Azt mondják, az alkohol felszabadít. Ez hazugság. Csak feloldja a gátlásokat, és olyat teszel vagy mondasz, amiket utána megbánsz. A bódult állapotban könnyűnek tűnik minden – a szavak kicsúsznak, a test közelebb hajol, mintha természetes lenne. De reggel már égetik a torkodat, mint a méreg.
A padon ülsz, és azt hiszed, ismered a szabályokat. A karja a fejed alatt, a megszokott fizikai közelség – ez eddig is volt, ez biztonságos volt. Csukott szemmel élvezed a napsütést. Aztán hirtelen... árnyék. De ez csak a szokásos. A cigaretta. A táskában való keresgélés.
De nem.
Nem kérdés, nem bocsánatkérés, hanem válasz – arra, amit te kimondtál. Az elméd még sikoltva próbált tiltakozni. De tudod, hogy ez nem most kezdődött. Csak most történt meg. Ez volt az, amit elnyomtál évekig. A pillanat olyan volt, mint egy ajtó, ami hirtelen kinyílt egy olyan szobába, amiről elfeledkeztél.
Aztán hazamentél. Megpróbáltál viselkedni. Játszottad a szereped. A másik kezei ismertek voltak, de hidegek ehhez képest. Engedted, mert kellett. Mert bűntudat. Mert ha elég erősen próbálod, talán ki tudod törölni, ami történt.
A gyomrodban pedig még mindig ott van az a mérhetetlen valami. És nem elég, hogy nem bánod – még többet akarsz.
Az üzenet egyértelművé teszi: az ajtó nincs bezárva.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése