Az emberek nap, mint nap hazudnak. Hazudnak egymásnak, hazudnak a hazugságokról, és hazudnak a hazugságok hazugságairól. Viszont az az ember, aki magának hazudik, vajon kit és miért akar átverni?
Olyan jól indult minden. Szerettem, és ő is szeretett. Kedves volt, aranyos, és szeretnivaló. Persze, voltak hibái, de nekem is, és toleráltuk egymást. Aztán szépen távolodtunk. Vagyis inkább én távolodtam. Mindegy merre, csak el. Aztán végül összeszedtem magam, és véget vetettem a lassan hazugságba forduló kapcsolatnak. Időközben összebarátkoztam egy lánnyal, akivel jól megértettük egymást, és bíztunk egymásban. Szerettem, amennyire egy fiú szerelem nélkül szerethet egy lányt. Amikor véget vetettem a kapcsolatomnak, két nap múlva már az ő volt az oldalamon. A másik megkattant. Nem állítom, hogy nem vártam, de ilyen gyökeres fordulatra senki nem számított.
Kifordult önmagából, hazudott a barátainak, hazudott a rokonainak, és hazudott magának. Egy idő után már el is hitte a hazugságait. A barátai? Tartották a lelket, amíg lehetett. Amíg önmaga halvány, korcs utánzata nem lett. Aztán szépen elkezdtek távolodni. Azért mert feladták? Nem. Azért, mert elüldözték őket. Persze ezt sem így látta, és ismét a hazugságaiba menekült.
Amikor végképp elviselhetetlenné vált, akkor úgy gondoltuk, keményen fellépünk, az arcába nyomunk mindent, és hátha észhez tér. Írtunk egy levelet, elküldtük, és semmi. Egyetlen szót sem fogott fel belőle, kiforgatta az egészet és társította a hazugságaihoz. Képes volt azt írni, hogy ha nem akarunk az élete része lenni, szálljunk le róla. Mi már réges-rég leszálltunk róla, ha szóba került, egyformán remegő kézzel szívtunk el egyszerre egy fél doboz cigit, ha felmentünk netre, imádkoztunk, hogy ne szóljon hozzánk, és nap, mint nap csak a düh, a frusztráció, a hazugságok, az illúziók.
Miért? Mégis miért jó ez az egész? Ezzel neki lenne igaza? Korántsem. Ő győz? Ki vagy mi felett? Elégtételt kapna? Nem értem... Nem értem az egészet. Igen, megaláztam, kidobtam, és összetörtem. De emlékszik-e mit jelent az a szó, hogy méltóság? Az a felsőbbrendű büszkeség, amiről annyit papoltam neki? Jó ez neki? Maga ellen fordítani mindenkit, aki valaha szerette, és törődött vele? Elmarni minden barátot? A "frendzforevőr" nem lehet egyoldalú! Senki nem akar olyan barátot, aki kiforgatja a szavaid, és 0-24 nyavalyog a füledbe olyan ostobaságokkal, amiknek semmi értelme, és semmi alapja!
Azt mondta, mindenki magából indul ki. Mindig is csak legyintettünk erre az ostobaságra. De ő tényleg ezt hiszi. Vagy hazudja. Vagy mindkettő egyszerre..
- Lestat naplója -
Olyan jól indult minden. Szerettem, és ő is szeretett. Kedves volt, aranyos, és szeretnivaló. Persze, voltak hibái, de nekem is, és toleráltuk egymást. Aztán szépen távolodtunk. Vagyis inkább én távolodtam. Mindegy merre, csak el. Aztán végül összeszedtem magam, és véget vetettem a lassan hazugságba forduló kapcsolatnak. Időközben összebarátkoztam egy lánnyal, akivel jól megértettük egymást, és bíztunk egymásban. Szerettem, amennyire egy fiú szerelem nélkül szerethet egy lányt. Amikor véget vetettem a kapcsolatomnak, két nap múlva már az ő volt az oldalamon. A másik megkattant. Nem állítom, hogy nem vártam, de ilyen gyökeres fordulatra senki nem számított.
Kifordult önmagából, hazudott a barátainak, hazudott a rokonainak, és hazudott magának. Egy idő után már el is hitte a hazugságait. A barátai? Tartották a lelket, amíg lehetett. Amíg önmaga halvány, korcs utánzata nem lett. Aztán szépen elkezdtek távolodni. Azért mert feladták? Nem. Azért, mert elüldözték őket. Persze ezt sem így látta, és ismét a hazugságaiba menekült.
Amikor végképp elviselhetetlenné vált, akkor úgy gondoltuk, keményen fellépünk, az arcába nyomunk mindent, és hátha észhez tér. Írtunk egy levelet, elküldtük, és semmi. Egyetlen szót sem fogott fel belőle, kiforgatta az egészet és társította a hazugságaihoz. Képes volt azt írni, hogy ha nem akarunk az élete része lenni, szálljunk le róla. Mi már réges-rég leszálltunk róla, ha szóba került, egyformán remegő kézzel szívtunk el egyszerre egy fél doboz cigit, ha felmentünk netre, imádkoztunk, hogy ne szóljon hozzánk, és nap, mint nap csak a düh, a frusztráció, a hazugságok, az illúziók.
Miért? Mégis miért jó ez az egész? Ezzel neki lenne igaza? Korántsem. Ő győz? Ki vagy mi felett? Elégtételt kapna? Nem értem... Nem értem az egészet. Igen, megaláztam, kidobtam, és összetörtem. De emlékszik-e mit jelent az a szó, hogy méltóság? Az a felsőbbrendű büszkeség, amiről annyit papoltam neki? Jó ez neki? Maga ellen fordítani mindenkit, aki valaha szerette, és törődött vele? Elmarni minden barátot? A "frendzforevőr" nem lehet egyoldalú! Senki nem akar olyan barátot, aki kiforgatja a szavaid, és 0-24 nyavalyog a füledbe olyan ostobaságokkal, amiknek semmi értelme, és semmi alapja!
Azt mondta, mindenki magából indul ki. Mindig is csak legyintettünk erre az ostobaságra. De ő tényleg ezt hiszi. Vagy hazudja. Vagy mindkettő egyszerre..
- Lestat naplója -
Kemény. Minden baj az idők során a hazugságokkal kezdődött. Ha szabad megjegyezni, jelen esetben arról lehet szó, hogy az adott hölgy nem képes elfogadni azt , hogy vesztett és ez átváltott egy egyszemélyes háborúba maga és minden más ellen.
VálaszTörlésÉrdekes. Még mindig tudnak az emberek olykor meglepetést okozni.
üdv, dark
Drága Lestat! Azt hiszem, tudom, miről van szó, és nagyon sajnálom. :( Ne érezd magad rosszul emiatt, és ne okold magad.
VálaszTörlésEnnek a lánynak segítségre van szüksége, de nem vallja be magának. Tudom, milyen összetörni. Ha nem akar felállni, akkor hiába vannak ott a barátai. Semmi mást nem lehet ilyenkor tenni, csak imádkozni érte. És szeretettel gondolni rá, mert hiszek abban, hogy ez sokat ér.
Sok puszi:
Pat
Szerintem a hölgy (bár én az ilyet nem nevezném annak) eltűnt a köd azon részében, ahol csak magára marad és nem találkozik semmi kis lámpással, mely utat mutatna neki...
VálaszTörlésNekem tetszik ez a Lestat napló, bár furcsa, hogy túl valóságos az én ízlésemnek, és mégis nagyon jó...
Valóságos? Mégis mit nevezel valóságosnak?
VálaszTörlésHiszen, Te, a ködben élsz, létedet sűrű homály fedi, senki nem látja a való alakod, csak mint szörnyű bajsejtelem keringsz az elmék körül, megfoghatatlan, és mégis valóságos vagy.
Valóságos-e, úgy érinteni meg bárkit, hogy az nem lát, nem hall, nem érez, csupán az ösztöne súgja, hogy nincs egyedül?
A valóság szubjektív, mindenki a maga valóságát éli meg, és sokan egyél több valóságot is. Ide sorolhatóak a több személyiséggel rendelkezők, a kettős életet élő nők vagy férfiak akik szeretőt tartanak, a kettős életet élő melegek...
VálaszTörlésIgen engem homály fed, mert nagyon keveseknek adom ki magam, és nekik sem mindenem. Mindenkinek azt mutatom magamból, amit szerintem mutatnom kell. így mindenki valóságába csak belepárolgok, vagy éppen ki onnan mikor már nincs rám szükség vagy én nem akarok a hajója közelében lenni.
Költői kérdésedre pedig a válaszom: hogy, amíg te valóságnak ítéled meg, hogy az ő valóságába beleférsz, addig mindenképpen valóságos megérinteni, még ha csak ösztönből is.