Nem túl sűrű, de helyenként elég sötét gomolyagokkal tarkított felhő rohanta meg a várost. Itt-ott átszűrődött a vékonyabb, ezüstszürke rétegeken a nap fénye. Délután volt. Egy viszonylag meleg nap délutánja. Még vissza volt fél óra a munkaidőmből, mielőtt indulhattam volna hazafelé. Ahogy kinéztem az emeleti iroda ablakán, feltűnt, ahogy szép lassan nedvesedik az alacsonyabb szomszéd épület teteje. Eleredt az eső. Az a nyugodt, csendes fajta, amibe szívesen belemereng az ember, odakint állva.
Alig vártam már, hogy leteljen a munkaidő, hívott, csalogatott az esőcseppek áradata. Ahogy mentem hazafelé, vékony nadrágban és ingben, nem siettem. Egyedül a telefonom vízállóságában nem voltam túl bizonyos, így azt ki is kapcsoltam. Ha netán elázna, majd kiszárad. Ahogy lépdeltem az esőben, feltűnt a többi ember - számomra különös - viselkedése. Ahelyett, hogy kiélvezték volna a viszonylag meleg cseppeket, igyekeztek mindenféle ruhadarabokkal, esernyőkkel a legnagyobb területet kitakarni magukból a magasból hulló víz elől.
"Csak el ne ázzak!" - sok szájból hangozz el ez a mondat.
Az eső furcsa egy szerzet. Főleg ez a nyugodt, kicsit melegebb, de frissítő fajta. Ami szép lassan jön, van, majd ugyanolyan csendben távozik, szinte észre sem veszi az ember, hogy mikor ér véget. Furcsa, ahogy mások féltik a ruhájukat egy kis víztől. Hiszen mosni is szokták, és utána úgy is megszárad. Hajat is mosnak, fürdenek otthon, vagy a nyári melegben medencében, tónál vagy tengernél. És oda még ruhát is húzunk, mert erre találták ki a fürdőruhát. Hogy vizes legyen, ahogy mi is, hogy elázzon velünk, ahogy mi is, de más ruhánkat igyekszünk óvni vízálló, vízlepergető ruhákkal. Pedig az eső nem bánt. Jön, és megy, és közben csodás dolgot tesz. A belsőnket mossa tisztára, amit sokan lélekként ismernek. Azt, amit fürdőkádban nem tudunk. Az eső segít megkönnyebbülünk. Ezért is gondolom, hogy érdemes az esőben sétálni, átérezni ezt a felszabadult érzést, kiélvezni minden cseppjét.
Nem rohantam haza. Sokan furcsán néztek rám, róluk lerítt, hogy nem értik, mi is történik valójában. Nem álltak meg, venni egy mély, átható, friss levegőt, nem törődtek az őket átjáró új energiával. Az általában rövid hazautam most hosszúra sikeredett. És amikor befordultam a sarkon a lakáshoz vezető utcára...
Szembe jött egy velem egykorú, vadidegen, fiatal rocker srác. Egy pillanat alatt felmértük a másikat, és tudtuk, hogy ugyanazért sétálunk most lassan, ugyanazért nem igyekszünk elfedni magunkat a vízcseppek elől, és ugyanazt éljük át. Két ismeretlen, az utcasarkon, egymáshoz közeledve köszön és további kellemes napot kíván egymásnak. Mindezt alig pár másodperc leforgása alatt.
Ilyenek vagyunk mi, az eső finoman rezgő húrjai.
Alig vártam már, hogy leteljen a munkaidő, hívott, csalogatott az esőcseppek áradata. Ahogy mentem hazafelé, vékony nadrágban és ingben, nem siettem. Egyedül a telefonom vízállóságában nem voltam túl bizonyos, így azt ki is kapcsoltam. Ha netán elázna, majd kiszárad. Ahogy lépdeltem az esőben, feltűnt a többi ember - számomra különös - viselkedése. Ahelyett, hogy kiélvezték volna a viszonylag meleg cseppeket, igyekeztek mindenféle ruhadarabokkal, esernyőkkel a legnagyobb területet kitakarni magukból a magasból hulló víz elől.
"Csak el ne ázzak!" - sok szájból hangozz el ez a mondat.
Az eső furcsa egy szerzet. Főleg ez a nyugodt, kicsit melegebb, de frissítő fajta. Ami szép lassan jön, van, majd ugyanolyan csendben távozik, szinte észre sem veszi az ember, hogy mikor ér véget. Furcsa, ahogy mások féltik a ruhájukat egy kis víztől. Hiszen mosni is szokták, és utána úgy is megszárad. Hajat is mosnak, fürdenek otthon, vagy a nyári melegben medencében, tónál vagy tengernél. És oda még ruhát is húzunk, mert erre találták ki a fürdőruhát. Hogy vizes legyen, ahogy mi is, hogy elázzon velünk, ahogy mi is, de más ruhánkat igyekszünk óvni vízálló, vízlepergető ruhákkal. Pedig az eső nem bánt. Jön, és megy, és közben csodás dolgot tesz. A belsőnket mossa tisztára, amit sokan lélekként ismernek. Azt, amit fürdőkádban nem tudunk. Az eső segít megkönnyebbülünk. Ezért is gondolom, hogy érdemes az esőben sétálni, átérezni ezt a felszabadult érzést, kiélvezni minden cseppjét.
Nem rohantam haza. Sokan furcsán néztek rám, róluk lerítt, hogy nem értik, mi is történik valójában. Nem álltak meg, venni egy mély, átható, friss levegőt, nem törődtek az őket átjáró új energiával. Az általában rövid hazautam most hosszúra sikeredett. És amikor befordultam a sarkon a lakáshoz vezető utcára...
Szembe jött egy velem egykorú, vadidegen, fiatal rocker srác. Egy pillanat alatt felmértük a másikat, és tudtuk, hogy ugyanazért sétálunk most lassan, ugyanazért nem igyekszünk elfedni magunkat a vízcseppek elől, és ugyanazt éljük át. Két ismeretlen, az utcasarkon, egymáshoz közeledve köszön és további kellemes napot kíván egymásnak. Mindezt alig pár másodperc leforgása alatt.
Ilyenek vagyunk mi, az eső finoman rezgő húrjai.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése