The Sorcerer's Apprentice

Figyelemfelkeltő reklám, látványos bemutató... Na, igen, minden filmet így harangoznak be. Akik látták, azt mondták, nagyon jó, persze voltak, akik lehúzták. Na, mondom, akkor hajrá, nézük meg. Egyik este két nagy adag popcorn és néhány doboz sör társaságában megnéztük. Persze sokat nyomott nálam a latban, hogy Nicolas Cage és Alfred Molina játszották a címszerepeket. Mindkét színészt nagyon szeretem. Cage a Next-tel lopta be magát igazán a szívembe, Molina pedig a Csokoládéban nyújtott számomra feledhetetlen alakítást.

Mit mondhatnék? Rögtön az elején két bakit is felfedeztem. Azt egyik: a történet ugyebár 740-ben kezdődik, Merlinnel... Gondolom, mondanom sem kell: Merlin az Artúr mondakör egyik kulcsfigurája. Ezek a mondák pedig az 5. század végére, 6. század elejére teszik mind Arturt, mind Merlint. Két évszázadot csúsztunk, ugyanmár mit számít az? - gondolhatták a készítők. A másik kevésbé feltűnő, bár nekem mégis szúrta a szememet. (Majdhogynem szó szerint vágom az Artúr legendákat, és igencsak kényes vagyok az ilyesfajta hibákara.) Morgana, a főgonosz. Azt hittem, az agyam eldobom, mikor rájöttem, hogy tulajdonképpen ki akar ő lenni: Morgan le Fay. Na, paff neki, jól kezdődik, gondoltam. Húztam a számat, de végülis nem bántam meg, hogy megnéztem.
Az alaptörténet nekem személy szerint tetszik, csak hát vannak benne olyanok is, amik... hát, hogy is mondjam? Ellent mondanak a józan paraszti észnek. Lásd rögtön az elején, mikor Balthazar végre megtalálja a keresett merliniánust. Miközben elmegy a "tankönyvért", a matrjoska baba véééletlenül kis hősunk lába elé gurul, aki a kíváncsiságtól hajtva természetesen kinyitja az, ellenszegülve a kimondatlan "ne nyúlj semmihez" utasításnak, és természetesen véééletlenül kinyitja a babát és kiengedi Horvath-ot. Na, persze erre a magyarázat, hogy egy 10 éves kölyökről van szó... Jó, oké, ez kellett bele, különben nem indult volna be a cselekmény, vagy legalábbis az előzménye nélkül nem sokat értettünk volna belőle. De a vége azért tényleg túlzás. Vannak dolgok, amiket nem kell túlmagyarázni, de ez a fizika-mágia dolog nekem valahgy kínai. Nem lett volna egyszerűbb megállni annál a magyarázatnál, hogy míg az emberek az agyuknak csak x százalékát használják, addig a varázslók a 100 %-át, ezért képesek arra, amire? Mi a jó fenének kellett ebben belevonni az atomokat meg a részecskéket és a fizikai hatásokat? Na, és a plazmanyaláb... az mindennek a csúcsa. Nem tudtak volna ennél hangzatosabb nevet kitalálni neki? Nem tudom, ki hogy van vele, nekem a plazmanyalábokról valamiért mindig a sci-fik jutnak eszembe. De nálam mégis a vége vitte a prímet. Hát könyörgöm, hogy a fenébe lehet elektromos szikrákkal vagy mifenével csapdába ejteni egy testetlen lényt?! Borzalom!
Ezeket leszámítva, összességében A varázslótanonc egy könnyed, látványos, szórakoztató, igazi Disney alkotás. De ha igazán őszinte akarok lenni akarok lenni, nem egy nagy eresztés ez a film. Jó ötlet, látványos effektekkel, nagy nevekkel, egykét humoros elszólással. De hiába élőszereplős film, hozza azt, ami Disney-re mindig is jellemző volt: gyerekeknek készült alkotás. Mindenesetre érdemes megnézni, aztán mindkenki döntse el, hogy teszik-e neki vagy nem. Egy biztos: fizikusoknak nem ajánlom ezt a filmet, a végén még szívinfarktust vagy agyvérzést kapnának.