... A fiú egy játszótér szélén ül. Nézi a többieket, ahogy labdáznak, de ő nem megy oda. Most nincs kedve játszani, és nem igazán ismeri őket. A labda felé száll, arrébb húzódik. Az egyik oda szalad, és visszarúgja a labdát. A labda hátulról fejbe találja a fiút, aki lefejeli a földet. Ismerős reccsenés, ahogy már megint ripityára törik a szemüvege. A fiú csendben összeszedi a darabjait, és sóhajtva elindul...
... A fiú a síron ül. Körülötte árnyékok sétálnak. Vajon miért lehet az, hogy ezt a társaságot jobban kedveli, mint az élőkét? Talán csak egy dologért, ők tudják a választ arra a kérdésre, amit sosem tesznek fel nekik...
... A fiú a falnak dőlve zihál. A karjából ömlik a vér. Érdekes, nem ilyennek képzelte el. Mintha azt mesélték volna, hogy most pokolian szenvednie kellene. Furcsa. Kicsit bizsereg, de semmi több. A vörös tócsa lassan terjed körülötte...
... A fiú és a lány egymással szemben ülnek. Órák óta csak mozdulatlanul nézik egymást, miközben a gondolataik jégtáncot lejtenek körülöttük. A gondolatok összecsapnak, összeolvadnak, egymás húsába tépnek, majd visszahúzódnak és köröznek tovább. Az egyik foszlány elkalandozott a többitől, amit a másik oldal azonnal kihasznál. Csapatostul rontanak a szakadárra, és könyörtelenül bekebelezik. Hibázott, most már hozzá tartoznak, és mint különleges óbort forgatják maguk között. Levetkőztetik, a zsigerébe marnak és ízekre cincálják. A gondolatörvény a prédájával foglalkozik, mire a sérült oldal ellentámadásba megy át, és levadásznak egy eltévedt kóborlót. A két örvény lassan fogyatkozik és gyarapszik, ahogy a titkos és történetek lassan elfoglalják egymás helyét. A fiú és a lány mozdulatlanul nézik egymást...
.. A fiú szemben áll a három másikkal. Csuklyás köpeny mindegyiken. A fiú lassan a nyakához nyúl, és szétgombolja az ingét, majd hagyja leesni. A felsőtestét már csak a rávarrt minták takarják. Büszkén felemeli a fejét, karjait oldalt nyújtja, és megforgatja a csuklóit. A két penge pontos köröket ír a levegőben. A másik három gyors pillantásokat vet a rajzolatokra. 14 csík a bordákon, a főnix a bal mellen, a szív felett a kettétört nyíl, és megannyi a fiú történetét magába foglaló minta. A másik három tudja már kivel áll szemben, a szemükben lassan kigyúl a félelem csillogása. Tőrt rántanak, és szertartásosan tisztelegnek a Renegátnak. A fiú bólint, a mozdulatokból tudja, ki küldte őket a kivégzésére. A pengék lassan mozgásba lendülnek, és cikkázó villámokként hasítják az éjszakát. Gyakorlott harcosok, de nem elég jók. Egy, fülig érő mosollyal dől el, a másik az oldalát fogva tántorog hátra. Már csak egy maradt. A fiú dobbant, és int a fejével, de a másik nem adja fel a harcot. Egy, kettő, három pengeváltás, egy, kettő, három vágás. A harmadik döbbenten nézi a mellére vágott nyilat, majd térdre rogy. A fiú felöltözik, és hátra sem nézve elsétál...
... A fiú kinyitja a szemét. A rajta fekvő lány egyre hangosabban nyöszörög és dobálja magát. Könyörög, hogy ne hagyja ott. A fiú átöleli. Aludj csak kislány. Noir megóv téged az ártó szellemektől. A lány egyre nyugtalanabb, mire a fiú erősen rászorít a csuklójára. A lány még álmában is azonnal elernyed, ajkairól a jól ismert szavak bugyborékolnak elő, miközben felveszi a pózt. Jó lány, okos lány, engedelmes és vad. A lány légzése egyenletesebb lesz, ahogy visszazuhan a sötétségbe. A fiú a plafonra néz, és alapos fejmosást ad magának. Halkabban a gondolatokkal ostoba, ne zavard más álmát az álmaiddal. Ne felejtsd az ezüstszálat, az elmétek most is össze van kapcsolva. A fiú becsukja a szemét, miközben a lány arcát nézi, és...
... A fiú a széken ül. A halványzöld falak szinte ráborulnak. Az órák óta tartó gyomorgörcs heveny hányingeres rohamokba csap át. Az ajtó kinyílik, és kijön. A keze csuklóig véres, arcát eltakarja a maszk. A fiúra néz, és bólint. A fiú lehorgasztja a fejét, és az ölében fekvő cigarettásdobozra pillant. A feliratot már ezerszer látta, de most valahogy torzul a szöveg. Hirtelen ezt olvassa: "Az abortusz károsítja a spermák egészségét, és csökkenti a megtermékenyítő képességet." A fiút elfogó morbid röhögőgörcs vastag sugarú okádásba fúl el...
... A fiú szemben áll a másikkal. Ruháik félredobva, a harci rajzokkal borított felsőtestük világít a holdfényben. A pengék suhogva cikáznak körülöttük. A fiú érzi, hogy vesztésre áll. Hibázott. Túl későn vette észre a cselt, és ezért most fizetnie kell. A félrehajlás a balról érkező penge elől egyenesen belevitte az alulról indított vágásba. A fiú érzi a szakadást, hallja a pukkanást, és a homlokából induló patakok beborítják az arcát. Hátraugrik, és a sebhez kap, de az ujjai már csak az üres szemgödrét tapintják...
... A fiú hangos lélegzetvétellel tér magához. A tagjai már teljesen elgémberedtek, de most nem érdekli. Kapkod a képek után, amit látott, illeszti össze a mozaikot. A kép sosem teljes, de mindig egész. Az utolsó kockát is a helyére tolja, és végig néz rajta. Ez fog hát történni. A jövőlátáshoz mindig jó érzéke volt, még ha elég nagy árat is kell fizetnie érte. Ha meglátja a saját halálát vajon mit fog tenni? Ha nem tesz semmit, meghal, ahogy azt előre látta. Ha tesz ellene, talán ezzel okozza a halálát. Ha nem is látta volna az egészet előre, bele sem hal. Ha tesz ellene, és kicselezi a halált, attól még ugyanúgy meghal? A teste tovább létezik, de a világ számára már halott és halott marad? Ha viszont egy ilyen kis ember, mint ő, képes elmozdítani a jövő kerekét, képes lehet-e arra, hogy a maga javára szórakozzon hat milliárd ember jövőjével? Képes ...
... A fiú a karosszékben ül, és lassan eregeti a füstöt. A lány zihálva lóg a falon, csuklói már a jeges kékben pompáznak. A fiú kinyúl, és lassan végigsimítja a kezét a hátán. Körmei beleakadnak a friss sebekbe, és újra feltépi őket. A lány nyüszítve rángatózik, de arcán kéjes vigyorral nyugtázza, hogy foglalkoznak vele. A fiú lassan átteszi a másik kezébe a vesszőt. Még vár, még vár. A lány egyre hangosabban kapkod levegő után, háta ösztönösen kinyomódik, hogy minél nagyobb felületet mutasson. A fiú elmosolyodik, majd követhetetlen gyorsasággal lecsap. A lány kielégüléstől föltörő sikolya még percekkel később is verődik a falak között...
... A lángok lassan terjednek, a füst beborítja a szobát. A fiú az ablak alatt guggol, kezében a kislánnyal. A szemei cikáznak, a kiutat keresi, de tudja, hogy csak egy út vezet lefelé. A fiú felugrik, feltépi a szekrényajtót, és kirángatja belőle az összes kezébe akadó kabátot. Gyorsan bebugyolálja a gyereket. Még egy, és még egy. Visszafut az ablakhoz, és felugrik a párkányra. Alul az emberek sikoltoznak és bámészkodnak. Lassan hátra fordul, a mellére szorítja a csomagot is hanyatt dől. Ha elég sok réteget tekert rá, túlélheti. A teste majd felfogja az esés nagy részét, nem baj, megmentette. Az öregember meghal. A kislány életben marad. Ez az élet rendje...
... A fiú egy sziklán üldögél. A nap lassan végigsimítja az arcát. Az ölében egy lány fekszik. Naplemente. A kezeik egymás mellett nyugodnak, de nem érnek egymáshoz. A lány ajkaiból még szivárog a vér, amivel a fiú a szomját csillapította. Még lélegzik...
... A fiú a sötétben guggol. Hallja a lépteket. az izmai megfeszülnek, de nem ad ki hangot. Most nem hibázhat. Többen vannak, erősebbek, és felkészültek. A fiú lassan odébb csúszik. A keze fogást vált a markolaton. Kopp-kopp-kopp. Ideértek. Gondolkodás nélkül vetődik, végiggurul a köveken, felpattan, és támad. Becsapták. Hibázott. A hasfalát átszakító penge csikorogva fordul a bordái között ...
... A fiú az asztalnál ül, és újra rágyújt. Mióta is? Tíz perce? Fél órája? Fogalma sincs. Hamarabb ért haza, hogy meglephesse, de őt lepték meg. A hangokat ismeri, ezerszer hallotta már. Lassan már abbahagyhatnák. Lassan elég az újabb szál is, a hangok csillapodnak. A lány csapzottan, leizzadva és mosolyogva lép ki a hálószobából, majd megáll a küszöbön. A szemei tágra nyílva, nyel egy hatalmasat. A fiú szótlanul nézi. A szobából kijön a másik is, majd ő is gyökeret ereszt. A fiú észre sem veszi, az első lányt nézi. Nem haragszik. A másik gyorsan visszahúzódik a szobába, felöltözik, és elsiet. A fiú és a lány szótlanul bámulják egymást. A lány hirtelen felkiált, odarohan a fiúhoz, lendületből arcon csapja, majd zokogva esik a lábai elé. A fiú lenéz rá, de az arca nem rezdül. Lassan feláll, és elindul az ajtó felé. A lány utána kap, és megragadja a lábát. A fiú megáll, lassan kihúzza a remegő kezek közül és továbbindul. A lány zokogása abbamarad. A fiú tudja, hogy most felállt, és a hátát nézi. Egy kicsit még biztatja is magában, de a lány nem mozdul. A fiú lassan elindul. Kezét az ólomnehéz zsebébe csúsztatja, és ráfog a dobozra. Megmarkolja. A doboz halk reccsenéssel törik szilánkokra, cafatjai feltépik a fiú tenyerét. A küszöbön megáll, vár, de a lány nem mozdul. A fiú kihúzza a kezét, és maga mellé ejti a szilánkokat. A doboz tartalma csengő koppanással ér földet, és csilingelve gurul a lány lábai elé...
A fiú a székében ül, ölében a kislánnyal. Sötét a bőre és a haja, mint az anyjának. Még a szeme is olyan vágott, de a színe... A vesébe látó kék szín már tőle ered. Lassan simogatja a fejét, amíg elalszik, majd óvatosan berakja az ágyába. Ahogy felemelkedik, tudja, hogy nincs egyedül, valaki figyeli. Érzi az ismerős simítást a karjain, a gerincén még mindig felfut a hideg. Otthon van...
... Nevess, ha akarsz. Nem érdekes... Hidd azt, hogy te sokkal, sokkal okosabb vagy, szegény, bolond Háborodottnál. Nem érdekes... De gondolj bele, mindketten hullák vagyunk. Meghaltunk, s feltámadtunk. Ekként... Mi hát köztünk a különbség? Könnyű: Én emlékszem milyen volt teljesen, igazán halottnak lenni... Te is beleőrülnél ebbe...
Ezek a történetek mind valóságosak és kitaláltak. Ezek a dolgokat mind átéltem, és csak a fejemben léteznek. Döntsd el te, hogy mi a valóság, és mi nem az. Én tudom. Mindegyik valóság. Mindegyik történet egy-egy élet volt és lehetett volna. Hogy ezek a történetek ellentmondanak egymásnak? Nos, hagy tanítsalak meg valamire, amit velem is csak most értettek meg. Az életnek az a trükkje, hogy mindig a helyes döntést kell hozni. Muszáj választanunk. A lehetséges életek közül egyet, ami igazán helyes... Igazán helyes? Minden egyes élet, a HELYES. Mindegyik út, a helyes út. "Minden lehetett volna bármi más, és az is csak annyit érne." Nem vagy halott, és még mindig itt vagy. De biztos vagy abban, hogy te igazából létezel? Nem létezel. És én sem. Mi csak egy gyerek kitalációi vagyunk, akit kiskorában egy lehetetlen döntés elé állítottak. Egy kisgyerek fejében, aki lépéskényszerben áll, mikor az egyetlen helyes lépés az, hogy nem lép, de rá van kényszerítve. Minden út, egy másik útba vezet, ami egy kanyarral visszavezethet mindennek az elejére. A halál nem az út vége, ahogy a fiatalság sem a kezdete. A fiatalság csak egy olyan bűn, amit életében mindenkinek legalább egyszer el kell követnie. A tükör a tükörben nem tükröződik, ha belenézel, igazából azt nézed, ahogy magad nézed, amint éppen nézed magad, két tükör között állva már te sem tudod, melyik vagy igazán te. Az életed csak akkor helyes, ha helyesen éled. És hogyan lehet helyesen élni? Mindenhogyan.
- Lestat naplója -
... A fiú a síron ül. Körülötte árnyékok sétálnak. Vajon miért lehet az, hogy ezt a társaságot jobban kedveli, mint az élőkét? Talán csak egy dologért, ők tudják a választ arra a kérdésre, amit sosem tesznek fel nekik...
... A fiú a falnak dőlve zihál. A karjából ömlik a vér. Érdekes, nem ilyennek képzelte el. Mintha azt mesélték volna, hogy most pokolian szenvednie kellene. Furcsa. Kicsit bizsereg, de semmi több. A vörös tócsa lassan terjed körülötte...
... A fiú és a lány egymással szemben ülnek. Órák óta csak mozdulatlanul nézik egymást, miközben a gondolataik jégtáncot lejtenek körülöttük. A gondolatok összecsapnak, összeolvadnak, egymás húsába tépnek, majd visszahúzódnak és köröznek tovább. Az egyik foszlány elkalandozott a többitől, amit a másik oldal azonnal kihasznál. Csapatostul rontanak a szakadárra, és könyörtelenül bekebelezik. Hibázott, most már hozzá tartoznak, és mint különleges óbort forgatják maguk között. Levetkőztetik, a zsigerébe marnak és ízekre cincálják. A gondolatörvény a prédájával foglalkozik, mire a sérült oldal ellentámadásba megy át, és levadásznak egy eltévedt kóborlót. A két örvény lassan fogyatkozik és gyarapszik, ahogy a titkos és történetek lassan elfoglalják egymás helyét. A fiú és a lány mozdulatlanul nézik egymást...
.. A fiú szemben áll a három másikkal. Csuklyás köpeny mindegyiken. A fiú lassan a nyakához nyúl, és szétgombolja az ingét, majd hagyja leesni. A felsőtestét már csak a rávarrt minták takarják. Büszkén felemeli a fejét, karjait oldalt nyújtja, és megforgatja a csuklóit. A két penge pontos köröket ír a levegőben. A másik három gyors pillantásokat vet a rajzolatokra. 14 csík a bordákon, a főnix a bal mellen, a szív felett a kettétört nyíl, és megannyi a fiú történetét magába foglaló minta. A másik három tudja már kivel áll szemben, a szemükben lassan kigyúl a félelem csillogása. Tőrt rántanak, és szertartásosan tisztelegnek a Renegátnak. A fiú bólint, a mozdulatokból tudja, ki küldte őket a kivégzésére. A pengék lassan mozgásba lendülnek, és cikkázó villámokként hasítják az éjszakát. Gyakorlott harcosok, de nem elég jók. Egy, fülig érő mosollyal dől el, a másik az oldalát fogva tántorog hátra. Már csak egy maradt. A fiú dobbant, és int a fejével, de a másik nem adja fel a harcot. Egy, kettő, három pengeváltás, egy, kettő, három vágás. A harmadik döbbenten nézi a mellére vágott nyilat, majd térdre rogy. A fiú felöltözik, és hátra sem nézve elsétál...
... A fiú kinyitja a szemét. A rajta fekvő lány egyre hangosabban nyöszörög és dobálja magát. Könyörög, hogy ne hagyja ott. A fiú átöleli. Aludj csak kislány. Noir megóv téged az ártó szellemektől. A lány egyre nyugtalanabb, mire a fiú erősen rászorít a csuklójára. A lány még álmában is azonnal elernyed, ajkairól a jól ismert szavak bugyborékolnak elő, miközben felveszi a pózt. Jó lány, okos lány, engedelmes és vad. A lány légzése egyenletesebb lesz, ahogy visszazuhan a sötétségbe. A fiú a plafonra néz, és alapos fejmosást ad magának. Halkabban a gondolatokkal ostoba, ne zavard más álmát az álmaiddal. Ne felejtsd az ezüstszálat, az elmétek most is össze van kapcsolva. A fiú becsukja a szemét, miközben a lány arcát nézi, és...
... A fiú a széken ül. A halványzöld falak szinte ráborulnak. Az órák óta tartó gyomorgörcs heveny hányingeres rohamokba csap át. Az ajtó kinyílik, és kijön. A keze csuklóig véres, arcát eltakarja a maszk. A fiúra néz, és bólint. A fiú lehorgasztja a fejét, és az ölében fekvő cigarettásdobozra pillant. A feliratot már ezerszer látta, de most valahogy torzul a szöveg. Hirtelen ezt olvassa: "Az abortusz károsítja a spermák egészségét, és csökkenti a megtermékenyítő képességet." A fiút elfogó morbid röhögőgörcs vastag sugarú okádásba fúl el...
... A fiú szemben áll a másikkal. Ruháik félredobva, a harci rajzokkal borított felsőtestük világít a holdfényben. A pengék suhogva cikáznak körülöttük. A fiú érzi, hogy vesztésre áll. Hibázott. Túl későn vette észre a cselt, és ezért most fizetnie kell. A félrehajlás a balról érkező penge elől egyenesen belevitte az alulról indított vágásba. A fiú érzi a szakadást, hallja a pukkanást, és a homlokából induló patakok beborítják az arcát. Hátraugrik, és a sebhez kap, de az ujjai már csak az üres szemgödrét tapintják...
... A fiú hangos lélegzetvétellel tér magához. A tagjai már teljesen elgémberedtek, de most nem érdekli. Kapkod a képek után, amit látott, illeszti össze a mozaikot. A kép sosem teljes, de mindig egész. Az utolsó kockát is a helyére tolja, és végig néz rajta. Ez fog hát történni. A jövőlátáshoz mindig jó érzéke volt, még ha elég nagy árat is kell fizetnie érte. Ha meglátja a saját halálát vajon mit fog tenni? Ha nem tesz semmit, meghal, ahogy azt előre látta. Ha tesz ellene, talán ezzel okozza a halálát. Ha nem is látta volna az egészet előre, bele sem hal. Ha tesz ellene, és kicselezi a halált, attól még ugyanúgy meghal? A teste tovább létezik, de a világ számára már halott és halott marad? Ha viszont egy ilyen kis ember, mint ő, képes elmozdítani a jövő kerekét, képes lehet-e arra, hogy a maga javára szórakozzon hat milliárd ember jövőjével? Képes ...
... A fiú a karosszékben ül, és lassan eregeti a füstöt. A lány zihálva lóg a falon, csuklói már a jeges kékben pompáznak. A fiú kinyúl, és lassan végigsimítja a kezét a hátán. Körmei beleakadnak a friss sebekbe, és újra feltépi őket. A lány nyüszítve rángatózik, de arcán kéjes vigyorral nyugtázza, hogy foglalkoznak vele. A fiú lassan átteszi a másik kezébe a vesszőt. Még vár, még vár. A lány egyre hangosabban kapkod levegő után, háta ösztönösen kinyomódik, hogy minél nagyobb felületet mutasson. A fiú elmosolyodik, majd követhetetlen gyorsasággal lecsap. A lány kielégüléstől föltörő sikolya még percekkel később is verődik a falak között...
... A lángok lassan terjednek, a füst beborítja a szobát. A fiú az ablak alatt guggol, kezében a kislánnyal. A szemei cikáznak, a kiutat keresi, de tudja, hogy csak egy út vezet lefelé. A fiú felugrik, feltépi a szekrényajtót, és kirángatja belőle az összes kezébe akadó kabátot. Gyorsan bebugyolálja a gyereket. Még egy, és még egy. Visszafut az ablakhoz, és felugrik a párkányra. Alul az emberek sikoltoznak és bámészkodnak. Lassan hátra fordul, a mellére szorítja a csomagot is hanyatt dől. Ha elég sok réteget tekert rá, túlélheti. A teste majd felfogja az esés nagy részét, nem baj, megmentette. Az öregember meghal. A kislány életben marad. Ez az élet rendje...
... A fiú egy sziklán üldögél. A nap lassan végigsimítja az arcát. Az ölében egy lány fekszik. Naplemente. A kezeik egymás mellett nyugodnak, de nem érnek egymáshoz. A lány ajkaiból még szivárog a vér, amivel a fiú a szomját csillapította. Még lélegzik...
... A fiú a sötétben guggol. Hallja a lépteket. az izmai megfeszülnek, de nem ad ki hangot. Most nem hibázhat. Többen vannak, erősebbek, és felkészültek. A fiú lassan odébb csúszik. A keze fogást vált a markolaton. Kopp-kopp-kopp. Ideértek. Gondolkodás nélkül vetődik, végiggurul a köveken, felpattan, és támad. Becsapták. Hibázott. A hasfalát átszakító penge csikorogva fordul a bordái között ...
... A fiú az asztalnál ül, és újra rágyújt. Mióta is? Tíz perce? Fél órája? Fogalma sincs. Hamarabb ért haza, hogy meglephesse, de őt lepték meg. A hangokat ismeri, ezerszer hallotta már. Lassan már abbahagyhatnák. Lassan elég az újabb szál is, a hangok csillapodnak. A lány csapzottan, leizzadva és mosolyogva lép ki a hálószobából, majd megáll a küszöbön. A szemei tágra nyílva, nyel egy hatalmasat. A fiú szótlanul nézi. A szobából kijön a másik is, majd ő is gyökeret ereszt. A fiú észre sem veszi, az első lányt nézi. Nem haragszik. A másik gyorsan visszahúzódik a szobába, felöltözik, és elsiet. A fiú és a lány szótlanul bámulják egymást. A lány hirtelen felkiált, odarohan a fiúhoz, lendületből arcon csapja, majd zokogva esik a lábai elé. A fiú lenéz rá, de az arca nem rezdül. Lassan feláll, és elindul az ajtó felé. A lány utána kap, és megragadja a lábát. A fiú megáll, lassan kihúzza a remegő kezek közül és továbbindul. A lány zokogása abbamarad. A fiú tudja, hogy most felállt, és a hátát nézi. Egy kicsit még biztatja is magában, de a lány nem mozdul. A fiú lassan elindul. Kezét az ólomnehéz zsebébe csúsztatja, és ráfog a dobozra. Megmarkolja. A doboz halk reccsenéssel törik szilánkokra, cafatjai feltépik a fiú tenyerét. A küszöbön megáll, vár, de a lány nem mozdul. A fiú kihúzza a kezét, és maga mellé ejti a szilánkokat. A doboz tartalma csengő koppanással ér földet, és csilingelve gurul a lány lábai elé...
A fiú a székében ül, ölében a kislánnyal. Sötét a bőre és a haja, mint az anyjának. Még a szeme is olyan vágott, de a színe... A vesébe látó kék szín már tőle ered. Lassan simogatja a fejét, amíg elalszik, majd óvatosan berakja az ágyába. Ahogy felemelkedik, tudja, hogy nincs egyedül, valaki figyeli. Érzi az ismerős simítást a karjain, a gerincén még mindig felfut a hideg. Otthon van...
... Nevess, ha akarsz. Nem érdekes... Hidd azt, hogy te sokkal, sokkal okosabb vagy, szegény, bolond Háborodottnál. Nem érdekes... De gondolj bele, mindketten hullák vagyunk. Meghaltunk, s feltámadtunk. Ekként... Mi hát köztünk a különbség? Könnyű: Én emlékszem milyen volt teljesen, igazán halottnak lenni... Te is beleőrülnél ebbe...
Ezek a történetek mind valóságosak és kitaláltak. Ezek a dolgokat mind átéltem, és csak a fejemben léteznek. Döntsd el te, hogy mi a valóság, és mi nem az. Én tudom. Mindegyik valóság. Mindegyik történet egy-egy élet volt és lehetett volna. Hogy ezek a történetek ellentmondanak egymásnak? Nos, hagy tanítsalak meg valamire, amit velem is csak most értettek meg. Az életnek az a trükkje, hogy mindig a helyes döntést kell hozni. Muszáj választanunk. A lehetséges életek közül egyet, ami igazán helyes... Igazán helyes? Minden egyes élet, a HELYES. Mindegyik út, a helyes út. "Minden lehetett volna bármi más, és az is csak annyit érne." Nem vagy halott, és még mindig itt vagy. De biztos vagy abban, hogy te igazából létezel? Nem létezel. És én sem. Mi csak egy gyerek kitalációi vagyunk, akit kiskorában egy lehetetlen döntés elé állítottak. Egy kisgyerek fejében, aki lépéskényszerben áll, mikor az egyetlen helyes lépés az, hogy nem lép, de rá van kényszerítve. Minden út, egy másik útba vezet, ami egy kanyarral visszavezethet mindennek az elejére. A halál nem az út vége, ahogy a fiatalság sem a kezdete. A fiatalság csak egy olyan bűn, amit életében mindenkinek legalább egyszer el kell követnie. A tükör a tükörben nem tükröződik, ha belenézel, igazából azt nézed, ahogy magad nézed, amint éppen nézed magad, két tükör között állva már te sem tudod, melyik vagy igazán te. Az életed csak akkor helyes, ha helyesen éled. És hogyan lehet helyesen élni? Mindenhogyan.
- Lestat naplója -
Megjegyzések
Megjegyzés küldése