Jelenet

 Talán közepébe vágok,
A durva soroknak,
De lelkemben fura dolgok,
Dúlva forognak.

Izzadva ölelve bújva,
Lihegve ámulva gúzsba,
Zizzenve markolva kéjbe,
Tapadva sötétbe fénybe!

Megszűnve élve újra,
Boldogan szemedbe fúrva,
Fájdalmak közt üvöltve,
Gyönyörbe ágyazva süvöltve!

Eleven testedbe nyúlva,
Bátor félelemtől húzva,
Elmerülve lelked tüzébe,
Ágyam nyekergő nyűgjébe!

Közben harapásod durva,
válaszolok reája dúlva,
Hóhérok nevetése csengne,
Ringó kebleidet lesve!

Levegőd hangosan zúgva,
Fülembe hallom búgva,
Ugyanazt érezve egyben,
Haladunk lassan ketten!

Zuhanva egyazon kútba,
Kapaszkodva éteri húrba,
Elkapjuk egymást végleg,
Örömbe csattanva vége...

Átölelve simogatva fúlva,
Fonódva egyetlen újba,
Hálásan pihegve nézünk,
Csak szeretetet érzünk.
2011. 05. 24.

Ködhajós