Szenvedélyem: a Tea

  Előre is figyelmeztetem a Kedves Olvasót, hogy ez egy – még a nálam megszokottabbnál is – hosszabb bejegyzés lesz, ezért bármennyire is nem szeretném, kénytelen vagyok kisebb-nagyobb részekre bontani a bejegyzés, hogy értelmes legyen, s mindemellett érthető is. Másrészt – és ezért elnézést is kérek lustaságomért – egyszerűbb bemásolnom ide és kiegészítenem, illetve átfogalmaznom a vizsgatételem idegávó részeit. Szóval…

  A mai világban az emberek csak egyfajta egészségmegőrző, fiatalító, fogyasztószernek tartják, amit kávé helyettesítőként is lehet fogyasztani. Pedig a tea ennél sokkal többet rejt magában Egy életút, melyben ott az egész történelem. Hatással van a kedélyünkre, a gondolkodásunkra, lehámozza a fölösleges és a rossz gondolatokat, kisimítja tudatunkat, s szó szerint megtisztít.
  A tea őshazája Kelet-India és Kína, s a mai napig a legtöbb teát ezekben az országokban, illetve Grúziában és Srí Lankán (Ceylon) termeszti, de a teafogyasztás Európában is használt formája kínai eredetű. Éppen ezért nem is meglepő, hogy a teafogyasztás hagyománya Kínában visszanyúlik egészen a kínai őstársadalomig.
  Nehéz a teafogyasztási szokásokról röviden írni, főleg, ha Kínáról van szó, hiszen akárhogy nézem, ott több ezer éves hagyományról beszélünk, másrészt mivel az egész világon elterjedt, ahány ország, annyiféle teafogyasztási szokás létezik. Éppen ezért én itt és most csak legismertebbeket emelném ki a végtelen listából.

Kínában
  A legendák szerint a mitikus császárok korában fedezték fel a tealevelek használatát, felfedezését azonban több történelmi alakhoz is kapcsolják. Az eredeti kínai legenda szerint egy nap Kr.e. 2737-ben Shen Nong kínai császár a szabad ég alatt forralta a vizet reményélve, hogy a forralt víztől egészségesebb lesz. Egy lágy szellőnek köszönhetően a közeli Camellia növényről beleszállt, és elmerült egy kevés levél a kannájában. Az uralkodó megitta ezt a keveréket és azt találta, hogy "energiát ad testének, elégedettséget az elméjének és eltökéltséget a szándékának". Egy másik elbeszélés szerint a császár, Shen Nong testébe méreg került, és a vágy, hogy megszabaduljon tőle késztette arra, hogy kipróbáljon különféle növényeket. Ő volt az első, aki teát kortyolt. A harmadik változat szerint a bölcs szerzetes, Bodhidharma, Kínai nevén Ta-Mo időszámítás szerint 500 körül Kínába érkezett, hogy terjessze az Isten igéjét. Bodhidharma, az idős bölcs, állandóan imádkozott, szemét sem hunyta le. Mikor már négy esztendeje folyamatosan ébren volt, egy este úgy erőt vett rajta a fáradtság, hogy csak egy pillanatra, de lehunyta a szemét. Hogy ez többet ne történhessen meg, levágta szemhéjait, és ledobta a földre. Az ég megjutalmazta az idős szerzetest, és a földre dobott szemhéjaiból egy cserje fakadt. Ez a teacserje.
  A fennmaradt régi írások szerint a 8. század előtt a kínai teakészítés több bonyolult lépésből állt. A tealeveleket először gőzölték, majd összetörték és cipóvá gyúrták egyéb alapanyagok hozzáadásával. A cipót megfűszerezték, tűzön megpirították és finom papírlapok között szétmorzsolták. Ezek után a kínaiak sós vizet forraltak, beletették a cipót és egy kanál hideg vizet öntöttek hozzá, még mielőtt a részecskék leülepedtek volna. Amikor ezzel végeztek az italt csészékbe töltötték és tejjel, valamint hagymával ízesítették.
  A kínai bölcsek szerint, aki a teát issza, annak szellemi képességei tiszták és frissek lesznek. A tea megszabadít a testességtől és elűzi az álmosságot. Korán felfedezték jótékony hatását a veseköves megbetegedésekre is.
  Valamikor az uralkodók itala volt, s teázás szokása bekerült az udvari etikettbe is. Elkészítési és felszolgálási szabályainak ismerete legalább olyan fontos volt az előkelő nevelésben, mint az európaiaknál a tánc vagy a vívás.
  Mint a legtöbb szokás, a teázás is idővel meghonosodott, s mind nagyobb szerepet játszott a magánházaknál is. Vendégfogadás nem múlhatott el, pontosabban, meg sem kezdődhetett nélküle. Amikor a vendéget leültették, rögtön teával kínálták, és a társalgást csak akkor kezdhették el, ha a vendég már megivott egy csészével. A teázás, mely eredetileg szerzetesek fárasztó elmélkedésének segítője volt, létjogosultságot kapott a kolostorok falain kívül is. A teaházak a társas érintkezés színterei voltak, ahol már nem a szertartás dominált. A tea mellett üldögélve kedélyesen társalogtak, filozofálgattak, olykor még sakkoztak is.
  Amikor pedig Európába is eljutott a tea, Kínában már nem a porteát használták, hanem a megszárított leveleket forrázták le. Ezt a készítési módot vették át az európaiak.

Japánban
   Bár a teafogyasztásnak jelentős hagyományai vannak Japánban is, illik tudni, hogy ők is csak átvették a szokást a kínaiaktól. Japánban a teaszertartás még ma is élő szokás. A szertartáshoz teaport használnak, amit meleg vízben habzásig vernek fel. Értékes tálat és bambuszból készült habverőt használnak hozzá. A japánok soha nem édesítik vagy ízesítik a teájukat, hanem teasüteményt fogyasztanak hozzá.

India
   A teát tejjel, vízzel és cukorral összeforralt keverékkel öntik le. Öt percig állni hagyják, majd muszlin kendőn átszűrik és csészékbe töltik. Egyes helyeken a fehér teát magokkal ízesítik és édességekkel szolgálják fel.

Oroszország
   Hagyománynak megfelelően az oroszok szamovárokat használnak a teafőzéshez. Első lépésként a szamovár tetején egy tálban erős teakoncentrátumot készítenek, és ez higítják felmelegített vízzel.

Teacserje
   Maga a növény több méter magasra nő, de a könnyű szedhetőség érdekében kb. 150 cm magasra vágják vissza. Két alapvető teacserje terjedt el a világon, melyeket folyamatosan kereszteznek. Egyik a síkvidéki, melynek levelei 6-8 cm hosszúak és Kínából származik, a másik az indiai, melynek levelei nagyobbak és simábbak. A leveleket már szedéskor osztályozzák, külön szedve a levélrügyeket.
    A teában nagy mennyiségű cseranyag található, valamint fehérje és nitrogén tartalmú vegyületek, ásványi anyagok (leginkább mangán, fluor és kálium) valamint koffein. Ezeken kívül még kb. 200-féle vegyületet tartalmaz, melyek főleg aromaanyagok, valamint illóolajok. Felszívódása lassabb, de hatása tovább tart. Koffeintartalma magasabb, mint a kávéé. A teában lévő cseranyagoknak tulajdonítható, hogy gátolja az érelmeszesedést, erősíti az érfalak rugalmasságát. Gyulladáscsökkentő és szabályozza a pajzsmirigycsökkenést.
    Szoktak illatosító anyagokat is hozzáadni, főleg bergamott olajat, de használhatnak gyümölcsaromákat (alma, szilva, stb.), mesterséges aromákat és fűszereket is (fahéj, ánizs, borsmenta, sáfrány).
   Fontos tudni, hogy azokaz a növényi forrázatokat, amik más növényekből származnak (akác, hárs, kamilla, csipkebogyó, stb.), semmiképp sem nevezzük teának.

Teakészítés – avagy szakszóval: a teaital
   Hivatalos definíció: A teacserje leveléből, vízben oldható anyagainak kilúgozásával nyert oldata. (A kilúgozás értelemszerűen a forrázást jelenti.)
   A jó tea készítésénél nagyon fontos a kilúgozás, illetve áztatás ideje, hogy csak azok az anyagok oldódjanak ki, amelyek számunkra fontosak. A gyengén kilúgozott tea világos, íze gyenge, zamatszegény. A túllúgozott tea viszont sötétbarna, íze erős, keserű, mert a cseranyagok is kioldódnak. Fontos még a víz minősége is, a lágy víz a megfelelő a teafőzéshez, de egyes források szerint tökéletes teát csak forrásvízből lehet készíteni.
   Mindezek fényében most jöjjön a teakészítés: a kanna aljára rakjuk a teát és forró vízzel leöntjük. Forrázás után 3-5 percig hagyjuk állni, utána leszűrjük vagy kivesszük. Csészében általában filteres teát használnak, ritkábban teafüvet teatojással.

Zárszóképpen nézzünk néhány teakülönlegességet
   Ugye mindenki ismeri a jeges teát, mely egyszerű – általában – zöld tea, kevés cukorral és citrommal, illetve jéggel. Ennek modernebb formája a teakoncentrátum.
   Ki ne hallott volna a legendás öt órai teázásról? Bizony, az angol teáról van szó. Ez cukorral vagy mézzel ízesített, tejes fekete tea, melyet ízesítenek még rummal és citrommal is.
   Holland teánál forró víz helyett tejjel öntik le a tealeveleket/tea filtert, mézzel és jammel ízesítik.
   Gondoltad volna, hogy Brazíliában is isznak teát? Pedig így van. Darált dióra 2-3 cl rumot öntenek, ezt meggyújtják, majd erre öntik a forró teát.
   Fűszeres teára nehéz volna azt mondani, hogy „csak itt fogyasztják”, mert közel sem helytálló. Az ilyen teába különböző fűszereket és ánizscukrot tesznek, ezután 3-4 percig áztatják, majd felszolgálják.

   Oldalakat írhatnék még a teaszertartásokról, de nem teszem, mert (1) én magam még sosem jártam teaszertartáson, (2) a Google a barátod.
(Azt hiszem, a kövezkető alkalommal a kávét fogom kivesézni. :D)

Megjegyzések