2015. január 2., péntek

Let's ride! - Nyeregbe!

Szinte egy örökkévalóságnak tűnő idő után elérkezett az első rutinóra ideje is. Egy haverom elkísért, hogy készítsen pár megalázó fotót az eseményről, amikor is először ülök két kerekű, belsőégésű erőforrással szerelt járművön. Az eredeti terv egy videó készítése volt az első körről, de mivel estére lett időzítve az első órám illetve világítótesteket sem függesztettek fel a fák lombkoronájába, így maradt a fotózás.
- Ültél már motoron?
- Nem.
Eme rövid párbeszéd elhangzása után egyértelműen számomra lett kiosztva a legkisebb, még nem robogó kategóriás járgány. Az igazat megvallva nem is emlékszem rá, hogy pontosan milyen típusú gépszörnyeteg is volt. Természetesen az oktatóm becsületesen a szánkba rágta az indulás menetét, csúsztatott kuplung, kicsi gáz, előre néz, stb. Többen is voltunk friss húsok és ahogy annak lennie kell, aki még soha semmit se vezetett, úgy indult el álló helyből, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Talán nekem volt legrégebb óta "bés" jogsim a csapatból, így az alapvető dolgokkal tisztában voltam, mint fogáspont és társai, de hogy ezt motoron hogyan kell kivitelezni kézzel... Tehát az elindulásnál rögtön le is fulladtam, ahogy az várható volt. Mondhatni eldobtam a kuplungot, de jobban visszagondolva kissé bátortalanul húztam azt a gázt is. Sebaj, második nekifutásra már ment is az indulás, csak a lábam nem találta a lábtartót. A hiba az volt, amikor megpróbáltam letekintve megnézni, hogy hova is kéne rátenni a lábam. Ugyanis egyből elkezdtem jobbra-balra dülöngélni, mint a helyi falusi erő a kocsmából hazafelé biciklizve. A motor olyan kicsi volt, hogy lehetetlen volt rajta bármiféle pozícióban is kényelmesen ülni egy majd' két méter magas személynek, de harmadik próbálkozásra sikerült valahogy feltenni a lábaimat és haladni valahol a 2 és 3 km/h közti végtelen skála mezején.
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy leírjam, milyen helyszínen is tanultam vezetni. Az egyik pláza parkolójának végén van kialakítva a rutinpálya és egy gyakorló rutinpálya, illetve egy leaszfaltozott, majdnem négyzet alakú kis dühöngő a kezdők számára. Körülötte kevéssé karbantartott susnyás, tehát szó szerint ha elhagyod az aszfaltozott részt, legelni fogsz. Későbbi tapasztalat, bár az oktatóm megesküdött rá, hogy nem igaz, de a gyakorló pálya szűkebb és talán 2-3 méterrel rövidebb is, mint a vizsgára előírt rutinpálya.
Friss mazsolákként mi természetesen csak a dühöngő által nyújtott kényelmeket élvezhettük egyelőre, ahol is a feladat a valahol 5 km/h környékén történő folyamatos balra körözés volt háromnegyed órán keresztül. Persze kaptuk is a lecseszést, amikor már a két számjegyű sebességbe belenézve szeltük a hepehupákat. Az egyik ilyen manővernél a slusszkulcs ki is repült, amiből én ugyan a sötét miatt nem sokat láttam, csak valami furcsa zajt hallottam haloványan. Az oktatóm biztos ismerte a vasat, mert a kulcs hozzá volt kötve a kormányhoz egy rövid pórázzal, így nem hagytam el. A balkanyar egész jól ment már mindenkinek az idő vége felé közeledve. A meglepetés akkor ért minket, amikor ez után háromnegyed órát jobbra kellett körözni. Az óra végén mindegyikünk azt kérdezgette a másiktól, hogy neki is nehezére esett-e jobbra fordulni. Motoron tapasztaltabb barátom is megerősítette, hogy csak az agyunkban van káosz, nem nehéz az, csak azt képzeljük. Így utólag, valóban, miután az ember rákap a fordulások menetére, mintha átkötnék az agyában az idegpályákat. De a "nyolcasról" majd később.
Az óra vége is tartogatott meglepetéseket számunkra, hisz eddig sikeresen megismerkedtünk a kuplunggal, a gázzal és az iszonyatos görccsel a kezeinkben, amivel a kormányba kapaszkodtunk, hiába mondták, hogy csak lazán. No de a végén meg is kell állni, mégpedig fékkel, amit addig nem használtunk. Az én megállásom volt egy kicsit minden, csak jó nem. Pici első fék, de a kőkorszaki szakis módszert is használva (értsd: talpak a talajon) és még le is fullasztottam a motort. Az nem kifejezés, hogy remegő lábakkal szálltam le, de mindannyian eléggé elfáradtunk másfél óra körözésben. Elég sok energiát kivesz az emberből a koncentráció.
És hogy milyen volt az első vezetés? Őszintén szólva fogalmam sincs, ugyanis nem értem rá odafigyelni a sok koncentrálás közben. Megpróbálom egy mondatban leírni:
"Most ezt a kart kicsit kiengedni, pici gáz, lazítsd el a kezeket, figyelj a lábadra, mindjárt leesik, miért nem hosszabb a lábtartó rúd, sok a gáz, tartsd meg, ne menj bele a lyukba, fordulj, lazíts, sötét van, lábad, megy ez, ne kiabáld el, lazíts már."

Ahogy később megtudtam, azért este voltak az első órák - a motorokon csak helyzetjelzővel, mert így:
"nem mennek gyorsan, mert nem látnak messzire".

2014. november 25., kedd

Hánykódás a tengeren




És a mennyből, fentről a csillagos égből Fények vágtak végig a lagúnán


Fáradtság


Korán kel, későn fekszik. Hah, fiatal vagy, bírod még. De nem. De igen. De nem. De sok. De bírod. De.. Nincs semmi de. Oké, hogy fiatal vagy, de nem kell,hogy ennyit bírj. De igen. De nem. De igen. De sok. De bírom. De…Nincs semmi de. Mehetnék én is. De nem. De miért nem? Nem engedhetem. De miért nem? Önbecsülés. Értem. Érted, igen.
Már hajnal van, az utolsó sorokat pötyögi, amaz már hortyog, a harmadik meg ki tudja merre kószál.
Ő is fáradt, annyira,hogy néha érzem sírni tudna, de még tartja a hátát.



Élet


Izgatottak. Mindenki izgatott. Megmérettetések. Eredmények. Mindenki vár valamire. Mi például az új jövevényre meg talán mi is egy kicsit az eredményekre. Talán fiú lesz? Vagy lány? Nem számít, csak egészséges legyen. Anyu nagyon örül. A szeret a legfontosabb, mindig mondják. Itt mindenki szeret mindenkit. Mi főként csak hiányolunk mindenkit. Néha jó a közelség. Sőt, többnyire frusztrál a távolság.





 Halál


Démonok karmai közt vergődni másnak talán szörnyű álmok, feddhetetlen valóság és súlyos fantazmák szüleménye. Nekem egy kiváltság. Néha már már csak hétköznapi rózsaszín pamacsfelhős szerelem… de akkor mindig rájövök,hogy nem hétköznapi és még csak nem is rózsaszín pamacsfelhős, még csak nem is rózsaszín.. talán színe sincs.. mert annyira sokrétű,hogy a színek kavalkádjában elveszve elfáradnak a szemeim és csak fekete űrt látok. A tökéletes fekete űrt. A cikázó mana hálókat, a kéklő aurákat, furcsa árnyék vetületeket; amiktől hevesebben ver a szívem és könnyek közepette vallanék minden másodpercben szerelmet, ha nem lenne bekötve a szám és tépnének szét elölről és hátulról, csekély határaikkal harcolva az 
én életben maradásom érdekében.



Hit


A hitem az emberiségben sokszor hanyatlani látszik, mint sokaknak, másoknak, viszont amikor a füvészkertben meglátom a hölgyet, aki napról napra táplálja, neveli és gondozza a legszámítóbb teremtményeket, akiket az Isten teremtett; elgondolkodom,hogy van még esély, hogy újraleszületésem indoka nem az emberi kegyetlenség mivolta fogja tükrözni halálomat.




Határok


Most volt elég. De még bírod. Elegem van. De bírnod kell. Összetörök. Tudom,hogy készen állsz.
Döcögök kicsit, mind Ady konflisa, talán még sápadok is, igen.
Úgy jöttem ide,hogy tudtam és akartam. Úgy jöttem ide,hogy tudva akartam tudni és akarva tudni akartam. Most erőteljesen sodródom a határaim falának csapódva olykor olykor. Lenne kiút, de az nem én lennék már. Nem tagadhatom meg önmagam.



Kötelék


Egy régi, ócska, hamis szerelem. Egy fájó pont. Évekig bezárva. Cselekedni kell, ki kell mondani, mert másnak sem akar rosszat; pont ezzel okozván azt. De még kicsik, nem teheted velük. Fontos a szerelem és a törődés minden aspektusa, de milyen áron? Össze lehet egyeztetni a viszonyt és a szerelmi életet. Ami jár, az jár. Tudja e rólam bárki, hogy hány viszonyom volt, miközben fülig szerelmes voltam? Tudja e azt bárki,hogy ez igaz-e? Részletek, mindig mondta; a részletek. Pedig attól,hogy valaki néz, nem biztos,hogy lát is. Lopott órák, percek, mozzanatok. Ezek mind az életem részei voltak és nem is szégyenkezem miattuk. Amíg nem megy a család és párkapcsolat rovására, miért is ne? Már nem abban a világban élünk, ahol érdemes lenne elfecsérelni ennyi időt.
De a házasság az más. Az örök hűségnek látszata van. Egy régi, ócska, hamis szerelemnek is.
Aki nem tud hazudni, ne is próbáljon; mert könnyen elveszik a saját hálójában. Aki nem tud az időben réseket találni egy-egy lopott csókért, az nem érdemel szeretőt.




Gyűlölet


Sokat hallok felőled, te megtört, meghurcolt, majd kőkemény makacs kénkővé vált borzadály. Mai napig hánynom kell tőled és jó, ha tudod, sohasem fogsz beférkőzni az életünkbe.
De légy nyugodt, nem csak téged gyűlöllek viszont más már szóra sem érdemes.



Közöny


A fülemben lüktet a dallam. Odafigyelek a szövegre, értelmezem, hallgatom. Ugyanez szólt két éve és akkor még tele volt vággyal, szerelemmel, reménnyel. Hallgatom, hátha találok benne valamit, amit anno nyújtani tudott. Semmi. Örömöt érzek, hogy nem jelent semmit. Akár a rádióban is mehetne, egyszerűen csak egy dal, ami még csak nem is tetszik.



Bátorság


Mindig nehéz az együttélés. Talán úgy gondolnád, anyáméknál mindegy volt, hogy hová teszem a bögrét, a tányért; hogy hogyan mosogatok, hogy hogyan mosogatsz. Hogy a tiszta ruhát egyből bepakolom e a szekrénybe vagy egy hétig még a lépcsőn áll. Tán,hogy bezárod e az ajtót estére vagy nyitva hagyod vagy,hogy a munkásruhádat a nappaliba dobod vagy a szennyes tartó mellé. Hogy égve hagyod e a konyhába a villanyt? Vagy, hogy le van e mosva a tükör a fürdőben?  Hogy foglalkozol e a kicsikkel vagy sem. Vagy talán azt hiszed,hogy mindegy, hogy csak én pakolok vagy te is. Vagy talán az a legnehezebb,hogy nem érek rá, mert én is el vagyok foglalva kell, és ugyanolyan

fáradt vagyok, mint te a hajtás után? Talán úgy gondolod,hogy Szopás az egész?

Abba gondolj bele, hogy nem az együttélés a nehéz...hanem elviselni a hiányodat, az összes pakolással, takarítással és tanulással töltött percet. Néha szeretném, hogy körbefonj, és addig ringass, míg mély álomba nem merülök; és kelek fel egy másik síkon, ahol érezheted azt, amit irántad érzek.




Szerelem



„Vágy, élet és sugár a lelkünk És utunk mégis koldus-út, Jogunk van minden fényességhez, Amit az élet adni tud. Király vagyok és te királyné, Hát trónunk sohse lesz nekünk?”







A sötétség mélyén megyek a hajóval, Isten, mondom, és a sóhaj. Elszáll és megy a hajó, megy a hajó.

2014. október 13., hétfő

Bepillantások

„Bepillantások, ablakokon, ajtókon, bepillantás egy busz ablakába, egy kocsi üléséből egy másik kocsi ülésébe… hétköznapi életünk részei, de mégis, valami más is ott van… A Bepillantás mások életébe…”

-         - Reggel rádió. (jaj de jó hogy a kocsiban szól a rádió és hallgathatom azt két-három embert akiket azért fizetnek hogy reggel 6-kor pofázzanak a mikrofonba) részleteket mesélnek az előző napjukról hogy teljen az idő, hogy meghallgassuk őket, hogy megosszák velünk életük apróbb pár perces mozzanatait. De muszáj nekem ezt végignéznem ahogy kikel az ágyából reggel hatkor szombaton mert valaki nekiáll az ablaka alatt motoros fűrésszel fát vágni? Ezzel még nem is lenne baj, de miért kell egyből tudnom, hogy egy lány mellől kelt ki mikor hajnali 3 kor még hencseregtek???
-          -Munka, ablakok. (Igen be- be pislantok a konyhájába mikor az ablaka alatt festegetek, vagy keverem az anyagot az alpinistáknak, hogy mi zajlik odabent, az igazából nem érdekel, de mégis oda, odanézek.) Miért kell végighallgatnom ahogy a két tizenéves kölyök összeverekszik majd az apjuk veri meg őket?
-          -Autó, utazás haza. (Nálunk a jó társaságban repül az idő, és mikor kinézek és egy másik autóban 5 ből 4 en a telefonjukat molesztrálják) Nem értem, ennyire nem tudnak miről beszélgetni manapság?
-        -  Szomszédok. (Bármikor jövünk, megyünk élettársammal, sose tudnánk megmondani, ki az a szomszédjaink közül, aki most ébredt, és ki az aki még le sem feküdt aludni.) Hozzátenném nem is feltétlenül érdekel.
-        -  Ablakok hajnalban és este. (Bérházban nőttem fel, Panelpatkányként. Sosem éreztem ingerenciát arra, hogy kukkoljak úgy, mint azt néhanapján apám tette, az erkélyről távcsővel, be-benézni mások ablakán, hogy meztelen nőket leshessen. Szánalmasnak tarom. Mégis, van egy apró perverzióm, én szeretek az ablakban szexelni, kicsit a szoba magányában, kicsit a külvilágnak megmutatva, mennyire szép az élet. Mostanában azon kaptam magam, hogy nézem fürkészem az ablakokat. Nem kukkolok, nem nézek sokáig nem keresek egyetlen meztelen nőt sem, csupán kíváncsiság. Van most bárki bármelyik ablakban akinek éppen jó?) Lehet beteges, de nem izgatna fel, csupán mosolyognék egyet és kívánnék nekik szép folytatást.
-          Egy barát élete. (Sokat beszélgetünk, el elmeséli ügyes bajos dolgait, megvitatjuk, megbeszéljük, tanácsokkal látjuk el egymást vagy okosan csendben maradunk) Ha már úgy is egymás életébe adunk legális bepillantást, miért kell nekem ez a lezárhatatlan néha hasznos képesség, hogy a dolgok mögé lássak, és miért kell nekem egy barát életében meglátni azokat a dolgokat, amiket nem akar elmondani. No és persze senki nem is tudhatja, hogy tudom.
-          Család. (Kedves jó szándékú emberek, segítenek, segítünk, viták, megbeszélések összetartás széthúzás.) Amit nem akarok tudni minek mondják el?  Ha nem szólhatok bele, hogy hogyan neveljék a saját gyereküket, akkor miért kérnek tanácsot?

Mindeni gondolja át, kinek mikor mijébe pillant be, és mennyi is ér az a pár pillanat, amit akarva akaratlanul átél ez által. Én mindentől függetlenül örülök, hogy ha valaki bepillantana hozzánk- hozzám, az a mindennapi bajok mellett boldogságot találna, és néha sajnálom azokat, akik nem tudnak örülni más boldogságának.


2014. október 10., péntek

Száz szó Miskolcról

Bevezetőnek:

A száz szóban Budapest számomra egy kifejezetten szimpatikus kezdeményezés. Nem csak azért mert akárki pályázhatott, hanem mert az emberek őszinte és teljes véleményét kérték és adták ki. Aki ír vagy olvas blogot, az pontosan tudja mennyire nehéz tömören, velősen, mégis átütő elemi erővel írni valamit, valamiről. Én sem vagyok rá képes, mindig cikornyás, hosszú és értelmetlen fecsegéssel jutok el A-ból B-be, érintve C-t, D-t és S-t is. Valahogy úgy, mint ezt a bevezetőt. (Egyébként több olvasóm is megjegyezte, hogy ahhoz képest, milyen keveset beszélek, ilyen hosszan tudok írni.) Tömör és velős írás, ami igazán szíven ütött, kettőt tudok hirtelen Holttestvér, és Tollampapírom írása (Örkényt most tegyük félre). Mellé raknám még SalyT szösszenetét Pestről, és szerénytelenség nélkül a saját kis emlékemet az értelemről. A győztes írás is ilyen, még ha nem is ezt vártam, ezért a jó példán felbuzdulva összehoztam egy kis szösszenetet. Egyszer már írtam Miskolcról, de akkor szabad gyeplővel, most száz szóban, tömören, egy levegővel, durr bele, ahogy szoktam.

Lenyomat


Itt minden a fején áll. Tetők az utcán, szemét a kuka körül, csikk a fogak közt, bűnözők szabadon. A reggeli füst és köd estig lebeg, a kéz a zsebben, és az árnyék a falon ritkán az ember sajátja. Időgép a középkorba. Ódon, avítt utcák bűze, és százéves fotókról felismerhető épületek. Bárhol mondom, „miskolci vagyok”, mindenki elhúzódik a közelemből. A rozsda-lepte Acélváros remek hely egy fantáziadús gyereknek, aki látja a darut hajlító óriásokat, az omladozó házak kísérteteit, a rég elhagyott épületek várromjait, a bűzlő sikátorokban lapuló fejvadászokat. Éveken át kutattam a város szellemeit, mire megtaláltam: A város maga A kísértet.

 - Lestat naplója - 

2014. október 1., szerda

Naigen...

"- Miért, most tudsz ennél jobb megoldást?
- Őszintén? Igen. Gondold komolyan...."

E mögött a két mondat mögött már több mint egy év elmélkedés áll, és ahogy ismerem magam, életem egyik legfontosabb és leghasznosabb tanácsát kaptam. Köszönöm.

 - Lestat naplója -

2014. szeptember 27., szombat

Elveszett levelek

Szedett vetett íróasztal, egy szedetvetett faházban.
Nem élünk gazdagon, de annál boldogabban.
Hol az ő gyomra kordul, hol az enyém, de mindig van mit enni.
Hol az ő szeme könnyezik, hol az enyém, de mindig van mit tenni.
Várat magára a jövő és mi így vagyunk tökéletesen.
Néha csak leülök olvasni, hogy hogyan lettünk boldogokból még boldogabbak, de nem megboldogultak.
Olvasgattam a régi leveleket, amiket tőle kaptam. Volt mi haraggal, dühvel,  volt mi vággyal, kéjjel íródott, volt mi szeretetből vagy szerelemből.
Nem szoktam a múltat sutba dobni, elrejteni vagy eltitkolni, de most mégis olyan érzésem volt,hogy nincs szükségem a felesleges, ideges, csúf sorokra.
Gyertyát gyújtottam és égetni kezdtem őket, majd a kandallóba hajítottam a már égő darabokat.
Nem feledheted el,hogy ki vagy, honnan jöttél és miért lettél ilyen.
Egy forró pernye lángra kapatta a levélcsokrot az asztalomon.
Hiába fújtam, hiába legyeztem, pillanatok leforgása alatt porig égett.
Nem feledheted el,hogy ki vagy, honnan jöttél és miért lettél ilyen.
Igéz a múlt, de nem tart fogva.
Csak egy pár hasztalan levél, kedves sorok... mind elvesztek, de
Nem feledheted el,hogy ki vagy, honnan jöttél és miért lettél ilyen.
Az asztalomon csak néhány bántódott komor korom folt maradt, a gyertyám sem égett csonkig.
Nem veszítettem semmit.


2014. szeptember 24., szerda

Let's ride! – Rutin előtti kötelezők

Bár 8 éve van már B kategóriás jogosítványom és saját autó hiányához képest viszonylag rendszeresen vezetek, nem úszhattam meg magát a KRESZ oktatást, illetve vizsgát. Igazából jót is tett a jogszabályok illetve a vizsgamenet felfrissítése, nem beszélve ugye a motorosokra vonatkozó szabályokról, amelyeket eddig nem kellett még megtanulnom.
Az oktatás viszonylag hamar, egy hét alatt lezajlott. A csoport nagy része autós jogsi megszerzése céljából iratkozott be, mondhatni egy kivétellel 17-18 éves banda, többnyire apuci pici lányai. Igen, többségben voltak a lányok, azok közül is a legtöbb a mai modern plázában vásárlásra szocializálódott típus. Hárman voltunk motorosok az oktatáson, mindhárman bőven a húszas éveink vége felé járó férfiemberek. Abból a szempontból talán különlegesek voltunk, hogy mi már rendelkeztünk jogosítvánnyal. Meg kell mondjam őszintén, az oktatás nagy részében unatkoztam. Igyekeztem odafigyelni mindenre, de a tananyag nagy részét már rég tudtam. Szóval az órákra egy nagy adag kávéval készültem, illetve egy pár alkalommal kérdezgetett minket "vén rókákat" az ifjúság, hogy milyen az első alkalom, nagyon félelmetes-e, milyen tippeket tudnánk adni.
Az sem lendített a kedvemen, hogy az oktatás végéhez képest két és fél héttel későbbi időpontra lettem kiírva vizsgára. Ennek örömére úgy döntöttem, bízva a sikeres vizsgában, hogy felvidítom magam és beszerzek pár cuccot, többek közt egy bukósisakot és valami normális kabátot is. Ebben a témában egyáltalán nem voltam jártas akkoriban – igaz most se tudok sokkal többet, ezért megkértem egyik haveromat, hogy kísérjen már el, nehogy elveszve érezzem magam. Mivel elég súlyos eset vagyok és nem az a kimondott konfekcióméret, valószínűsítettem, hogy ha találok valamit, ami jó rám, azt meg is kell vennem, mert nem igazán lesz más. Körbenéztem gyorsan az interneten, mindenhol többnyire a két X-ig volt raktáron méret, amiben azért kissé kételkedtem, hogy megfelelő-e. Végül is úgy tűnt a Shox honlapja szerint, hogy extrém nagy méretig fel vannak készülve raktárkészlettel. Ki is néztem pár darabot, ami megtetszett. Persze az élet jól rám cáfolt a végén, de már előre szaladtam.
Miután magamhoz tértem a sokktól, hogy egy három szintes áruházba érkeztem meg, ami tényleg csak a motorozásról szól, a bukósisak vásárlás mellett döntöttem, mint első megálló. Teljesen hozzá nem értőként úgy voltam vele, hogy mindegyik bukó ugyanolyan, csak egyikre ezt pingálják a másikra meg azt. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Ugye az aranyszabály, hogy ha felveszed és megrázod a fejed, ne lötyögjön rajta a sisak, illetve az arccsontjaidat se akarja átrendezni. A neten kinézett sisak az utóbbi típusba esett, azaz kicsit szűk volt. Szóval nem volt mit tenni, elkezdtünk olyan után kutatni, ami megfelel a fejemnek. Se nem tág, se nem túl szűk, nem nyomja a fejem búbját, kényelmes. Mindenképp zárt sisakot akartam venni, mivel nagyobb biztonságérzetet ad. Talán az is közre játszott, hogy az általam annyira imádott Forma 1-ben, vagy az autó és motorsport kategóriák többségében zártat használnak. Természetesen nem egyből a hiper-szuper, rádióval meg napszemüveggel felszerelt sisakokat nézegettem, hanem egy egyszerű, "kezdő" bukót. Sikerült végül is találni egyet, ami megfelelő volt minden tekintetben és még a kilátást sem korlátozta annyira, mint egynémely másik.
Ez után következett a kabát. Természetesen az általam kinézett típusból a legnagyobb, azaz a 8XL-es sem jött rám. Ezen a részlegén az áruháznak úgy bő egy órát töltöttem a különböző kabátok felpróbálásával és az izzadtság letörlésével. A nap végére nem csak az egyenlegem könnyebbült meg, de én is kiizzadtam magamból egy fél tanknyi vízmennyiséget biztosan. Holmi nem hozzáértő személy szökőkútnak is nézhetett volna. Visszatérve a kabátokra, elég hamar rájöttem, hogy a méretezés vajmi keveset számít, hisz ha valamiből nem jó a 8-as, a másikból jó lesz a 4-es is. Meglepő, de több fajta kabát is jó volt rám – azért ekkora választékhoz nem vagyok hozzászokva, szóval átgondoltam a dolgokat és végül is megvettem az egyiket.
Gondoltam nézek motoros lábbelit is, hátha akad valami jó áron. Nos, ebből sajnos nem lett semmi, mivel csak a legdrágább csizmából akadt méret éppen és azt se éreztem teljesen tökéletesnek, nem csak az ára miatt. Vettem még egy kesztyűt is. Itt derült égből villámcsapásként ért, hogy volt a méretemben a webshopban kiszemelt típusból.
A boltból távozóban a parkolóban haverom megengedte, hogy ráüljek a gépére. Így megtapasztalhattam, hogy mégis mi merre van egy motoron. Készségesen el is magyarázta, hogy mi merre hány méter, persze egy centit sem gurulhattam a vassal. De számomra nagyon hasznos tapasztalat volt.
A KRESZ vizsgára időben sikerült beérnem, annak ellenére, hogy számomra hajnalban volt megtartva. Ez reggel 7:20-at jelent – képzelhetitek, milyen "gyakran" kelek háromnegyed hatkor. Sajnos a koffein mennyiségét kicsit alul kalkuláltam, így a vizsga közben kezdett eltűnni a hatás. Persze ez nem kifogás arra, hogy három kérdést elhibáztam, de a lényeg, a sikeres vizsga így is megvolt.
Úgyhogy indulhatott a rutinozás! :)