Senki sem kedvelte a fajtáját, sehol sem látták szívesen. Az emberek általában a veszéllyel, a biztos pusztulással egy lapon emlegették a tűzmágusokat.
Ezért inkább úgy döntött, a sivatag végtelen homokdűnéi közt veri fel tanyáját. Egyedül a csípős éjszakák zavarták kissé, a nappali hőség igazán ínyére volt. Amerre csak járt, lábnyoma mentén üveggé perzselődött a felületi homokréteg, ezzel lenyűgözően csillogóvá varázsolva az amúgy kietlen sivatagot.
Fiatal volt még, de teljesen kiismerte már a lelkében égő lángot, az Ajándékot, amit a csillagoktól származott. Úgy tartják, ezt az áldást a csillagok szele hozza el a Földre. Gyönyörű zöldes-kékes lángok táncolnak ott, ahol a mágikus szél és az égbolt találkozik. Ködösek a régi bölcsességek, a szájhagyomány útján terjedve sokat torzultak, de ha hinni lehet nekik, ez a találkozási pont, ahol a Nap szelíd szava a Földdel találkozik, valahol a jeges sarkok környékén található. Régen megpróbálták megkeresni egyesek az Ajándék forrását, nekigyürkőztek a nagy útnak, de visszatértükről nem szólnak a regék.
Mágusunk húszas évei végén járó, alapvetően vidám természetű ember volt. Szemében mindig ott éget két apró lángnyelv, szeme színe mint az égő tűzé. Feltűnő jelenség volt vörös-narancssárga színű, földig érő köpenyében, fejére húzott csuklyával. Gúnyáját élénk tűzsárga rúnák díszítették és alja szó szerint lángolt. Ám soha nem égett el, és senkit sem égetett meg a mágus akarata nélkül.
Kedvelt szórakozása volt egy-egy marék homok üveggömbbé hevítése. Eleinte egyszerű gömböket készített, aztán a különböző homokrétegek keverésével és egyéb összetevőkkel egyre szebb és szebb darabokat. Végül az átutazóban lévő karavánoknál ezeket a gömböket becserélte ételre és italra. Itt kint a homokhegyek közt nem bővelkedett az élelemben. Csak szükség esetén vadászott, hisz bár a sivatag bővelkedett élőlényekben, a változatosságuk már nem volt akkora, mint a létszámuk. Ráadásul sokukhoz gusztusa sem lett volna. Vízre nem volt szüksége olyan mértékben, mint az átlagembernek, így bőven elég volt számára reggelente megtöltenie egy szem kulacsát. A hideg éjszakák hajnalra hókristályokká alakították a talaj menti légrétegben lévő vizet, azaz nem volt nehéz dolga a napi kortyok összegyűjtésével. Alkalmanként elejtett egy leguánt, aminek a húsa nagyon ízletes, ínyenc falatnak számított a térségben. De ha minden nap ezt fogyasztod, hamar ráunsz.
A változás szelét már egy ideje érezte a levegőben, sejtette, hogy háború közeleg. Még nem tudta, hogy része lesz-e benne, de abban biztos volt, hogy megváltoznak az erőviszonyok. Tisztában volt azzal a ténnyel is, hogy tűzmágusként akár döntő tényező is lehet egy-egy csatában, hisz olyan erőknek parancsol, amelyeket az egyszeri katonák elképzelni sem tudnak. Ha akarta, megolvasztotta a feléje sújtó kardok pengéjét, egy gondolatfoszlányára egész testét lángok borították el. A környezete hőmérsékletét már-már az elviselhetetlenségig tudta emelni csupán elméje erejével. Hihetetlen pusztításra volt képes, és mivel tisztában volt önmagával és hatalmával, teljes mértékben uralni tudta képességeit. A történelem során már előfordult, hogy kevesebb önuralommal rendelkező tűzmágus lelkét elemésztette az Ajándék és őrült módjára pusztított, amit csak ért. Innen ered az emberek félelme, innen ered a kitaszítás és a félelemmel teli megvetés. Egy tűzmágust majdnem lehetetlen megfékezni, legyőzésére a legnagyobb esélye társainak van igazán. Igaz nem lehetetlen egyszerű emberek számára sem egy ilyen lény megfékezése, jó példa erre Tűznyelő Hoden története. Az évek során megszokottá vált ragadványnevét egy tűzmágus legyőzése okán kapta.
Ismerte a történetet, mestere intő példaként emlegette sokszor. Ahogy visszagondolt rá, felderengett emlékeiben az öreg Dhyreen mester képe. Nagy mágus volt ő, egy olyan mágus, akit még a királyok is tiszteltek. Sajnos sírba vitte titkát, hogy miként sikerült így megkedveltetnie magát az emberekkel, mindenesetre öregkorára kissé szórakozott természete biztos sok humoros helyzetet szülhetett.
Egy dűne tetején leülve kezdett el töprengeni az eljövendő időszakon, maga elé bámulva, miközben öntudatlanul is lángnyelveket táncoltatott tenyerein...
Ezért inkább úgy döntött, a sivatag végtelen homokdűnéi közt veri fel tanyáját. Egyedül a csípős éjszakák zavarták kissé, a nappali hőség igazán ínyére volt. Amerre csak járt, lábnyoma mentén üveggé perzselődött a felületi homokréteg, ezzel lenyűgözően csillogóvá varázsolva az amúgy kietlen sivatagot.
Fiatal volt még, de teljesen kiismerte már a lelkében égő lángot, az Ajándékot, amit a csillagoktól származott. Úgy tartják, ezt az áldást a csillagok szele hozza el a Földre. Gyönyörű zöldes-kékes lángok táncolnak ott, ahol a mágikus szél és az égbolt találkozik. Ködösek a régi bölcsességek, a szájhagyomány útján terjedve sokat torzultak, de ha hinni lehet nekik, ez a találkozási pont, ahol a Nap szelíd szava a Földdel találkozik, valahol a jeges sarkok környékén található. Régen megpróbálták megkeresni egyesek az Ajándék forrását, nekigyürkőztek a nagy útnak, de visszatértükről nem szólnak a regék.
Mágusunk húszas évei végén járó, alapvetően vidám természetű ember volt. Szemében mindig ott éget két apró lángnyelv, szeme színe mint az égő tűzé. Feltűnő jelenség volt vörös-narancssárga színű, földig érő köpenyében, fejére húzott csuklyával. Gúnyáját élénk tűzsárga rúnák díszítették és alja szó szerint lángolt. Ám soha nem égett el, és senkit sem égetett meg a mágus akarata nélkül.
Kedvelt szórakozása volt egy-egy marék homok üveggömbbé hevítése. Eleinte egyszerű gömböket készített, aztán a különböző homokrétegek keverésével és egyéb összetevőkkel egyre szebb és szebb darabokat. Végül az átutazóban lévő karavánoknál ezeket a gömböket becserélte ételre és italra. Itt kint a homokhegyek közt nem bővelkedett az élelemben. Csak szükség esetén vadászott, hisz bár a sivatag bővelkedett élőlényekben, a változatosságuk már nem volt akkora, mint a létszámuk. Ráadásul sokukhoz gusztusa sem lett volna. Vízre nem volt szüksége olyan mértékben, mint az átlagembernek, így bőven elég volt számára reggelente megtöltenie egy szem kulacsát. A hideg éjszakák hajnalra hókristályokká alakították a talaj menti légrétegben lévő vizet, azaz nem volt nehéz dolga a napi kortyok összegyűjtésével. Alkalmanként elejtett egy leguánt, aminek a húsa nagyon ízletes, ínyenc falatnak számított a térségben. De ha minden nap ezt fogyasztod, hamar ráunsz.
A változás szelét már egy ideje érezte a levegőben, sejtette, hogy háború közeleg. Még nem tudta, hogy része lesz-e benne, de abban biztos volt, hogy megváltoznak az erőviszonyok. Tisztában volt azzal a ténnyel is, hogy tűzmágusként akár döntő tényező is lehet egy-egy csatában, hisz olyan erőknek parancsol, amelyeket az egyszeri katonák elképzelni sem tudnak. Ha akarta, megolvasztotta a feléje sújtó kardok pengéjét, egy gondolatfoszlányára egész testét lángok borították el. A környezete hőmérsékletét már-már az elviselhetetlenségig tudta emelni csupán elméje erejével. Hihetetlen pusztításra volt képes, és mivel tisztában volt önmagával és hatalmával, teljes mértékben uralni tudta képességeit. A történelem során már előfordult, hogy kevesebb önuralommal rendelkező tűzmágus lelkét elemésztette az Ajándék és őrült módjára pusztított, amit csak ért. Innen ered az emberek félelme, innen ered a kitaszítás és a félelemmel teli megvetés. Egy tűzmágust majdnem lehetetlen megfékezni, legyőzésére a legnagyobb esélye társainak van igazán. Igaz nem lehetetlen egyszerű emberek számára sem egy ilyen lény megfékezése, jó példa erre Tűznyelő Hoden története. Az évek során megszokottá vált ragadványnevét egy tűzmágus legyőzése okán kapta.
Ismerte a történetet, mestere intő példaként emlegette sokszor. Ahogy visszagondolt rá, felderengett emlékeiben az öreg Dhyreen mester képe. Nagy mágus volt ő, egy olyan mágus, akit még a királyok is tiszteltek. Sajnos sírba vitte titkát, hogy miként sikerült így megkedveltetnie magát az emberekkel, mindenesetre öregkorára kissé szórakozott természete biztos sok humoros helyzetet szülhetett.
Egy dűne tetején leülve kezdett el töprengeni az eljövendő időszakon, maga elé bámulva, miközben öntudatlanul is lángnyelveket táncoltatott tenyerein...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése