A minap volt egy kis időm, szóval kicsit átrendeztem a cuccaimat és pakolászás közben megtaláltam pár eltett naplómat. Igen, az én időmben még papírra, gondosan elrejtve írtuk a naplót, nem kirakva a netre, hogy pár millió ember olvashassa a titkos gondolatainkat, érzéseinket. A napló volt a titkos barátunk, akinek elmondhattunk mindent, meghallgatott, és segített.
Ahogy lapozgattam őket a legszembetűnőbb a kézírásom volt. Kölyökkoromban még szépírást kellett tanulnunk, ügyelve a helyesírásra is. Alig tudtam elolvasni ezeket a szándékosan gömbölyített, utánjavított betűket. Sorra jutottak eszembe, hogy mennyit köszködtem az írással. Emlékszem, hogy régen nem tudtam pontot tenni a magánhangzók fölé, állandóan vesszőket sikerült produkálnom, amit a kedvenc tanárom persze két-három vonallal is aláhúzott, és mindig büszkén bevágta az egyest a naplóba. Egyszer történt, hogy meguntam a dolgot, és egy házi feladatot úgy írtam meg, hogy centiméteres gombócokat satíroztam a betűk fölé. Tancinéni persze kiakadt a gesztuson, de tudtam, hogy talált a célzás, mert osztályfőnökivel mentem haza.
Igazság szerint a mai napig nem tudok pontot írni, de én legalább megértem, hogy remegő kézzel nem egyszerű...
A másik érdekessége az volt, hogy minden nap tudtam írni valamiről. Senki ne várjon vilégrengető gondolatokat egy 6-14 éves gyerektől, de valahogy minden napra jutott egy kis dolog, azzal együtt, hogy pocsék gyerekkorom volt. Azt mondják, hogy rohanó világban élünk, pedig csak túl sokat tudunk a világról. Amikor azokat a sorokat leírtam, volt hogy fél oldalt írtam pár pillangóról, amik között (állításom szerint) nem volt két egyforma. Pár évtizeddel idősebb olvasók vajon le tudnának-e ülni és szemezgetni a pillangókat, hogy találjon köztük egyformát? Bizonyára nem, hiszen pontosan tudjuk, hogy, minden pillangó egyforma, rovar, tud repülni, tavasszal és nyáron párosodik, és ha megfogják a szárnyát beledöglik.
Visszaolvasva az akkori dolgaimat úgy tűnik, hogy nem a világ gyorsult föl körülöttünk, hanem mi gyorsultunk fel a világhoz képest. Gondolj bele, kedves olvasó, neked, vagy egy átlagembernek hogy telik a napja. Felkel, elmegy munkába/tanulni, hazamegy, eszik, iszik, szarik, aztán vagy netezik, vagy ül a tévé előtt, vagy a családjával/élettársával/szeretőjével van, aztán alszik, reggel felkel, és nincs ideje rádöbbenni olyan jelentéktelen dolgokra, minthogy a betűk, szavak és számok halmazán túl a pillangó legfontosabb tulajdonsága, az, hogy szép...
- Lestat naplója -
Ahogy lapozgattam őket a legszembetűnőbb a kézírásom volt. Kölyökkoromban még szépírást kellett tanulnunk, ügyelve a helyesírásra is. Alig tudtam elolvasni ezeket a szándékosan gömbölyített, utánjavított betűket. Sorra jutottak eszembe, hogy mennyit köszködtem az írással. Emlékszem, hogy régen nem tudtam pontot tenni a magánhangzók fölé, állandóan vesszőket sikerült produkálnom, amit a kedvenc tanárom persze két-három vonallal is aláhúzott, és mindig büszkén bevágta az egyest a naplóba. Egyszer történt, hogy meguntam a dolgot, és egy házi feladatot úgy írtam meg, hogy centiméteres gombócokat satíroztam a betűk fölé. Tancinéni persze kiakadt a gesztuson, de tudtam, hogy talált a célzás, mert osztályfőnökivel mentem haza.
Igazság szerint a mai napig nem tudok pontot írni, de én legalább megértem, hogy remegő kézzel nem egyszerű...
A másik érdekessége az volt, hogy minden nap tudtam írni valamiről. Senki ne várjon vilégrengető gondolatokat egy 6-14 éves gyerektől, de valahogy minden napra jutott egy kis dolog, azzal együtt, hogy pocsék gyerekkorom volt. Azt mondják, hogy rohanó világban élünk, pedig csak túl sokat tudunk a világról. Amikor azokat a sorokat leírtam, volt hogy fél oldalt írtam pár pillangóról, amik között (állításom szerint) nem volt két egyforma. Pár évtizeddel idősebb olvasók vajon le tudnának-e ülni és szemezgetni a pillangókat, hogy találjon köztük egyformát? Bizonyára nem, hiszen pontosan tudjuk, hogy, minden pillangó egyforma, rovar, tud repülni, tavasszal és nyáron párosodik, és ha megfogják a szárnyát beledöglik.
Visszaolvasva az akkori dolgaimat úgy tűnik, hogy nem a világ gyorsult föl körülöttünk, hanem mi gyorsultunk fel a világhoz képest. Gondolj bele, kedves olvasó, neked, vagy egy átlagembernek hogy telik a napja. Felkel, elmegy munkába/tanulni, hazamegy, eszik, iszik, szarik, aztán vagy netezik, vagy ül a tévé előtt, vagy a családjával/élettársával/szeretőjével van, aztán alszik, reggel felkel, és nincs ideje rádöbbenni olyan jelentéktelen dolgokra, minthogy a betűk, szavak és számok halmazán túl a pillangó legfontosabb tulajdonsága, az, hogy szép...
- Lestat naplója -
Minden nap felébredek, élek, lélegzem, mosolygok, mint egy robot. Csak remélni tudom, hogy egy nap okom is lesz arra, hogy ezt tegyem... Ormyn
VálaszTörlésÉn belerokkantam a nagy rohanásba:-.( Most lelassulva újra észreveszem a környező világot,annak minden hibájával és szépségével.
VálaszTörlésAzért írtam előbb a hibákat,mert sajnos,az egyre több van.Elfutunk sz élet mellett,a lehetőségek mellett és még arra sincs időnk,hogy ezen sajnálkozzunk:-(
Megyek megkeresni a naplóimat:-)
A pillangók szépek.
VálaszTörlésdark
Az emberek között is akad néhány pillangó, de az emberek nem szeretik őket...
VálaszTörlésMert az emberek vakok, nem mindig nézik mi van az út vagy a köd túloldalán, senkit nem szokott érdekelni, ha valaki aki mellett elmegy az utcán száraz kézzel törölgeti a könnyeit... egyszer egy ilyen síró lánynak, (aki ugyan szép volt) adtam egy marék papírzsebkendőt.. mosolyogtam odaadtam neki, majd nagyon gyorsan ellibbentem mielőtt felfogná. szerintem nem is látott a könnyektől, de egy pillanatra még elkaptam hálás mosolyát. Ki volt a pillangó??? Lényegtelen.
VálaszTörlés