Úgy érzem...

Úgy érzem, írnom kell. Úgy érzem nincs, mit.
Mégis ott az a belső kényszer, ami arra ösztökél, hogy tollat ragadjak, és csak üljek az üres lap felett, várva az isteni szikrát...
Írnék, de annyi minden kavarog bennem, annyi minden jár a fejemben, hogy nem tudom, melyikkel kezdjem, melyiket mondjam el. Azt sem tudom, el akarok-e mondani bármit is. Van értelme annak, hogy beszéljek, ha a hangom csak a szél hallja meg? Nem sok, de akkor legalább a szél is tudna róla...