Miért, miért az ártatlanok bűnhődnek, miért a gyávák halnak
bele félelmükbe? Miért van minden válasz után még több kérdés?...
Alig hitted, hogy ez is eljöhet még, hogy majom a ketrecben…
Néma rabok lázadnak a börtönlázadás ellen, hogy mentsék a maradék öt négyzetméteres szabadságukat… Zene az űrből, vagy zene az éterből… Három pont… Kosárra dobás, vagy befejezetlen gondolat, csak hogy összezavarjalak. A rádió halott. Nem igazán halott, mert szól minden reggel. Valami érthetetlen más nyelven. Így akár halott is lehetne. Szürke ködbe bújt, szürke öltönyös egerek. Egér. Egérke. A került szavak egyike. Rossz emlék és nincs semmi értelme. Legalábbis van annyi, mint a rádió zajának, amiből egy mukkot sem értek. Tehát halott. Mint a Vérkapitány asszonyai a kikötőkben. Halottak. Szeretkezés közben megfojtva telefonzsinórral, mint a tankcsapda számban. Pedig nem is volt orosz. Ott az a másik, kötélen lógva fejjel lefelé,hátsójában egy túlméretezett dologgal, olyan gránát- félével amiből egy szerkezet húzta ki a biztosítószeget mikor a hajó elindult. A harmadik, akinek a szíve szakadt szét, mikor végig kellett néznie a kapitányt egy másik nővel. Vagy többi, ötletesnél ötletesebb halálnemmel. Mennyi is? Nos pár havonta rám jön a számolhatnék, hátha… Hátha egyszer pontosabb értéket vagy kevesebbet kapok. Közben persze jönnek a nevek: Viki; Linda; Rita; Judit; Anita; Lilla;Niki; Erzsébet; másik Judit; Fanny; Zsuzsa (abból is kettő); Tímea, Bogi; Zsófi; Szilvia, Stb… Minek írjam tovább? Kit érdekel? Egy időben A Csillagkép, megpróbált faggatni, de szerencsére leszokott róla. Az a Vérkapitány élete volt. Valóban? Egy halott kapitány, aki sosem hal meg? Köddel jön, köddel megy. Hajóján, azon a halálosan szép, egyszerű, csapdákkal és fúrmányokkal teli hajó egyetlen fegyverrel. A Vérkapitánnyal. Legénység? Van, de nem tudják hogy azok. Tudod, a holt lelkek nem gondolkodnak el ilyeneken. Mesélt nekem róluk. Többet is a kelleténél. Túl sokat tudok a dolgairól és mikor elgondolkodok… Legszívesebben menekülnék, hogy a hajója ne találjon meg. Se engem se téged.
Miért vagy még itt? Miért olvasod e sorokat? Nem tanították meg neked, hogy ami nem teszik azt ne olvasd el? Vagy talán tetszik? Nekem nem. Sosem tetszik ha hallom az Ő történeteit. A gondolatait. Pontosabban, élvezem és ezért néha felfordul miatta a gyomrom. Neked nem? Mert nem ismered a halál szagát. Az émelyítően édes mégis kesernyés rothadó szagot. Ismered? Nem baj. Biztos oka van. Biztosan oka van e szavaknak, hogy fut rajta a szemed, hogy várod a végén a csattanót… Nincs. Nincs jó válasz, ami ne vetne fel kérdéseket. Nincs nagy csattanó… Néztél már jobbra? Mármint most. Látod a rád szegezett fegyvert? Nem? Szerencsés vagy. Én mindig látom. Jobb és bal oldalt is. Tudom hogy vehetném el, mely mozdulattal fordítsam a használója ellen. Mégis hagyom, hogy fejem felett lebegjen a hóhérpallos, mert élvezem az árnyékot. Te hogy érzed? Izgalmas a nyugalom? Nem. Az csak kellemes. De csak akkor élsz, ha feszíted a húrokat. Randi a világ legveszedelmesebb kapitányával? Itt? Hiszem, hogy nem, csak zavar a tudata annak, mit szeretne, merre jár. Úton van. Mindig a legveszélyesebb zátonyoknál, legszűkebb csatornákon, és másodpercekre a haláltól. A lebukástól. Akasztás? De jó is volna, ha kalózként kötnék fel… Sajnos… Sajnos más sorsa van. Életben maradni és elveszteni a szeretteit. Honnan tudom? Elmondta. A negatív áradattal jött, és vitt mindent a hajómról. Megint tölthetem fel készleteim. Pedig még ki sem mozdultam a hollandiai kikötőből… Reggel reményt merítettem a Csillagképem fényes hangjaiból. Földön túli szonettek… Égi hangok… Éteri fény, mely megvilágítja a vitorlám hibáit. Remélem, ha hazamegyek, nem a Holland köd fog rejteni, hanem a saját hajómé. A Ködhajó várja, hogy megjavuljon és hazatérjen. Addig asszem még lesz randim más hajósokkal. Sajnos…
Alig hitted, hogy ez is eljöhet még, hogy majom a ketrecben…
Néma rabok lázadnak a börtönlázadás ellen, hogy mentsék a maradék öt négyzetméteres szabadságukat… Zene az űrből, vagy zene az éterből… Három pont… Kosárra dobás, vagy befejezetlen gondolat, csak hogy összezavarjalak. A rádió halott. Nem igazán halott, mert szól minden reggel. Valami érthetetlen más nyelven. Így akár halott is lehetne. Szürke ködbe bújt, szürke öltönyös egerek. Egér. Egérke. A került szavak egyike. Rossz emlék és nincs semmi értelme. Legalábbis van annyi, mint a rádió zajának, amiből egy mukkot sem értek. Tehát halott. Mint a Vérkapitány asszonyai a kikötőkben. Halottak. Szeretkezés közben megfojtva telefonzsinórral, mint a tankcsapda számban. Pedig nem is volt orosz. Ott az a másik, kötélen lógva fejjel lefelé,hátsójában egy túlméretezett dologgal, olyan gránát- félével amiből egy szerkezet húzta ki a biztosítószeget mikor a hajó elindult. A harmadik, akinek a szíve szakadt szét, mikor végig kellett néznie a kapitányt egy másik nővel. Vagy többi, ötletesnél ötletesebb halálnemmel. Mennyi is? Nos pár havonta rám jön a számolhatnék, hátha… Hátha egyszer pontosabb értéket vagy kevesebbet kapok. Közben persze jönnek a nevek: Viki; Linda; Rita; Judit; Anita; Lilla;Niki; Erzsébet; másik Judit; Fanny; Zsuzsa (abból is kettő); Tímea, Bogi; Zsófi; Szilvia, Stb… Minek írjam tovább? Kit érdekel? Egy időben A Csillagkép, megpróbált faggatni, de szerencsére leszokott róla. Az a Vérkapitány élete volt. Valóban? Egy halott kapitány, aki sosem hal meg? Köddel jön, köddel megy. Hajóján, azon a halálosan szép, egyszerű, csapdákkal és fúrmányokkal teli hajó egyetlen fegyverrel. A Vérkapitánnyal. Legénység? Van, de nem tudják hogy azok. Tudod, a holt lelkek nem gondolkodnak el ilyeneken. Mesélt nekem róluk. Többet is a kelleténél. Túl sokat tudok a dolgairól és mikor elgondolkodok… Legszívesebben menekülnék, hogy a hajója ne találjon meg. Se engem se téged.
Miért vagy még itt? Miért olvasod e sorokat? Nem tanították meg neked, hogy ami nem teszik azt ne olvasd el? Vagy talán tetszik? Nekem nem. Sosem tetszik ha hallom az Ő történeteit. A gondolatait. Pontosabban, élvezem és ezért néha felfordul miatta a gyomrom. Neked nem? Mert nem ismered a halál szagát. Az émelyítően édes mégis kesernyés rothadó szagot. Ismered? Nem baj. Biztos oka van. Biztosan oka van e szavaknak, hogy fut rajta a szemed, hogy várod a végén a csattanót… Nincs. Nincs jó válasz, ami ne vetne fel kérdéseket. Nincs nagy csattanó… Néztél már jobbra? Mármint most. Látod a rád szegezett fegyvert? Nem? Szerencsés vagy. Én mindig látom. Jobb és bal oldalt is. Tudom hogy vehetném el, mely mozdulattal fordítsam a használója ellen. Mégis hagyom, hogy fejem felett lebegjen a hóhérpallos, mert élvezem az árnyékot. Te hogy érzed? Izgalmas a nyugalom? Nem. Az csak kellemes. De csak akkor élsz, ha feszíted a húrokat. Randi a világ legveszedelmesebb kapitányával? Itt? Hiszem, hogy nem, csak zavar a tudata annak, mit szeretne, merre jár. Úton van. Mindig a legveszélyesebb zátonyoknál, legszűkebb csatornákon, és másodpercekre a haláltól. A lebukástól. Akasztás? De jó is volna, ha kalózként kötnék fel… Sajnos… Sajnos más sorsa van. Életben maradni és elveszteni a szeretteit. Honnan tudom? Elmondta. A negatív áradattal jött, és vitt mindent a hajómról. Megint tölthetem fel készleteim. Pedig még ki sem mozdultam a hollandiai kikötőből… Reggel reményt merítettem a Csillagképem fényes hangjaiból. Földön túli szonettek… Égi hangok… Éteri fény, mely megvilágítja a vitorlám hibáit. Remélem, ha hazamegyek, nem a Holland köd fog rejteni, hanem a saját hajómé. A Ködhajó várja, hogy megjavuljon és hazatérjen. Addig asszem még lesz randim más hajósokkal. Sajnos…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése