December elején került szóba először komolyan, hogy mi lenne, ha...? És végülis miért ne? Belevágtunk. A tervek után a tettek mezejére léptünk, és nem gondoltuk, hogy ilyen gyorsan siker koronázza a próbálkozásokat, ugyanis januárban nem jött meg, aminek meg kellett volna. Ekkor már sejtettem, de nem akartam elkiabálni. Éppen ezért vártunk egy hetet, majd csináltam egy tesztet. Az eredmény: 2 csík. alig hittem el. Biztos, ami biztos, pár nappal később megismételtem. Újra 2 csík. Irány a doki. Február 1-re adtak időpontot. A doktor úr (nevet nem írok) kicsit viccelődött, beszélgetett, majd megkérdezte, mi a panasz. Elmondtam, mi van, erre átküldött ultrahangra. a doki nagyon rendes volt, és megengedte, hogy az ultrahangra párom is bejöjjön (mondjuk ez bevett szokás, de azért plusz pont neki), barátságosan elmutogatott mindent: a petezsák 9 mm, és egyelőre nem lát semmit, de ez nem jelenti azt, hogy nincs is ott. Erről adott egy papírt, amivel vissza kellett mennem a nőgyógyászhoz. A doki épp csak egy pillantást vetett a papírra, és közölte velem a diagnózist: túl sok töltött káposztát ettem. Itt azért el kellett számolnom 10-ig. Na, és a két pozitív teszt? Nem jelent semmit, jöjjek vissza 2 hét múlva, ha nem jön meg, aminek jönnie kell. Azóta is megvan a nem éppen hízelgő véleményem erről az orvosról. A következő alkalomra az időpontot direkt úgy kértem, hogy egy másik dokihoz. Az időpont február 21. Mindeféle lelkesedés nélkül vártam a soromra a váróban, majd bekerültem. A doki elsőre nem volt szimpatikus, de a viselkedése és a hozzáállása teljesen korrekt volt. Elmondtam neki, mi a helyzet, mi a gyanú, stb. Azonnal átkísért ultrahangra, elvégezte a vizsgálatot, és közölte velem: 8 hetes terhes vagyok. Ezt eddig is tudtam, de valahol megkönnyebbülés volt, hogy a doki is megerősítette.
Na, innen kezdődött a neheze... Irány a terhesgondozás. De hát miért is ne ilyenkor szedjek össze valami vírust. Kivételesen nem vártam, hogy majd lábon kihordom, azonnal mentem a háziorvoshoz. Igyak sok citromos teát lehetőleg igazi citrommal, szedjek sok C-vitamint és pihenjek. Megtörtént. Másfél hát alatt rendbejöttem, de a doki még egy hét pihenést javasolt. Így persze kicsúsztam a "határidőkből", gy az első terhesgondozásra már csak 12 hetesen jutottam el. A váró tömve, a radiátor őrült módon fűt, semmi levegő nincs és majdnem rosszul lettem. Aztán bekerültem. A doki egyáltalán nem volt szimpatikus. És még én lettem lecseszve, hogy mégis hogy képzelem azt, hogy csak most megyek vizsgálatra, mikor ezeket már legalább egy hete el kellett volna intéznem. Mit kellett volna tennem, betegen odamenni és mindenkit megfertőzni magam körül? Erre persze nem kaptam választ. Az meg már csak hab a tortán, hogy valamit nagyon összecseréltek és egy másik ember adataival kaptam meg a papírokat.
Ezek után nem kicsit megrendült a bizalom a terhesgondozó iránt, és szerettem volna máshova menni. Azt mondták, a kórházban is foglalkoznak ezzel. Telefonálok, nem, ők nem, és egyébként is honnan veszek ilyen marhaságot, próbáljam meg a másik épületet. Felhívjuk az is, nőgyógyászati vizsgálatra örömmel beírnak, de terhesgondozást ők sem végeznek.
Összegezve: az ottani doki nem, hogy nem szimpatikus, de még csak nem is bízom benne, és vagy visszamegyek hozzá, vagy keresek egy magánorvost.
Még jó, hogy a babavárásnak nem az ilyenek miatt idegeskedésről, hanem az örömről kellene szólnia...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése