Fegyverek. A mindennapi béke eszközei.

„Soha ne add meg magad! Soha ne add fel!
Soha ne add más kezébe az Életed!
Foggal és körömmel kapaszkodj erősen!
Harcolj meg keményen! A szabadság nem véletlen!”
                - Akela – Foggal és körömmel -

Úgy nőttem fel, egy Acélváros közepén, hogy már gyerekkoromtól mindennaposak voltak a verekedések. eleinte az oviban, majd később az általános iskolában. Mindeközben a két testvérem is olyan körökben mozgott, ahol nem ártott tudni, hogyan vigyázz magadra. A rendszerváltás utáni időszak. A hiperpigmentált egyének szabadabbnak érezték magukat, még tartottak a rendőröktől, de ez a kilencvenes évek közepére elmúlt. 11 évesen ezt annyira megéreztem, hogy alsónadrágban mentem haza a másod-unokatestómmal. Két póló, két nadrág, pár forint fagyipénz, (akkor talán még csak 25 forint volt egy gombóc fagyi) egy

  karóra. Két pár sportcipő és zokni. Ennyivel lett gazdagabb a 3 útonálló. Szombaton, fényes nappal délután egy és három óra között. Nekem a karóra fájt a legjobban, Jancsinak meg a kedvenc pólója. Még csak meg sem vertek, tisztán elővették a kést, és kiraboltak. Pszichológia. Náluk volt fegyver.

Ezt követően kihasználtam minden lehetőséget. Az idősebbik testvérem megtanított forgatni a pillangókést. Két kézzel. A nunchaku alapjaira. Dobócsillagot hajítani. Az ő egyik ismerőse tanított a Kung-fu fogásaira. Voltam egyetlen boksz edzésen is, de az nem tetszett. Könyvtári könyvek a harcművészetekről. Filmek amikből a mozdulatokat el lehetett lesni. És az emlékek. Vannak olyan emberek, akik emlékeznek sötétebb korokra. Amikor a fa, bronz, vas és ezek keveréke nagyobb hatalmat adott, mint manapság egy pisztoly vagy puska. Köztes síkokra is eljártam gyakorolni, bár ott kissé másabbak a körülmények. A középiskolás éveim végén bekerültem egy hagyományőrző társaságba. Ott találtam egy karate edzőt. Közben: Megtanultam íjjal bánni, három hónap alatt letettem az edzői vizsgát. Egy év után egyesületváltás, és megtanultam vívni. Nem, nem olyan piszkavassal amiből itthon van egy megyei bajnokságot nyert példány, vívótőr néven. Hanem nehéz egykezes, másfélkezes (fattyú-) kardokkal. Tudom hogyan kell biztosan forgatni a kétkezes pallost. Falanx pajzs és lándzsa… Hadrend és küzdelem. Csatabárdok, harci botok, dárdavetés. Egy év alatt nem csak a hivatalosan elfogadott lovagi vizsgát tettem le, hanem az egyesület alelnöke is lettem. Tarthattam edzéseket és külön edzéseken önvédelmet és késharcot oktattam. Bár ez utóbbi majd 1 év fejtörést okozott, hogy taníthatom-e egyáltalán az ismerőseimet, barátaimat arra, amit én tudok az emberi testtel meg néha némi hideg acéllal.  Ezt szeretném a mai napig minél tovább fenntartani. Szeretném, ha nem lenne a kedves ismerőseim között olyan, aki alsónadrágban megy haza, akit leütnek és kirabolnak. Olyanokat szeretnék magam mellett tudni, akik megvédik magukat, és azokat, akik velük vannak.

Ez a mai álláspontom. Van itthon néhány kard, több mint 20 kés, botok, vasalt botok, íjjak, nyílvesszők, csatabárdok, pajzsok, stb…

Nincs itthon puskaporral működő lőfegyver. Nem szeretem. Embertelen. Az ellenfélből nem ál ki utána a hideg fém, ami lassan átveszi a test melegét, nem kell áttolni a testén a nyílvesszőt, hogy ne haljon bele. És nincs bennem az érzés, hogy az én fegyverem az én testem. A legfőbb fegyver az emberi test. Én vagyok a fegyver. A két kezem válltól lefelé harminc fegyver. A fejem kettő és még ott vannak a lábaim, a csípőm, és az agyam. Ha azt veszem alapul, hogy az egészet meg tudom mágiával támogatni, akkor lehet nem is kell puszkaizé…

Azért még bővítem a készleteket. Nem azért mert szükségem van rá, hanem mert szeretem. Mert megnyugtat, hogy egy középkori légiót fel tudok fegyverezni, továbbá meg tudom őket tanítani használni is azokat. 

Ez puszta önvédelem. Megvan a kellemes mindennapi békém mikor itthon szétnézek. Hogy karnyújtásnyira van egy csepp halál.

„A sasnak csőrt és éles karmokat
A szarvasnak agancsot
A vaddisznónak agyarakat
Adott a Mindenható

Azért vannak a fegyverek,
hogy velük megverekedjenek
Hóhér vagy áldozat
mi leszel, ne válogass!
Vadászat közben eltűnődsz:
van-e élet a halál előtt?
Hóhér vagy áldozat
mi leszel, ne válogass!”
                - Akela – Verekedj –

U.I. : Feltehetőleg soha nem fogja olvasni, de üzenem annak a fiúnak, aki 14 évvel ezelőtt egy  Augusztusi este a Liget nevezetű kocsma elől a saját késével a hasában vitte el a mentő, hogy csúnya dolog részegen egy részeg lány miatt kést rántani és elesni a kavicsban. Nem tudom mit mondott utána az anyukájának, de remélem kapott mellé néhány pofont.