Last day of summer


Lassan vége a nyárnak.
Nincs vége ennek a nyárnak.
Ez a nyár el sem kezdődött.

Gyerekkoromban, mikor százan akartak "felkészíteni a Nagybetűsre" (Értsd: ijesztgettek a saját üres életükkel), mindig azt mondják, hogy a felnőttkor ott kezdődik, amikor rádöbbensz a munka-felelősség-számla körfogás szorítására. Mindig azt válaszoltam, hogy ezek szerint én már 15 évesen felnőttem, mert mást sem hallok, hogy anyám dolgozik, vagy a munkájáról beszél, (pót)apám dolgozik, vagy a munkájáról beszél, hogy 10-én megjön a fizu, és 11-én már nincs pénz, hogy ezt a számlát nem tudjuk fizetni, azt nem tudjuk fizetni, keress magadnak munkát, adj kölcsön, hogy ne haljunk éhen. Ők néztem rám furcsán, aztán veregették a vállam, hogy ó, azt te csak hiszed, majd rájössz, milyen az, amikor egyedül élsz, meg satöbbi. Én válaszoltam, hogy világéletemben egyedül éltem meg satöbbi. Ők csóválták a fejüket, hogy most anyáddal laksz, majd ha külön ház, satöbbi.

Semmi különbséget nem érzek.
Hajnalban dolgozni járok, este számla fölött ülök.
Nappal dolgozok, este a munkáról beszélek.
Párom nappal dolgozik, este a munkáról beszél.
Dolgozok, vagy a munkámra gondolok.
Megkapom a fizetésem, és elköltöm.
Másoktól hallom, hogy nem tudnak fizetni, adnék-e egy kis kölcsönt, hogy ne haljanak éhen.
Semmi különbséget nem érzek.

A felnőttkor ott kezdődik, mikor eljön az a nyár, amikor elvégzed az iskolát, elkezdesz dolgozni, és a nyár már nem az a várva várt móka és kacagás, hanem egy ugyanolyan szürke munkanap, mint a többi.
Mikor már arról a szóról, hogy nyár, nem az jut az eszedbe, hogy önfeledt móka és kacagás három hónapig, amikor minden más le van szarva, irány a barátok, barátok, koncertek, fesztiválok, tavak, erdők, hegyek, aztán szeptember elsejétől október közepéig csak a nyári élményekről beszélsz, és már azt várod, hogy mikor lesz újra nyár.
Mikor a hétvégék már nem arról szólnak, hogy gyorsan üljünk össze és menjünk valamerre, hogy visszaidézzük a nyári emlékeket, csak a heti fáradtságot próbáljuk kipihenni, maradék erőnkből a házimunkán gondolkodunk.
Mikor végre rádöbbensz, hogy a szekrények mögötti porcicák és pókhálók feltakarítása azért olyan fontos, mert benned is kialakult az a görcsös reflex, hogy most már ez a te házad, és igenis megmutatom az anyámnak, hogy én is képes vagyok rá.
Mikor életedben először elgondolkodsz azon, hogy lehet, hogy az öreg mégis csak jobban tudja nálad.
Mikor a mit főzzünk ma kérdésről már nem az jut az eszedbe, hogy igazából csak a konyhaasztalon akarod csinálni.
Mikor este lefekszetek egymás mellé, egymásra néztek, és egyszerre mondjátok, hogy sajnálom, túl fáradt vagyok hozzá, szeretlek és aludj jól.
Mikor már gondolkodni kell azon, hogy megnézzetek-e egy naplementét, teliholdat, meteorhullást.
Mikor már csak azért látod a napfelkeltét, mert hajnalban ülsz a műszakos buszon.
Mikor anyáddal már csak annyit beszélsz, hogy miért nem dolgozol valahol máshol, kevesebbet, többért, és egyébként is, miért nem vagy olyan taposós, mindenkin átgázoló féreg, nézd meg őt, látod mennyivel jobban él.
Mikor már nem szállsz bele a fölösleges vitákba, mert arra gondolsz, hogy hamarosan családod lesz, és szükség lesz a nagymama segítségére, hogy vigyázzon rá.
Mikor a család elmegy nyaralni, és téged már senki nem hív el.
Mikor már tényleg azt érzed magadon, hogy annyit érsz, amennyid van.
Mikor már nem azért akarsz külföldre menni, hogy jól érezd magad, hanem hogy egyáltalán úgy érzed, hogy tudsz élni.
Mikor, ha valaki hétfőn karikás, beesett szemmel jön be, nem arra gondolunk hogy a hétvégi buli még vasárnap éjszaka is tartott, hanem hogy túlórázott hétvégén.Mikor jön az okos ember, megmondja a tutit, és nem köpsz röhögve a szemébe, csak a háta mögött dühöngsz, miután gondosan körülnéztél, hogy hallja-e valaki.
Mikor már inkább magadban tartasz mindent, mert a munkatársaid 80%-a lefele könyököl, felfele nyal, és Nagy Testvér mindenhol ott van.
Mikor a társasági életed fele abból áll, hogy végre nyugodtan kipanaszkodhatod magad, és megértően hallgasd a másik panaszáradatát.
Mikor egy tinédzser mondd/kérdez valamit aztán néztek egymásra, mert nem érted, hogy milyen nyelven beszél.
Mikor meglátod az emberöltővel alattad játszó fiatalokat, akaratlanul is belekezdesz, hogy "milyen furcsa, amikor még fiatal voltam, mi..." aztán zavartan elhallgatsz.
Mikor először eszel, és csak aztán iszod el a maradékot.
Mikor három májkrémes zsömle már nem elég egy napra.
Mikor meglátsz egy parkban heverő, iszogató, üvöltöző társaságot, először lesajnálod őket, utána arra gondolsz, hogy nem lenne ilyen jó kedvetek, ha ti is munkából jönnétek, majd eljutsz oda, hogy semmirekellő, lusta, bunkó bagázs, végül undorodsz magadtól, hogy ilyeneket gondolsz, mikor te is ilyen voltál, és rólad is ezt gondolták.

Eljött ez a nyár, ami sosem jött el.
Véget ért az a nyár, ami el sem kezdődött.
Sosem éreztem magam ennyire üresnek.
Sosem éreztem magam ennyire öregnek.

 - Lestat naplója - 

Megjegyzések