Vendégposzt - Mint etalon : Gondol-gondol-ír

Miért van az,hogy mindenki okos,aki azt hiszi magáról és csak az szabad, akiről más hiszi,hogy az. Valójában senki sem az. Mindenki a saját elméjének rabja. A pro és kontra árnyékában, az összefolyó gondolatok láncaiban, a tömeghisztéria közepette és a média által sugárzott szenny hányadékában sodródunk. Egy darabig legalábbis. Aztán jön az önfelismerés, de ez már más tészta. De miről is beszélünk akkor, amikor szabadságról papolunk? Lehetünk közhelyes,hogy ebben a bokákolt világban mindennek két véglete van. Előnyök, hátrányok. Szóval, milyen szavak is jutnak eszedbe a szabadságról? Friss levegő, kék ég, szabad akarat, egy jó üveg bor, emléktelenség? Mégis mi? Mert nekem egészen más. Eredendő bűn, társadalmi romlottság, frivol individuumok, önkény, kérkedés és még megannyi negatív példát tudnék írni, ami eszembe jut róla. Nem vagyok borúlátó… annyira… te is tudod. Viszont eleget láttam. Hollandia tipikus olyan ország, ahol, ha az emberek úgy néznének ki, amilyen a személyiségük; akkor fekete fehér rondaságok lennének. Lehet, hogy mosolygsz, lehet, hogy nem; viszont én ezt komolyan gondolom. Tudod milyen az, amikor valakinek mélyen a szemébe nézel, tudod,hogy nem mond igazat és megfontolod,hogy belemenj-e a játékba, hogy hallgatod-e tovább a hantát vagy pedig a szemébe mondod,hogy te most HAZUDSZ. „Minden titkok ismerői nem fecsegnek sohasem”. Hiszen… a „nem kimondás” is hazugság. Ezek az emberek olyanok, mint a megszelídített vad állatok rabláncon. Békében élnek egymás mellett, viszont, ha megérzik a vérszagot…rohannának, egymásnak esnének, viszont szinte kény szerűnek érzik a kétszínűséget, áltatást, hazugságokat. „A kedvenc agyagtálas szószkészítő hölgyeményünk a pult mögött áll.

Választunk is az újdonsült anyóssal a szerény felhozatal közül.

Bájosan mosolygunk egymásra, megkérdi honnan jöttem; hiszen túl szép vagyok,

ahhoz,hogy holland legyek. Mondom,hogy magyar. Látszik a meglepődöttség az arcán.
De hát az egy szegény ország… dörmög az orra alatt. Nem szólok semmit.
Csevegünk még egy darabig, dicsér,hogy milyen szépen beszélek angolul és milyen jó a stílusom. Lehengerlő a vörhenyes bige- gondolom magamban – és a bókolás látom igen jól megy. Újdonsült anyóssal is beszélnek kicsit hollandul. Természetesen nem értek egy büdös szót sem. Így megy ez, ha valaki vad vizekre evez… nem igaz?”

A hollandus vademberrel való első szakításunk után kiderült,hogy mégsem olyan szép fényes piros az az alma, amilyennek látszik.  Ugyan így, ugyan itt.

„Bájcsevegünk, megkérdezi, hogy hogy vagyok, minden rendben van-e már a fiatalemberrel.

Válaszolom, igen minden helyrejött. Anyóshoz fordul. ( Nem tudták természetesen,hogy rám azért ragadt egy, s más az elmúlt másfél év alatt, hiszen soha nem beszéltem nekik hollandul.)

Hát nem értem,hogy mit eszik még ezen a kislányon még mindig a fiad, hiszen nem is vékony, fura is az arca, ahogy nő és még hollandul sem tud – eközben bájosan mosolyog rám. Anyós is rám néz… mosolyog, nem szól semmit. Amikor megkérdeztem az autóban,hogy mit mondott, azt mondta,hogy semmi említésre méltó. Próbáltam pozitívan felfogni, hiszen csak engem akart védeni a degradáló megjegyzéstől, viszont nem a valódit mondta.”

Pontosan ugyan olyan volt, mint anyós a szomszéddal. Áthívta kávézni, cigarettázni, borozni… mikor mihez volt kedvünk, remekül elröhögcséltek, bíztatták egymást,hogy számíthatnak egymásra. És mi folyt a színfalak mögött? Ocsmány mód való becsmérlés, kibeszélés, megalázás, hallgatózás kerítésen keresztül és egyéb mocsokságok.

Azt hittem, hogy csak ez a család ilyen bunkó, hiszen a hollandus előember sem volt éppen az őszinteség mintaképe és mindig keresztül tudott húzni olyan szálakat a vitorlámon, hogy inkább visszafelé haladtam a tengeren, nem pedig előre.

Viszont van egy máig kedves barátnőm odakinn, a Rozi. Én már csak így hívom. És bármilyen meglepő, punk eszméket képviselt.

Hollandia pontosan olyan, mint egy kastély várfala. Látod, hogy milyen gyönyörű az a kastély, ami mögötte áll… csak azt nem veszed észre, hogy mennyi vér folyt odabent.

Amikor elveszik a nyugdíjat, a tanulói kedvezményt, adóznak az emberek,hogy a bevándorló törökök segélyét kifizethesse az állam. Ugyan az a szarkavarás megy mindenhol. Tudod…, ha letakarod a szart, attól még szar marad. Csak ők ezt tudják kompenzálni. Egy kis fűvel, egy kis ilyen droggal, olyan droggal, személyiségi jogokkal (amivel szintúgy elősegítik ennek a romlott társadalomnak, a még lejjebb való jutását a rang- és még feljebb való jutását a szennylétrán. –pl melegházasság ), nem beszélve a prostitúció hivatalos gyakorlásáról ).

 De ha ez kell, hát vedd el. Imádkozz a csillagodhoz, hogy túrja arrébb társait, és legyen ott a fénypontja. De, mint mondtam… nem olyan, amilyennek látszik.

Tudod milyen vagyok valójában. Nem a Holló, a királyi, az arrogáns, az öntelt nő, aki bárkit vagy bármit megszerez. Hanem inkább a pillangó…az a töretlenül törékeny.

Nem lebeszélni akarlak, csak tényeket közölni. Mert néha még a Ködhajós sem látja mi van ködön innen és ködön túl és más kapitányoknak kell mutatni azt a kis világítótornyot, amely alapján tájékozódni lehetne.

További jó utat neked és tudd,hogy itthon várják,hogy végre behajítsd közénk a vasmacskád.

u.i: Üzzenem Vérkapitánynak,hogy jó helyen van.

- Adonnen