Éljen a bürokrácia!

Vendéglátószakon végeztem. Kismillió helyre elmentem, de azért nem vettek fel, mert nem volt meg a szakma. Mióta megkaptam a szakmai bizonyítványomat, sehol sem találtam munkát, mert mindenhol „idősebb, tapasztaltabb munkatársat keresünk”.
Nagy lendülettel, na, majd itt Budapesten! Persze, meg, ahogy azt a hülyegyerek elképzelte…
Vendéglátásról tudni kell: ha nincs egészségügyi kiskönyved tüdőszűrővel együtt, nem vesznek fel.
Mint azt nagyon jól tudjuk: a kiskönyvhöz TB kell. Ami ugyebár nincsen, ha már nem vagy tanuló, amíg nincs állandó melód vagy nem vagy munkanélkülin. Nekem meg már/még egyik sincs, mivel nemrég költöztünk Budapestre, és sajnos még nem vettek fel sehova. Párom ugyanebben a cipőben jár. Kellemetlen, de ez van.
Nagy lendülettel elmentünk a Katona utcai munkanélkülibe. Elmúltunk már 25 évesek? Még nem. Van 200 nap bejelentett munkaviszonyunk? Még nincs. Ők nem foglalkoznak pályakezdőkkel, menjünk át az ikszedik kerületbe, a Ráday utcába, a pályakezdők odatartoznak. Mit lehet ilyenkor tenni? Átmásztunk a város másik végébe.  Időpontjuk van? Hát, az nincs. Akkor adok, jöjjenek vissza ekkor és ekkor. Visszamentünk a megadott időpontban. Sorszám, várakozás… Majd’ három órás seggelés után végre mi is sorra kerültünk.  Regisztrálunk, stb. Hát a pályakezdők nem kapnak semmiféle anyagi támogatást.  Éljen! Jó, ha nem, hát nem. Akkor legalább azt mondják meg, hogy TB-t hol tudjuk elintézni, vagy hol tudjuk befizetni? Ja, hát azt az önkormányzat átvállalja, menjünk be és intézzük el ott. Na, hiszen ez jó! Megspórolunk havonta 10.000 Ft-ot. Átslattyogunk a Béke térre. Ott következett a szokásos sorszám, seggelés történet. Adtak egy papírt, hogy töltsük ki és azzal menjünk be az APEH-hoz, és ők érvényesítik a TAJ kártyát és akkor lesz TB. Bementünk az APEH-hoz. Ott közölték, hogy kell még ilyen és ilyen papír, amit az önkormányzat ad. Jó, irány vissza az önkormányzat megfelelő osztályára. Óriási tömeg, mérföldes sor. Sorszámhúzás, seggelés. Az ügyintéző hölgy nagyon rendes volt, segített kitölteni a papírt.  Ott kiderült, hogy ha beadod a kitöltött papírt, akkor a posta egy héten belül küld neked egy hatósági papírt, ami igazolja, hogy pályakezdő munkanélküli vagy meg a többit. És ha ez a papír megérkezik, akkor mehetünk az APEH-hoz, a TB miatt. Addig meg marad az alkalmi. És gondolom, az mondanom sem kell, hogy a munkanélküli-önkormányzat-APEH ping-pong miatt elvesztegettünk több mint egy hetet…
Ezek után bele sem merek gondolni, hány millió papírt kell majd kitölteni és hány ezer helyre kell rohangálni az adóbevallás miatt... Az elvesztegetett időt meg már meg sem merem említeni...

Ugyanez kicsit másképp...
Besétálsz a munkanélkülihez, kivárod a sorodat, megmondják, hogy az önkormányzatnál milyen papírt kell beszerezned. Aztán elmész az önkormányzathoz, ott megkapod a szükséges papírokat, kitöltöd, beadod, és azt mondják: ülj le, néhány órán belül megkapod a szükséges papírokat és igazolványokat, amikkel aztán bemehetsz az APEH-hoz elintézni a TB-det. És úgy is történik. Megkapod a szükséges dolgokat, besétálsz a hivatalba, elveszik a papírjaidat, kapsz egy másik papírt, hogy érvényes a TAJ kártyád és mostantól kezdve mehetsz az orvoshoz elintézni az egészségügyi kiskönyvdet, hogy tudjál a szakmádban dolgozni. És így az elvesztegetett két hét helyett az egészet letudod egy, max. két nap alatt... 
Hoppá, hát nem belelógott a bilibe az ujjad? Na, lehet felkelni, és rohangálni hivatalból hivatalba egy nyavajás papír miatt, hogy végre meglegyen az a rohadt kiskönyv ahhoz a rohadt munkához, ami neked rohadtul nem éri meg, de valamiből le kell vonni a különféle adókat és járulékokat, hogy finanszírozni lehessen a képviselők újabb és újabb autóit. És akkor a megélhetésről még nem is beszélgettünk...

Megjegyzések