2017. szeptember 20., szerda

Bűz van!



„Minden jótett elnyeri méltó büntetését.”
Nyikolaj Ivanovics Leonov
Csalódás c. könyv  Fordította: Székely Ervin


Másfél hónappal ezelőtt hazafelé leszálltam a buszról. A buszmegállótól nagyjából 15 méter távolságra két nő társalgott. Pontosabban az ötven év körüli vigasztalta a harminc egynéhány évesnek tűnő síró nőt. Segítségkérő tekintettel méregették a buszról leszálló 5-6 fős ’tömeget’.
 - Segíthetek? – mentem oda jóhiszeműen. Mire mind a ketten rávágták, hogy: - Igen.
Segítség kéne a hölgynek, mert el kéne jutnia a gyógyszertárba a gyógyszeréért, elkísérném –e? Ó. Hát persze, miért ne, kb. plusz két perces kitérő. Mit az nekem, meglesz a napi karma-javító önzetlen-tejeskávé. Ezzel az idősebbik nő átadott egy ezrest a fiatalabbnak a bogyókra. Sebesen távozott. Ott maradtam Én és Az. Azt 50 percbe került elkísérni a leglassabb tempóval is 6 percre lévő patikáig. Többször leult a korlátra, lévén nem bír menni, mert el van törve a lábfeje. A majd’ egy óra hossza alatt, megtudtam a fél életét, meghalt a bátyja, ő pánikbeteg, többször sírva fakadt, hogy de jó, hogy léteznek még „Emberséges emberek” Én pedig azon gondolkodtam, hogy feltűnésmentesen be lehet-e lökni egy busz vagy nagyobb autó elé… Elvonási tünetektől remegő kezével nem tudta meggyújtani a cigarettáját, ebbe segítettem, legalább az én kezem is büdös lett. De jó! Ja, nem. Mivelhogy a pánikbetegségére való gyógyszert nem tudta kiváltani, ezért kért attól a nőtől, csakhogy a gyógyszerek (Xanax, Frontin) nélkül, nem mert egyedül elmenni a betegségboltba. Nem baj, dicsérjen csak, elkísérem, ha már belekezdtem, végigcsinálom. Én nagy önzetlenségembe. Közben dicsekedett, hányan verik, hogy a lakásmaffia ki akarja rakni otthonról, stb. És adjam át a szerencsés páromnak, milyen jó és önzetlen remek barátja van. Átadtam. Kiröhögött. Mikor hazaértem, elmeséltem két, akkor éppen nálunk héderező barátnak, ők is megállapították: Ne légy jó, mert megszívod.
Oké, Emberi lényeknek nem segítünk, ha nem muszáj. Rendben, tegnap a raktárban a Pszicho felkiáltott a sorban ahol éppen az egészségre többszörösen ártalmas targoncát kezeltem:
- Azta! Mekkora állat!
Mint említettem a targonca többszörösen veszélyes az egészégre, igen fáj ha valakit átszúrnak a villával, véletlenül elgázolom vagy ilyesmi. Tehát én Áldott jó angyal, az önzetlen tejeskávé érdekében és merő természetszeretetből megálltam. Kesztyűt húztam. Leszálltam a gépről, amit rendeltetésszerűen meg és leállítottam előtte. Lehajoltam, és felvettem a nem túl nagy sebesességgel mászó hatlábú fekete jószágot. nagyjából átlag hüvelykujj nagyságú bogár pedig kiteleportálódott az épület biztos halált jelentő falai közül, a legközelebbi füves helyre. Pszicho, meg a két másik kolléga kérdezték, hogy miért? Nos, gyermekkoromban elég sokat foglalkoztam a rovarokkal és bogarakkal. Tudtam, hogy megcsípni nem fog. Azt válaszoltam, merő könnyedséggel:
- Csak megmentettem a haláltól, többre értékelem mint "egy" embert. – Itt, kissé furán néztek, majd mikor leesett számukra, hogy az az „Egy” ember akire éppen utaltam az Pszihó volt, kuncogtak. De legalább neki nem esett le.
A történethez hozzá tartozik, hogy Marci barátságosan megkérdezte utána milyen bogár volt? Én előszedtem a gyermekkori tanulmányaimat és rávágtam a legegyértelműbb választ: - Valamilyen gyászbogár.
Na itt megrohantak a gyermeki emlékek töredékei, mikor még a negyedik és ötödik órán is éreztem több kézmosás után a kezemen azt a kellemetlen… Mikor anyám már benzinnel, mosószappannal, hypóval és minden mással próbálta eltüntetni a bogárszagot a kezemről… Megszagoltam a kezem, majd levettem a kesztyűt és megszagoltam a kezem. Majd elmentem kezet mosni, kidobtam a kesztyűt és hálát adtam az egy év vegyipari munkának, hogy megölte a szaglásom. Most csak picit kellemetlen édeskés szúrós szagot éreztem. Tudtam, hogy ezt feltehetőleg mások is érzik… Akiknek mondjuk jó a szaglása… Nem beszéltem róla senkinek mi az A Szag (Amit még a 8. kézmosás után is éreztem az ujjaimon.). Tegnap csak azokkal fogtam kezet, akiket nem kedvelek. Itthon sikerült aznap a tizensokadik tisztálkodással eltüntetni. Rákerestem a reggel megmentett példányra…
Ezt találtam és tőkéletes az egyezés. Ez volt az!


És még csak nem is védett...

NE TEGYÉL JÓT, MERT MEGBOSSZULJA ÖNNMAGÁT!!!

2017. szeptember 13., szerda

fall away

Kapcsolódó kép






-na és történt valami érdekes tegnap?
-huh hát.. nyugi lesz mit bevételezni, nem igen haladtunk nélküled.


-ja és felmondtunk.
Látom ahogyan a zsebébe nyúl. Kapkodva kivesz egy cigarettát a dobozból. Elejti.
- Meggyújtod nekem?
Meggyújtom. Ideges. Megremegnek a szempillái. Az összes izom ar acrában egyszerre rándul meg. El akar tűnni. Az aurája megremeg. Foltokban borítja el az agyát a keserű köd és nem szól. Napokig. A sziahogyvagyok megmaradtak nyilvánvalóan és a rendeljünkegypizzáthagyfájjonnak is van még érdemi mondanivalója, de nem beszél.
Próbálom. Napokig. Ha nem hát nem. Nem ilyen vagyok, persze, hogy nem hagyom abba.


Hiányozni fogunk neki. Minden más lesz, más és ő az állandóságot szereti. Miért aznap amikor ő nem volt? Nem beszélhetnénk meg? Megbeszéltük...

NAPKITÖRÉS.

Szilánkokra törtem az apró, felszínes, egyszerű, 7pecséttel lelakatolt álomvilágát.
Azzal, hogy túlságosan megszerettem. Megszerettük egymást.
A királynő és a legmegbecsültebb alattvaló - hisz így nevezte magát vagy mint első számú tisztem, ahogyan én hívtam.
Érvágások. Szar dobálás oda vissza. Aztán nap végén egy ölelés és egy gyereátkávézni.
Megnyugodott. Én is.
Amikor utoljára léptem ki az ajtón éreztem a szabadság ízét a számban, ahogyan ijedt halakként oszlanak szerte a vállamról a súlyos kövek. Hogy nincs több anyázás, pénzügy, bobibaszdmeg és társai. Kiléptem a komfortzónámból, hogy jót tegyek magamnak és mégis visszanyalt a fagyi. Teltek a napok, a hetek. Nevetséges ajánlatok, bunkó, alattomos emberek.

NAPFOGYATKOZÁS

A totális összeomlás.
- Aj képzeld jelentkeztem pre-audit pozira és felvettek!
Oh fene. Szemeztem azzal az állással én is.. de hát már rég nem használom az angolom. Nem szeretnék beégni,hogy öööö áááöö hávárjú? . Whatever.
Nyalogatom itthon a sebeim. Kapok hideget, meleget. Sírd már ki magad baszd meg!
Gyorsan összeszedem magam... letöltök pár bőgős filmet és jó lesz, aztán majd lesz, ami lesz.
Eszembe jut mami. Elpocsolyásodik a szemem... eszeveszettül szégyenlem magam.
Vajon leszidna? Vagy megsimítaná a hátam, hogy jaj fiam minden rendben lesz, talpraesett kislyány vagy...Na ne sírj már, ölelj meg.. de ne sokáig... meg amúgy is ez a parfüm illat.
Hiányzik.
Most meg itt vagyok a gödör legalján és rohadtul nem találok még csak egy olyat sem, ami hasonlítana egy indára, hogy meglegyen a remény arra, hogy valahogyan felmászok. Nem beszélve arról, hogy az alja iszap és ingovány.
A távolból hallok valamit... valami.. gyeregyere nem lesz gond. Csak a képzeletem játszik.
Ismét csak telnek a napok... figyu kiscsillag... ettől lejjebb már nem nagyon van, most már igazán megpróbálhatod. A fejembe húzom a takarót.
Hagyjatok.

Összeeszkábálok egy ingliscévét három nap alatt... nem azért, mert olyan lassan írok csak bah... hagyjatok. De ez nagyon ciki lesz. Hát én már nem beszélek a whaaaadaaaapbro és a hestegicmin kívül. Behívnak.
Jajdeszuper,majd hívunk. Nem hívnak. Várok. Süllyedek az iszapban. Méghogy nincs lejjebb.
Hívnak. Ö gyere már be újra. Úgy érezem magam, mint 2008ban, mikor a vakbelemtől szabadítottak meg.. ö gyere már be újra egy ultrahangra. Nem sülhet ki belőle jó.
Jajdeszuper, majd hívunk. Á túl kedvesek voltak. De hívnak.

ÚJHOLD

Klassz emberek, klassz csapat, klassz hely. Am i fcking dreaming?
Anya büszke, tesó büszke, barátok büszkék. Én pedig még mindig szégyenlem magam.
Hogy a fenébe lehet valaki ennyire kishitű?
Klassz trainerek, klassz csoport társak, klassz atmoszféra. Am i fcking dreaming?
A trainerek dícsérnek, a teamleadem örül én meg folyok bele a kanapéba.
Mikor is dícsértek meg utoljára? Mikor ir dícsértél meg utoljára bárkit?
Igyekszem.
Igyekszem helyrehozni azt az elvesztegetett két hónapot az életemből, amit másra is fordíthattam volna. Struccpolitika.

Jóban lenni önmagaddal. Kell, hogy ilyen is legyen.
Kell, hogy ülj a Dunaparton egy rég nem látott baráttal. Meredni a vízre, beszélgetni...beszélgetni az elhanyagoltakkal, az elmaradottakkal.
Kell, hogy az agyadban ülő kártyást néha jól pofán baszd, amikor mindig csak rossz lapokat oszt. Kell, hogy legyen egy indok amiért élni akarsz..még akkor is ha nem akarsz.

MOTIVÁCIÓS HULLÁM

ez működött valaha is?


2017. szeptember 12., kedd

Fegyverek. A mindennapi béke eszközei.


„Soha ne add meg magad! Soha ne add fel!
Soha ne add más kezébe az Életed!
Foggal és körömmel kapaszkodj erősen!
Harcolj meg keményen! A szabadság nem véletlen!”
                - Akela – Foggal és körömmel -


Úgy nőttem fel, egy Acélváros közepén, hogy már gyerekkoromtól mindennaposak voltak a verekedések. eleinte az oviban, majd később az általános iskolában. Mindeközben a két testvérem is olyan körökben mozgott, ahol nem ártott tudni, hogyan vigyázz magadra. A rendszerváltás utáni időszak. A hiperpigmentált egyének szabadabbnak érezték magukat, még tartottak a rendőröktől, de ez a kilencvenes évek közepére elmúlt. 11 évesen ezt annyira megéreztem, hogy alsónadrágban mentem haza a másod-unokatestómmal. Két póló, két nadrág, pár forint fagyipénz, (akkor talán még csak 25 forint volt egy gombóc fagyi) egy
  karóra. Két pár sportcipő és zokni. Ennyivel lett gazdagabb a 3 útonálló. Szombaton, fényes nappal délután egy és három óra között. Nekem a karóra fájt a legjobban, Jancsinak meg a kedvenc pólója. Még csak meg sem vertek, tisztán elővették a kést, és kiraboltak. Pszichológia. Náluk volt fegyver.

Ezt követően kihasználtam minden lehetőséget. Az idősebbik testvérem megtanított forgatni a pillangókést. Két kézzel. A nunchaku alapjaira. Dobócsillagot hajítani. Az ő egyik ismerőse tanított a Kung-fu fogásaira. Voltam egyetlen boksz edzésen is, de az nem tetszett. Könyvtári könyvek a harcművészetekről. Filmek amikből a mozdulatokat el lehetett lesni. És az emlékek. Vannak olyan emberek, akik emlékeznek sötétebb korokra. Amikor a fa, bronz, vas és ezek keveréke nagyobb hatalmat adott, mint manapság egy pisztoly vagy puska. Köztes síkokra is eljártam gyakorolni, bár ott kissé másabbak a körülmények. A középiskolás éveim végén bekerültem egy hagyományőrző társaságba. Ott találtam egy karate edzőt. Közben: Megtanultam íjjal bánni, három hónap alatt letettem az edzői vizsgát. Egy év után egyesületváltás, és megtanultam vívni. Nem, nem olyan piszkavassal amiből itthon van egy megyei bajnokságot nyert példány, vívótőr néven. Hanem nehéz egykezes, másfélkezes (fattyú-) kardokkal. Tudom hogyan kell biztosan forgatni a kétkezes pallost. Falanx pajzs és lándzsa… Hadrend és küzdelem. Csatabárdok, harci botok, dárdavetés. Egy év alatt nem csak a hivatalosan elfogadott lovagi vizsgát tettem le, hanem az egyesület alelnöke is lettem. Tarthattam edzéseket és külön edzéseken önvédelmet és késharcot oktattam. Bár ez utóbbi majd 1 év fejtörést okozott, hogy taníthatom-e egyáltalán az ismerőseimet, barátaimat arra, amit én tudok az emberi testtel meg néha némi hideg acéllal.  Ezt szeretném a mai napig minél tovább fenntartani. Szeretném, ha nem lenne a kedves ismerőseim között olyan, aki alsónadrágban megy haza, akit leütnek és kirabolnak. Olyanokat szeretnék magam mellett tudni, akik megvédik magukat, és azokat, akik velük vannak.

Ez a mai álláspontom. Van itthon néhány kard, több mint 20 kés, botok, vasalt botok, íjjak, nyílvesszők, csatabárdok, pajzsok, stb…

Nincs itthon puskaporral működő lőfegyver. Nem szeretem. Embertelen. Az ellenfélből nem ál ki utána a hideg fém, ami lassan átveszi a test melegét, nem kell áttolni a testén a nyílvesszőt, hogy ne haljon bele. És nincs bennem az érzés, hogy az én fegyverem az én testem. A legfőbb fegyver az emberi test. Én vagyok a fegyver. A két kezem válltól lefelé harminc fegyver. A fejem kettő és még ott vannak a lábaim, a csípőm, és az agyam. Ha azt veszem alapul, hogy az egészet meg tudom mágiával támogatni, akkor lehet nem is kell puszkaizé…
Azért még bővítem a készleteket. Nem azért mert szükségem van rá, hanem mert szeretem. Mert megnyugtat, hogy egy középkori légiót fel tudok fegyverezni, továbbá meg tudom őket tanítani használni is azokat. 

Ez puszta önvédelem. Megvan a kellemes mindennapi békém mikor itthon szétnézek. Hogy karnyújtásnyira van egy csepp halál.

„A sasnak csőrt és éles karmokat
A szarvasnak agancsot
A vaddisznónak agyarakat
Adott a Mindenható

Azért vannak a fegyverek,
hogy velük megverekedjenek
Hóhér vagy áldozat
mi leszel, ne válogass!
Vadászat közben eltűnődsz:
van-e élet a halál előtt?
Hóhér vagy áldozat
mi leszel, ne válogass!”

                - Akela – Verekedj –

U.I. : Feltehetőleg soha nem fogja olvasni, de üzenem annak a fiúnak, aki 14 évvel ezelőtt egy  Augusztusi este a Liget nevezetű kocsma elől a saját késével a hasában vitte el a mentő, hogy csúnya dolog részegen egy részeg lány miatt kést rántani és elesni a kavicsban. Nem tudom mit mondott utána az anyukájának, de remélem kapott mellé néhány pofont.