Gondolatfoszlány a máról

A külsőségek korát éljük.
A csillogás, magamutogatás, a kivagyiság a fontos, minél drágábbnak látsszon, minél megszerezhetetlenebbnek minden, amihez csak közöd van. Az egyéniséget te a másikkal definiálod. Te nem egyéni akarsz lenni, te ő akarsz lenni, az ő életét, az ő tárgyait, az ő pasiját akarod. Neked az ő élete kell, nem a sajátod. Mantrázod a betanult szöveget az élet "nagy igazságairól", de végiggondolni, hovatovább megérteni nem vagy képes. Elvárod, hogy az élet jó legyen, de tenni érte nem vagy hajlandó. Apuci öntse alád a pénzt, amiből méregdrága hasztalan holmikat vehetsz, ezzel is kimutatva, hogy neked mennyire sokkal de sokkal jobb másoknál, mégse elég semmi, mert nem más életét élheted, pedig neked az kell. Csak az irigység számít, de egyedinek hiszed magad, holott nem veszed észre a mocsarat, amiben mindannyian fuldokoltok. Nagyzolás, pénz, üresség, az életrevalóság teljes és pótolhatatlan hiánya. Örök sötétség vesz körbe, még ha ezt nem is látod. Kár. A "kell" rabja vagy és ami a tied, tényleg a tied, azt észre sem veszed, nem törődsz vele, nem gondozod, nem érdekel, teher. Mert nem a másé, mert nem rabolhatod el.
Én mondom, pocsék egy kor ez...

Megjegyzések