Ült a háztetőn és várt. Szemben a házzal egy körülbelül hat-nyolc méter széles utca, másik oldalán kőkerítés, mely mögött egy öt méter magas sziklafal tövében további épületek húzódtak. Egy ideje már felkelt a hold, de a magasságot beborító felhőfüggönyön csak átsejlő fényéből lehetett megítélni, merre is járhat az égbolton. Ideális idő, ideális este volt a megbízás teljesítéséhez.
A megbízás. Megfogadta, hogy soha, egyetlen egyszer sem fog gondolkodni rajta, csak teszi a dolgát, csendben, gyorsan és halálosan pontosan. De ez most más volt. Ismerte őt, egy időben testőre is volt. De az már réges-rég volt, egy másik életben, egy másik korban. Az új uralkodó trónra lépésével megváltozott minden.
Egy váratlan pillanatban dél felől megcsörrent valami, de számított rá. Magabiztosan, lassan jobbra fordította a fejét, és összeszűkült szemmel, mereven figyelt. A házikók közt súlyos lépések zaja űzte el az éj csendjét. Alig egy perc elteltével éles szeme kiszúrta a halványvörös mellvértben érkezőt. Kísérete mögötte bő két lépéssel lemaradva követte, öt tagbaszakadt, nehézpáncélos lovag.
- Tökéletes. - mormogta maga elé, majd alig hallható nesszel a tető szélére guggolt. Nem félt, hogy észreveszik, hisz senki sem számít rá. Elvégre egyetlen ember sem lenne képes egy hat méteres zuhanást karcolás nélkül megúszni. Becsukta szemeit és beleolvad a homályba.
Érezte a léptek dobbanásából, hogy a lord egyre közelebb ér, öt méter, már csak három, kettő, és... leugrott. Karjai kitárva, egyenes tartással közeledik a föld felé. Egyedül lobogó köpenyének suhogása árulja el közeledtét. A lord hirtelen oldalra kapja a fejét, még időben, hogy lássa, ahogy földet ér. A kíséret földbe gyökerezett lábakkal, kikerekedett szemekkel állt meg, megtartva a távolságot uruktól.
Ahogy lába talajt fogott, felsőtestét előre hajlítva bukfencbe vitte át a talajfogás nehézségeit és kigurulta az ütést, amit a macskakő mért rá. Ahogy a lendületet a kiegyenesedés mozdulatába vitte át, jobb kezével előhúzta a háta mögül az övéhez rögzített pengét. Mire talpra állt, már csak négy lépésre volt áldozatától, kezében egy rövid tőrt tartva. Megiramodott, és egyenesen a lord előtt futott el, a szórt fényben pedig villant egyet a kezében tartott fegyver.
- Sajnálom. - hallatszott egy síron túli hang, miközben már a szemben lévő kerítésen ugrott át és tűnt el a szemek elől. Belemerült az árnyvilág jótékony sötétjébe, és senki sem tudhatta már, merre járhat.
A lord átvágott torokkal zuhant térdre. Szemei előtt lassan elsötétült a világ, ahogy az éjszakában sötétbordónak ható vére elcsorgdogált utolsó leheletével.
Tökéletes munka volt, ahogy azt egy árnyvilágitól elvárják.
A megbízás. Megfogadta, hogy soha, egyetlen egyszer sem fog gondolkodni rajta, csak teszi a dolgát, csendben, gyorsan és halálosan pontosan. De ez most más volt. Ismerte őt, egy időben testőre is volt. De az már réges-rég volt, egy másik életben, egy másik korban. Az új uralkodó trónra lépésével megváltozott minden.
Egy váratlan pillanatban dél felől megcsörrent valami, de számított rá. Magabiztosan, lassan jobbra fordította a fejét, és összeszűkült szemmel, mereven figyelt. A házikók közt súlyos lépések zaja űzte el az éj csendjét. Alig egy perc elteltével éles szeme kiszúrta a halványvörös mellvértben érkezőt. Kísérete mögötte bő két lépéssel lemaradva követte, öt tagbaszakadt, nehézpáncélos lovag.
- Tökéletes. - mormogta maga elé, majd alig hallható nesszel a tető szélére guggolt. Nem félt, hogy észreveszik, hisz senki sem számít rá. Elvégre egyetlen ember sem lenne képes egy hat méteres zuhanást karcolás nélkül megúszni. Becsukta szemeit és beleolvad a homályba.
Érezte a léptek dobbanásából, hogy a lord egyre közelebb ér, öt méter, már csak három, kettő, és... leugrott. Karjai kitárva, egyenes tartással közeledik a föld felé. Egyedül lobogó köpenyének suhogása árulja el közeledtét. A lord hirtelen oldalra kapja a fejét, még időben, hogy lássa, ahogy földet ér. A kíséret földbe gyökerezett lábakkal, kikerekedett szemekkel állt meg, megtartva a távolságot uruktól.
Ahogy lába talajt fogott, felsőtestét előre hajlítva bukfencbe vitte át a talajfogás nehézségeit és kigurulta az ütést, amit a macskakő mért rá. Ahogy a lendületet a kiegyenesedés mozdulatába vitte át, jobb kezével előhúzta a háta mögül az övéhez rögzített pengét. Mire talpra állt, már csak négy lépésre volt áldozatától, kezében egy rövid tőrt tartva. Megiramodott, és egyenesen a lord előtt futott el, a szórt fényben pedig villant egyet a kezében tartott fegyver.
- Sajnálom. - hallatszott egy síron túli hang, miközben már a szemben lévő kerítésen ugrott át és tűnt el a szemek elől. Belemerült az árnyvilág jótékony sötétjébe, és senki sem tudhatta már, merre járhat.
A lord átvágott torokkal zuhant térdre. Szemei előtt lassan elsötétült a világ, ahogy az éjszakában sötétbordónak ható vére elcsorgdogált utolsó leheletével.
Tökéletes munka volt, ahogy azt egy árnyvilágitól elvárják.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése