhasznált darabot, de legalább nem kell a darabokat ragasztgatnia a művésznek.
Viszont mi lesz a régivel? Ez a kérdés. Érzelem mentesen, határozott vonalakkal rajzolni kifizetődő? Mély nyomot hagy a papíron, de durvák a vonalak, radírozhatatlanná válik és csak egy szét dörzsölt papírcafat marad.
És mondd...ha tényleg így van... van még kedved rajzolni és papírt ragasztani vagy jön a szép új világ?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése