Aki figyelemmel követi az írásaimat, annak feltűnhetett, hogy általában éjszaka írok.
Nem szeretek aludni. Egy pszichomókus kapásból rávágná, hogy félek a sötéttől. Nos ez nem így van. Nincs semmi bajom a sötéttel, megnyugtat, és elrejt. De az alvás... Az alvással mindig problémáim voltak.
Nem szeretek aludni. Öntudatlanul feküdni, anélkül, hogy bármit is tudok magamról... Kiszolgáltatott, és védtelen vagyok. Úgy telik el a harmad napom, hogy nem csinálok semmi hasznosat. Nem tanulok, nem tapasztalok, nem élek. Nem lehet mit tenni ellene, akármeddig kínzod magad, egyszer úgyis legyőz, csak egy pillanatra lankad a figyelmed, csak leülsz egy kicsit, és már ott sem vagy...
Nem szeretek aludni. Ha jobban belegondolok nem is az alvással van a legtöbb bajom, hanem az előzményével. Azok az órahosszúságú percek, amíg fekszek az ágyban, és régebbinél régebbi emlékek összefüggéstelen halmaza ugrál a fejemben. Amikor fekszek, mert tudom, hogy aludnom kell, és véletlenül sem tudok elaludni, és nem is akarok aludni, mégis csak fekszek, és várok, várok, várok...
Nem szeretek aludni. A bölcsesség szerint úgy kell leélni minden napod, mintha az lenne az életed. Jelentem, nekem sikerül. Felkelek, az se tudom, hol vagyok, az agyam semmilyen információt nem fog fel, csak mászkálok, mint a zombi, aztán 8 órát, vagyis a napom egyharmadát eltöltöm azzal, amit elvárnak tőlem. Ha szerencsém van, utána találkozok nekem kedves emberekkel, ha nem, egyedül ülök a szobámban, és amikor beesteledik, kapaszkodok a tudatomhoz, küzdök, lefoglalom magam mindennel, aztán feladom, szépen lassan bemászok az ágyamba, ami vagy üres, vagy fekszik benne egy társ, lepereg előttem az életem összefüggéstelen filmje, és várom a hosszú, hosszú alvást... Nem szeretek aludni...
- Lestat naplója -
Nem szeretek aludni. Egy pszichomókus kapásból rávágná, hogy félek a sötéttől. Nos ez nem így van. Nincs semmi bajom a sötéttel, megnyugtat, és elrejt. De az alvás... Az alvással mindig problémáim voltak.
Nem szeretek aludni. Öntudatlanul feküdni, anélkül, hogy bármit is tudok magamról... Kiszolgáltatott, és védtelen vagyok. Úgy telik el a harmad napom, hogy nem csinálok semmi hasznosat. Nem tanulok, nem tapasztalok, nem élek. Nem lehet mit tenni ellene, akármeddig kínzod magad, egyszer úgyis legyőz, csak egy pillanatra lankad a figyelmed, csak leülsz egy kicsit, és már ott sem vagy...
Nem szeretek aludni. Ha jobban belegondolok nem is az alvással van a legtöbb bajom, hanem az előzményével. Azok az órahosszúságú percek, amíg fekszek az ágyban, és régebbinél régebbi emlékek összefüggéstelen halmaza ugrál a fejemben. Amikor fekszek, mert tudom, hogy aludnom kell, és véletlenül sem tudok elaludni, és nem is akarok aludni, mégis csak fekszek, és várok, várok, várok...
Nem szeretek aludni. A bölcsesség szerint úgy kell leélni minden napod, mintha az lenne az életed. Jelentem, nekem sikerül. Felkelek, az se tudom, hol vagyok, az agyam semmilyen információt nem fog fel, csak mászkálok, mint a zombi, aztán 8 órát, vagyis a napom egyharmadát eltöltöm azzal, amit elvárnak tőlem. Ha szerencsém van, utána találkozok nekem kedves emberekkel, ha nem, egyedül ülök a szobámban, és amikor beesteledik, kapaszkodok a tudatomhoz, küzdök, lefoglalom magam mindennel, aztán feladom, szépen lassan bemászok az ágyamba, ami vagy üres, vagy fekszik benne egy társ, lepereg előttem az életem összefüggéstelen filmje, és várom a hosszú, hosszú alvást... Nem szeretek aludni...
- Lestat naplója -
Megjegyzések
Megjegyzés küldése