Mi időnkben, blablabla, a könyökén jön ki mindenkinek, igaz? Világéletemben mosolyogva hallgattam a karattyoló vénasszonyokat, és ez ma sincs másképp.
Aki egy kicsit ismeri a modern történelmet, az nyugodtan fejezze be az olvasást, mert ma bizony a „Bezzeg a mi időnkben”ről fogok kiselőadást tartani, és kiderülhet, hogy bizony a nagyi se született ősz hajjal, és ő se csak gyerekcsináláskor szeretkezett.
Induljon az időutazás egészen 1956-ig, amikor egy új előadó jelent meg a színpadon, aki a közhiedelemmel ellentétben sosem a zenéjével, hanem a megjelenésével, színpadi magatartásából és a köré fonódó legendákból lett világhírű és király. Elvis Presleyről beszélek, az első előadóról, aki fehér létére képes volt a fekete zene királya lenni. A zenéjéről sok szót nem érdemes mondani, annál inkább az életstílusról, amit a világra hozott. Presley a színpadon úgy mozgott, élt és viselkedett, mintha nem is játszana, hanem éppen egy kislánnyal hancúrozna. Legendák szólnak a „csípőmozgásáról”, azt azonban gondosan elfelejtik emlegetni, hogy ez a mozgás bizony a szexuális együttlét mozdulatai voltak, csak éppen gitárral a kézben. Külön figyelmet érdemel a Hound Dog című szám, ahol az énekes hangját a legnagyobb jóindulattal sem lehet ’kanos kutya” jelző nélkül emlegetni. A nézőtér persze nedvesedett és bugyit dobált a színpadra a „Jóízlésű társadalom” mély megbotránkoztatására.
Repüljünk ismét az időben. Ha valahol azt mondom, hogy hippi, mindenkinek ugyanaz a szó jut az eszébe: Woodstock. Woodstock 1969-ben rendezett fesztiválja egy jelenség, egy szimbólum, ami bizony bővelkedik szaftos részletekben is. Kábítószer, meztelenkedés, szabadban szeretkezés és ezek csak a nagy volumenű dolgok. A hippik és diákforradalmak által kicsikart szabadságok nekünk már evidensnek tűnik. Szexuális szabadság, fogamzásgátló, szólásszabadság sorolhatnám.
Pattanjunk át a megboldogult 77-es évbe, ahol egy film és a hozzá kapcsolódó hisztéria alapjában rengette meg a „jóízlés és kultúra” fogalmát. A film címe a szombat esti láz a hisztéria gyűjtőneve pedig a diszkóláz volt. A diszkó szlogene a „szex and soul” sok mindent elmond. A diszkó megjelenése egyértelműen a szexre, a magamutogatásra épült, a diszkóban az embereken kevesebb ruha volt, mint egy nudistastrandon. Egy nótát érdemes ideidézni, aminek a címe az igen költői It’s all right to make love at first night, ami szabad fordításban annyit tesz, hogy teljesen normális, ha az ember az első éjszakán szeretkezik.
A történetet mondhatnám tovább is, de nincs miért. Hogy miért vannak úgy felháborodva „Ezeken a fiatalokon”? Talán senki se tudja. Aki tudja, az mélyen hallgat róla. Az anyáink és nagyanyáink természetesen tisztes állampolgárok, és senki ne gyanúsítgassa őket azzal, hogy nekik bármi közük volt a fenti csürhéhez. A kérdés ránk maradt, akkor vajon kik voltak ott, és kik lengették a szeretkezz, ne háborúzz táblákat?
- Lestat naplója -
Aki egy kicsit ismeri a modern történelmet, az nyugodtan fejezze be az olvasást, mert ma bizony a „Bezzeg a mi időnkben”ről fogok kiselőadást tartani, és kiderülhet, hogy bizony a nagyi se született ősz hajjal, és ő se csak gyerekcsináláskor szeretkezett.
Induljon az időutazás egészen 1956-ig, amikor egy új előadó jelent meg a színpadon, aki a közhiedelemmel ellentétben sosem a zenéjével, hanem a megjelenésével, színpadi magatartásából és a köré fonódó legendákból lett világhírű és király. Elvis Presleyről beszélek, az első előadóról, aki fehér létére képes volt a fekete zene királya lenni. A zenéjéről sok szót nem érdemes mondani, annál inkább az életstílusról, amit a világra hozott. Presley a színpadon úgy mozgott, élt és viselkedett, mintha nem is játszana, hanem éppen egy kislánnyal hancúrozna. Legendák szólnak a „csípőmozgásáról”, azt azonban gondosan elfelejtik emlegetni, hogy ez a mozgás bizony a szexuális együttlét mozdulatai voltak, csak éppen gitárral a kézben. Külön figyelmet érdemel a Hound Dog című szám, ahol az énekes hangját a legnagyobb jóindulattal sem lehet ’kanos kutya” jelző nélkül emlegetni. A nézőtér persze nedvesedett és bugyit dobált a színpadra a „Jóízlésű társadalom” mély megbotránkoztatására.
Repüljünk ismét az időben. Ha valahol azt mondom, hogy hippi, mindenkinek ugyanaz a szó jut az eszébe: Woodstock. Woodstock 1969-ben rendezett fesztiválja egy jelenség, egy szimbólum, ami bizony bővelkedik szaftos részletekben is. Kábítószer, meztelenkedés, szabadban szeretkezés és ezek csak a nagy volumenű dolgok. A hippik és diákforradalmak által kicsikart szabadságok nekünk már evidensnek tűnik. Szexuális szabadság, fogamzásgátló, szólásszabadság sorolhatnám.
Pattanjunk át a megboldogult 77-es évbe, ahol egy film és a hozzá kapcsolódó hisztéria alapjában rengette meg a „jóízlés és kultúra” fogalmát. A film címe a szombat esti láz a hisztéria gyűjtőneve pedig a diszkóláz volt. A diszkó szlogene a „szex and soul” sok mindent elmond. A diszkó megjelenése egyértelműen a szexre, a magamutogatásra épült, a diszkóban az embereken kevesebb ruha volt, mint egy nudistastrandon. Egy nótát érdemes ideidézni, aminek a címe az igen költői It’s all right to make love at first night, ami szabad fordításban annyit tesz, hogy teljesen normális, ha az ember az első éjszakán szeretkezik.
A történetet mondhatnám tovább is, de nincs miért. Hogy miért vannak úgy felháborodva „Ezeken a fiatalokon”? Talán senki se tudja. Aki tudja, az mélyen hallgat róla. Az anyáink és nagyanyáink természetesen tisztes állampolgárok, és senki ne gyanúsítgassa őket azzal, hogy nekik bármi közük volt a fenti csürhéhez. A kérdés ránk maradt, akkor vajon kik voltak ott, és kik lengették a szeretkezz, ne háborúzz táblákat?
- Lestat naplója -
Lényegtelen, de fontos, hogy ne feledjük, a mi dolgunk tovább lengetni a táblákat, még ha éppen a frontra is megyünk...
VálaszTörlésBár a szülők mellett szól az is hogy még így felháborodva is minket védenek attól amiben ők csalódtak, vagy hagyták magukat kiöregedni belőle(tisztelet a kivételnek)...
Nekünk ki kell tartanunk, és majd emlékezni mit Ne mondj a Kölköknek!