A technológia kétélű fegyver. Rendkívüli hatalmat biztosít, de a rabszolgává is teheti a birtoklóját.- James Le Fanu

Kora reggeli megszokott zötykölődés a buszon. Émelyítő parfüm illat, ásítások, vihogások. Mindenhonnan mély, halk dübörgés a fülekből. Igen... egy szokásos reggeli zötykölődés.

Sajnos vagy nem, sajnos az egyik ajtó mellett álló hideg csövet markolászva próbáltam megtartani az egyensúlyomat, miközben kissé megviselt, széteső félben lévő könyvet próbáltam lapozni, amikor befékezett a busz.

Ajtó nyílik, özönlenek a fiatalok.

Arra lettem figyelmes, hogy egyikőjük harsányan üvölti a Zsófi nevet és kezével int.

Ekkor tárult elém az a legszívmelengetőbb látvány, amit évek óta nem láttam már:

Tizenkét éves forma lány, kissé kócos frizurával, hátán hátitáska. a szokásos diákélet minden kelléke fellelhető volt ezen az apró lélegző atomcsodán.

Egyetlen különbség volt közte és társai között.

Egy könyvet tartott a kezében.

Zsófi, nevezzük nevén; annyira belemerült a lapok adta világba, hogy megfeledkezett az előtte álló buszról.

A kiáltásra felkapta a fejét, de akkor már bezárult a busz ajtaja és elindultunk.

Még visszanéztem és a leányzó reakciója mosolyt fakasztott az arcomra.

Vállat vont és olvasott tovább.

A mellettem álló csibék pedig szánakozva nézték és csak ennyit fűztek hozzá:

"mindig ezt csinálja.. én bezzeg soha nem felejtettem el felszállni a buszra, azért mert zenét hallgattam"

Megcsóváltam a fejem és újra elmerültem a könyvemben.