Egy domboldalon sétáltam. Régi, kedvelt helyem, sokat voltunk itt. A tetejére egy kerthelyiséges szórakozóhelyet építettek. Érdekes látvány. Sok fiatal, hangos zene. Körülnéztem, és megláttalak Téged. Megálltam, tanácstalan voltam, ezért inkább csak figyeltelek. Más voltál. Felismertelek, de meg már alig. Azt hiszem, halkan még a neved is kimondtam, de nem figyeltél fel rá. Talán meg sem hallottad, vagy csak már oly régen elfelejtetted. A többiek hecceltek, mire vállat vontál, odamentél az épülethez, és egy mozdulattal letépted az ajtaját. Más lettél. Erősebb. Erősebb, de kérgesebb is. Felkaptad a fejed, és megdermedtél. Megérezted a jelenlétem? Bizonyára, mert sarkon fordultál, és sietős léptekkel indultál a sötétbe. Követtelek, mire megálltál, megfordultál, némán és durcásan néztél. Néztél, néztelek.
Utána észre vettelek téged is. Nem volt nehéz, mivel három-négy méter magasan tornyosultál fölém, dühösen és fenyegetően, de már nem ijedtem meg a nagyságodtól. Megkérdezted, hogy minek jöttem ide. Én félrebillentettem a fejem, és egy félmosollyal annyit válaszoltam: Ide jöttem, jól érezni magam, a barátaimmal. Néztél, majd lassan összezsugorodtál, és megálltál velem szemben. Néztél, néztelek, majd lassan felemeltük a kezünket, és megszorítottuk egymásét. Te kibújtál a háta mögül, félszeg, darabos mozgással megöleltél, és azt mondtad, hiányoztam. Ti is nekem, feleltem. Álltunk egymással szemben, és néztük egymást. Beharapott szájak, félmosolyok, kérdő és metsző tekintetek. Annyi év után ez volt az első alkalom, hogy kínos volt köztünk a csönd.
Lassan elindultunk a domboldalban. Valamelyikünk lassan elkezdte. Beszéljük meg. A régi dolgok, a régi vádak, a régi nóták. Hamisan szólt az egész. Vádak és tények, kérdések és válaszok, prok és kontrák. Én elmondtam azt, amit régen, ti is elmondtátok. Másképp szólt az egész. Így, időtlen idők távlatából, düh, hazugságok, rosszindulat és kárörvendés nélkül, csak egy rosszul sikerült történet elmesélése. Egy tévedés beismerése. Csak három régi ismerős, akik egy érdektelen történetet cincálnak. Volt, volt.
A távolban narancs villózás. Elindultunk, odaértünk, összenéztünk, majd vigyorogva letelepedtünk egy sziklára, bontottunk egy sört, és bámultuk a méteres lángokat. Egy daru lehetett, vagy futószalag? Lényegtelen. Három régi barát ült egy tűz körül, és ahogy elkaptuk egymás tekintetét, a szemeidben újra ott lobogtak a lángok, amit annyi időn át kerestem.
"A szitakötő keresi a fényt... Az elveszett szív mindig a jövőt kutatja...
Még egy napon át...
A szavak ismét nem érnek el téged, most, hogy te vagy Alice.
Itt vagy?"
- Lestat naplója -
Teljes fordítás
Megjegyzések
Megjegyzés küldése