2016. augusztus 23., kedd

Lélegzet

Egy. Érzés.
Kettő. Értelem
Három. Csendesség.
Négy. Üresség.
Öt. Zúgás.
Hat. Robajlás.
Hét. Bátorság
Nyolc . Dobbanás.
Kilenc. Zuhanás.
Tíz. Érkezés.

Zsibbadt kezeim a lapokon. Ismerem mind, láttam, használtam. Nem tudom, mikor, azt sem, miért. Pörgetem, megállok, olvasom, pörgetem. Én írtam ezeket? Nem emlékszem. Nem számít. Léteznek, létezem.

Ahogy a fuldokló emelkedik fel a víz alól, olyan érzést most újra itt ülni. Másfél év írásait visszaadni? Miért ne? Mit sem számít már ki látja. Bevégeztetett. Árnyak közt és pirulva létezni mit ér? Akkor megéltem, utána kiírtam, később elástam, és most előásom. Minden írást akkorra fogok dátumozni, amikor történt. Pörgess, olvass, kutass, és megtalálsz.

"Tudtam, hogy elhagytam valahol a naplómat... Hmm... Kellemes olvasmány volt?"

 - Lestat naplója - 

2016. május 2., hétfő

Gondolatfoszlány a máról

A külsőségek korát éljük.
A csillogás, magamutogatás, a kivagyiság a fontos, minél drágábbnak látsszon, minél megszerezhetetlenebbnek minden, amihez csak közöd van. Az egyéniséget te a másikkal definiálod. Te nem egyéni akarsz lenni, te ő akarsz lenni, az ő életét, az ő tárgyait, az ő pasiját akarod. Neked az ő élete kell, nem a sajátod. Mantrázod a betanult szöveget az élet "nagy igazságairól", de végiggondolni, hovatovább megérteni nem vagy képes. Elvárod, hogy az élet jó legyen, de tenni érte nem vagy hajlandó. Apuci öntse alád a pénzt, amiből méregdrága hasztalan holmikat vehetsz, ezzel is kimutatva, hogy neked mennyire sokkal de sokkal jobb másoknál, mégse elég semmi, mert nem más életét élheted, pedig neked az kell. Csak az irigység számít, de egyedinek hiszed magad, holott nem veszed észre a mocsarat, amiben mindannyian fuldokoltok. Nagyzolás, pénz, üresség, az életrevalóság teljes és pótolhatatlan hiánya. Örök sötétség vesz körbe, még ha ezt nem is látod. Kár. A "kell" rabja vagy és ami a tied, tényleg a tied, azt észre sem veszed, nem törődsz vele, nem gondozod, nem érdekel, teher. Mert nem a másé, mert nem rabolhatod el.
Én mondom, pocsék egy kor ez...

2016. április 22., péntek

2016. április 14., csütörtök

Tavasz van

Fuss csak, bolond, vakon előre!
Bár megállnál egy kis időre.
Hát hol hagytad a józan eszed?
Tavasz van és észre sem veszed!

Nem sétálsz a csendes esőben.
Zajt hallasz a madárfüttyben.
Egy csoda zajlik körülötted,
Tavasz van és észre sem veszed!

Szemed csillogása megfakult,
Nem mentség, hogy így alakult.
Dolgodat már rutinból teszed,
Tavasz van és észre sem veszed!

2015. szeptember 26., szombat

Életjelek


Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.

Felkelsz, megiszol egy kávét, elszívsz egy cigit; elmész a munkahelyedre, elfáradsz; hazamész, megvacsorázol és alszol.
Ugye magadra ismersz?
És mindeközben mit csinálsz?
Hánykódik az elméd innen oda, onnan ide; hogy mikor lesz már öt óra, mikor indul már a műszakos busz és mikor teheted le végre a segged végre. Szenvedsz. Mert rossz helyen vagy.
Minden reggel hányingerrel indulsz el, hogy ugyanazt a monoton szart csináld újra és újra. De miért?
Nap, mint nap hallom... 'nyomjuk meg' " túl sok " "túl kevés" " nem elég " "nem elég jó" ... " zöldbe vagyunk" "nagyon piros"
Feszültség, morgás, hajtépés, ideg... és mégis.
Semmi pénzért nem adnám.
Felkelek, megiszom a kávém, elindulok, de mindjárt péntek, mindjárt vége; mintha csak tegnap lett volna.
Felkelek, mert megéri. Bemegyek és megcsinálom, hiszen ezért fizetnek... hiszen ezért becsülnek meg és ezért jutalmaznak.
Hiszen a munka nemesít, attól még,hogy ti negatívan álltok hozzá.
Egy számomra kedves ember azt mondta,hogy azért csinálta gyorsan, mert ő akart lenni a legjobb. Én nem akarok az lenni, mégis... mégis büszke rám.
De főként Ő az, aki nagyon örül, hogy még sokáig egymás mellett lehetünk így. Előbb utóbb ő is megjutalmaz a jó magaviseletemért.

Azt hiszem ennyi. Csak egy perc az egész, vagy 16 másodperc... nem több, nem kevesebb.
 

Egy hivatás annyi, amilyen lelkesedéssel csinálod.         /Susan Elizabeth Phillips/







Kedves...

Még mindig egy csoda vagy.

2015. szeptember 7., hétfő

A Romlás virága

"Egy vallomással sem tartozom, mégis elmondom..."

Nem azért hagytalak el, mert nem szerettelek. Az önzőséged, és a birtoklási vágyad miatt. Birotokolni akartál, mindig, mindent. Ketrecbe zártál. Mondd, most mit vársz tőlem? Miért jössz utánam? Miért nem adod fel? Vesztettél, ismerd be végre, és felejtsük el egymást. Barátok. Barátok és szeretők, semmi több. Kezet rá.

"Csak van egy kis baj. Terhes vagyok."

Naiv voltam. Azt hittem, ha megmondom, hogy ennyi volt, nincs tovább, akkor megérted. Azt hittem, már nincs kártyád. Három hónapja hagytalak el, és láttad, tudtad, hogy nem megyek vissza. Azt mondod, az enyém. Valamikor még el is hittem volna. Valamikor még nem is kételkedtem volna benne. De most? Pont most? Homálytestvér szerint igazat mondasz. Nem. Nem hiszek neked. Nem hiszem, hogy terhes vagy. Nem hiszem, hogy az enyém. Egyetlen szavad sem hiszem.

Minden rajtad múlt. Akarod tudni hol hibáztál? Azt mondtad, nem akarsz abortuszt. Tudod, miért nem akar egy anya abortuszt? Mert szereti a gyermekét. De te csak azt mondtad, azért nem akarod, hogy benned ne tegyen kárt a műtét. Szánalmas, önző féreg vagy. Ha csak egyszer is azt látom, hogy szeretnéd, hogy akarnád a gyermeked.. a gyermekünk!.. segítettem volna. Meg tudtuk volna beszélni, hogy neveljük fel, ki nevelje, hogyan értse meg, hogy attól, hogy anya és apa nem él együtt, attól még ők anya és apa. Akartam, hogy akard. De te el voltál foglalva magaddal. Mindig, mindent, igaz? Semmit nem tanultál? Azt mondtam, nem szólok bele, a te tested, a te életed, a te döntésed. A gyerekről szó sem volt. Nem is érdekelt. Nem is számított. Neked.

Volt, amikor a legboldogabb ember lettem volna.
Volt, amikor azt hittem volna, ez egy esély, egy lehetőség az újrakezdéshez.
Volt, amikor azt hittem volna, ez egy újabb trükk a kizsigerelésemhez.
Most?
Semmit sem érzek.
Megkapja a nevem, bár nem hiszem, hogy az enyém.
Megkapod a gyerektartást, bár nem hiszem, hogy megérdemled.
Látogatni fogom, mert vér a véremből.
Talán szeretni is fogom.
De nem fog érdekelni.
Nem fogsz érdekelni.
Vesztettél.
Fulladj bele az önzőségedbe.
Én is azt fogom.

"Nem a gyűlölet, vagy a kín a legerősebb méreg,
Egy törvénnyé tett hazugság egy egész világot a mélységbe ránt.
Égjen a máglyán el, amiért nem kár, égjek velük én is el, akár.
Ha ég a fáklya, a romlás virága a szélben pernyeként száll."

- Lestat naplója - 

2015. szeptember 4., péntek

Őrület?

Mi a gyász? Az, amikor megtanulsz együttélni azzal, hogy Ő már nincs. A feldolgozás pedig az, amikor elfogadod ezt. Sosem múlik el, csak enyhül. Fájni fog? Örökké. Vannak, akik sírnak. Vannak, akik csak róla beszélnek. Vannak, akik hallgatnak. És vannak, akik félresöprik, mert azt hiszik, hogyha nem beszélnek róla, akkor meg sem történt. Mert félnek szembenézni a valósággal. Inkább elmenekülnek egy álomvilágba. Egy világba, ahol ő még ott van. Beszélnek hozzá és hallják a válaszát, a hangját. Érzik az illatát, a jelenlétét. Idővel a két világ összemosódik, és ő kilép az álmokból. Újra itt van. Él, lélegzik, beszél, nevet, szid, veszekszik. Csak épp más nem látja. Ez vagyok én. Az ügyvédem szerint kezeltetnem kéne  magam...