2014. október 13., hétfő

Bepillantások

„Bepillantások, ablakokon, ajtókon, bepillantás egy busz ablakába, egy kocsi üléséből egy másik kocsi ülésébe… hétköznapi életünk részei, de mégis, valami más is ott van… A Bepillantás mások életébe…”

-         - Reggel rádió. (jaj de jó hogy a kocsiban szól a rádió és hallgathatom azt két-három embert akiket azért fizetnek hogy reggel 6-kor pofázzanak a mikrofonba) részleteket mesélnek az előző napjukról hogy teljen az idő, hogy meghallgassuk őket, hogy megosszák velünk életük apróbb pár perces mozzanatait. De muszáj nekem ezt végignéznem ahogy kikel az ágyából reggel hatkor szombaton mert valaki nekiáll az ablaka alatt motoros fűrésszel fát vágni? Ezzel még nem is lenne baj, de miért kell egyből tudnom, hogy egy lány mellől kelt ki mikor hajnali 3 kor még hencseregtek???
-          -Munka, ablakok. (Igen be- be pislantok a konyhájába mikor az ablaka alatt festegetek, vagy keverem az anyagot az alpinistáknak, hogy mi zajlik odabent, az igazából nem érdekel, de mégis oda, odanézek.) Miért kell végighallgatnom ahogy a két tizenéves kölyök összeverekszik majd az apjuk veri meg őket?
-          -Autó, utazás haza. (Nálunk a jó társaságban repül az idő, és mikor kinézek és egy másik autóban 5 ből 4 en a telefonjukat molesztrálják) Nem értem, ennyire nem tudnak miről beszélgetni manapság?
-        -  Szomszédok. (Bármikor jövünk, megyünk élettársammal, sose tudnánk megmondani, ki az a szomszédjaink közül, aki most ébredt, és ki az aki még le sem feküdt aludni.) Hozzátenném nem is feltétlenül érdekel.
-        -  Ablakok hajnalban és este. (Bérházban nőttem fel, Panelpatkányként. Sosem éreztem ingerenciát arra, hogy kukkoljak úgy, mint azt néhanapján apám tette, az erkélyről távcsővel, be-benézni mások ablakán, hogy meztelen nőket leshessen. Szánalmasnak tarom. Mégis, van egy apró perverzióm, én szeretek az ablakban szexelni, kicsit a szoba magányában, kicsit a külvilágnak megmutatva, mennyire szép az élet. Mostanában azon kaptam magam, hogy nézem fürkészem az ablakokat. Nem kukkolok, nem nézek sokáig nem keresek egyetlen meztelen nőt sem, csupán kíváncsiság. Van most bárki bármelyik ablakban akinek éppen jó?) Lehet beteges, de nem izgatna fel, csupán mosolyognék egyet és kívánnék nekik szép folytatást.
-          Egy barát élete. (Sokat beszélgetünk, el elmeséli ügyes bajos dolgait, megvitatjuk, megbeszéljük, tanácsokkal látjuk el egymást vagy okosan csendben maradunk) Ha már úgy is egymás életébe adunk legális bepillantást, miért kell nekem ez a lezárhatatlan néha hasznos képesség, hogy a dolgok mögé lássak, és miért kell nekem egy barát életében meglátni azokat a dolgokat, amiket nem akar elmondani. No és persze senki nem is tudhatja, hogy tudom.
-          Család. (Kedves jó szándékú emberek, segítenek, segítünk, viták, megbeszélések összetartás széthúzás.) Amit nem akarok tudni minek mondják el?  Ha nem szólhatok bele, hogy hogyan neveljék a saját gyereküket, akkor miért kérnek tanácsot?

Mindeni gondolja át, kinek mikor mijébe pillant be, és mennyi is ér az a pár pillanat, amit akarva akaratlanul átél ez által. Én mindentől függetlenül örülök, hogy ha valaki bepillantana hozzánk- hozzám, az a mindennapi bajok mellett boldogságot találna, és néha sajnálom azokat, akik nem tudnak örülni más boldogságának.


2014. október 10., péntek

Száz szó Miskolcról

Bevezetőnek:

A száz szóban Budapest számomra egy kifejezetten szimpatikus kezdeményezés. Nem csak azért mert akárki pályázhatott, hanem mert az emberek őszinte és teljes véleményét kérték és adták ki. Aki ír vagy olvas blogot, az pontosan tudja mennyire nehéz tömören, velősen, mégis átütő elemi erővel írni valamit, valamiről. Én sem vagyok rá képes, mindig cikornyás, hosszú és értelmetlen fecsegéssel jutok el A-ból B-be, érintve C-t, D-t és S-t is. Valahogy úgy, mint ezt a bevezetőt. (Egyébként több olvasóm is megjegyezte, hogy ahhoz képest, milyen keveset beszélek, ilyen hosszan tudok írni.) Tömör és velős írás, ami igazán szíven ütött, kettőt tudok hirtelen Holttestvér, és Tollampapírom írása (Örkényt most tegyük félre). Mellé raknám még SalyT szösszenetét Pestről, és szerénytelenség nélkül a saját kis emlékemet az értelemről. A győztes írás is ilyen, még ha nem is ezt vártam, ezért a jó példán felbuzdulva összehoztam egy kis szösszenetet. Egyszer már írtam Miskolcról, de akkor szabad gyeplővel, most száz szóban, tömören, egy levegővel, durr bele, ahogy szoktam.

Lenyomat


Itt minden a fején áll. Tetők az utcán, szemét a kuka körül, csikk a fogak közt, bűnözők szabadon. A reggeli füst és köd estig lebeg, a kéz a zsebben, és az árnyék a falon ritkán az ember sajátja. Időgép a középkorba. Ódon, avítt utcák bűze, és százéves fotókról felismerhető épületek. Bárhol mondom, „miskolci vagyok”, mindenki elhúzódik a közelemből. A rozsda-lepte Acélváros remek hely egy fantáziadús gyereknek, aki látja a darut hajlító óriásokat, az omladozó házak kísérteteit, a rég elhagyott épületek várromjait, a bűzlő sikátorokban lapuló fejvadászokat. Éveken át kutattam a város szellemeit, mire megtaláltam: A város maga A kísértet.

 - Lestat naplója - 

2014. október 1., szerda

Naigen...

"- Miért, most tudsz ennél jobb megoldást?
- Őszintén? Igen. Gondold komolyan...."

E mögött a két mondat mögött már több mint egy év elmélkedés áll, és ahogy ismerem magam, életem egyik legfontosabb és leghasznosabb tanácsát kaptam. Köszönöm.

 - Lestat naplója -

2014. szeptember 27., szombat

Elveszett levelek

Szedett vetett íróasztal, egy szedetvetett faházban.
Nem élünk gazdagon, de annál boldogabban.
Hol az ő gyomra kordul, hol az enyém, de mindig van mit enni.
Hol az ő szeme könnyezik, hol az enyém, de mindig van mit tenni.
Várat magára a jövő és mi így vagyunk tökéletesen.
Néha csak leülök olvasni, hogy hogyan lettünk boldogokból még boldogabbak, de nem megboldogultak.
Olvasgattam a régi leveleket, amiket tőle kaptam. Volt mi haraggal, dühvel,  volt mi vággyal, kéjjel íródott, volt mi szeretetből vagy szerelemből.
Nem szoktam a múltat sutba dobni, elrejteni vagy eltitkolni, de most mégis olyan érzésem volt,hogy nincs szükségem a felesleges, ideges, csúf sorokra.
Gyertyát gyújtottam és égetni kezdtem őket, majd a kandallóba hajítottam a már égő darabokat.
Nem feledheted el,hogy ki vagy, honnan jöttél és miért lettél ilyen.
Egy forró pernye lángra kapatta a levélcsokrot az asztalomon.
Hiába fújtam, hiába legyeztem, pillanatok leforgása alatt porig égett.
Nem feledheted el,hogy ki vagy, honnan jöttél és miért lettél ilyen.
Igéz a múlt, de nem tart fogva.
Csak egy pár hasztalan levél, kedves sorok... mind elvesztek, de
Nem feledheted el,hogy ki vagy, honnan jöttél és miért lettél ilyen.
Az asztalomon csak néhány bántódott komor korom folt maradt, a gyertyám sem égett csonkig.
Nem veszítettem semmit.


2014. szeptember 24., szerda

Let's ride! – Rutin előtti kötelezők

Bár 8 éve van már B kategóriás jogosítványom és saját autó hiányához képest viszonylag rendszeresen vezetek, nem úszhattam meg magát a KRESZ oktatást, illetve vizsgát. Igazából jót is tett a jogszabályok illetve a vizsgamenet felfrissítése, nem beszélve ugye a motorosokra vonatkozó szabályokról, amelyeket eddig nem kellett még megtanulnom.
Az oktatás viszonylag hamar, egy hét alatt lezajlott. A csoport nagy része autós jogsi megszerzése céljából iratkozott be, mondhatni egy kivétellel 17-18 éves banda, többnyire apuci pici lányai. Igen, többségben voltak a lányok, azok közül is a legtöbb a mai modern plázában vásárlásra szocializálódott típus. Hárman voltunk motorosok az oktatáson, mindhárman bőven a húszas éveink vége felé járó férfiemberek. Abból a szempontból talán különlegesek voltunk, hogy mi már rendelkeztünk jogosítvánnyal. Meg kell mondjam őszintén, az oktatás nagy részében unatkoztam. Igyekeztem odafigyelni mindenre, de a tananyag nagy részét már rég tudtam. Szóval az órákra egy nagy adag kávéval készültem, illetve egy pár alkalommal kérdezgetett minket "vén rókákat" az ifjúság, hogy milyen az első alkalom, nagyon félelmetes-e, milyen tippeket tudnánk adni.
Az sem lendített a kedvemen, hogy az oktatás végéhez képest két és fél héttel későbbi időpontra lettem kiírva vizsgára. Ennek örömére úgy döntöttem, bízva a sikeres vizsgában, hogy felvidítom magam és beszerzek pár cuccot, többek közt egy bukósisakot és valami normális kabátot is. Ebben a témában egyáltalán nem voltam jártas akkoriban – igaz most se tudok sokkal többet, ezért megkértem egyik haveromat, hogy kísérjen már el, nehogy elveszve érezzem magam. Mivel elég súlyos eset vagyok és nem az a kimondott konfekcióméret, valószínűsítettem, hogy ha találok valamit, ami jó rám, azt meg is kell vennem, mert nem igazán lesz más. Körbenéztem gyorsan az interneten, mindenhol többnyire a két X-ig volt raktáron méret, amiben azért kissé kételkedtem, hogy megfelelő-e. Végül is úgy tűnt a Shox honlapja szerint, hogy extrém nagy méretig fel vannak készülve raktárkészlettel. Ki is néztem pár darabot, ami megtetszett. Persze az élet jól rám cáfolt a végén, de már előre szaladtam.
Miután magamhoz tértem a sokktól, hogy egy három szintes áruházba érkeztem meg, ami tényleg csak a motorozásról szól, a bukósisak vásárlás mellett döntöttem, mint első megálló. Teljesen hozzá nem értőként úgy voltam vele, hogy mindegyik bukó ugyanolyan, csak egyikre ezt pingálják a másikra meg azt. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Ugye az aranyszabály, hogy ha felveszed és megrázod a fejed, ne lötyögjön rajta a sisak, illetve az arccsontjaidat se akarja átrendezni. A neten kinézett sisak az utóbbi típusba esett, azaz kicsit szűk volt. Szóval nem volt mit tenni, elkezdtünk olyan után kutatni, ami megfelel a fejemnek. Se nem tág, se nem túl szűk, nem nyomja a fejem búbját, kényelmes. Mindenképp zárt sisakot akartam venni, mivel nagyobb biztonságérzetet ad. Talán az is közre játszott, hogy az általam annyira imádott Forma 1-ben, vagy az autó és motorsport kategóriák többségében zártat használnak. Természetesen nem egyből a hiper-szuper, rádióval meg napszemüveggel felszerelt sisakokat nézegettem, hanem egy egyszerű, "kezdő" bukót. Sikerült végül is találni egyet, ami megfelelő volt minden tekintetben és még a kilátást sem korlátozta annyira, mint egynémely másik.
Ez után következett a kabát. Természetesen az általam kinézett típusból a legnagyobb, azaz a 8XL-es sem jött rám. Ezen a részlegén az áruháznak úgy bő egy órát töltöttem a különböző kabátok felpróbálásával és az izzadtság letörlésével. A nap végére nem csak az egyenlegem könnyebbült meg, de én is kiizzadtam magamból egy fél tanknyi vízmennyiséget biztosan. Holmi nem hozzáértő személy szökőkútnak is nézhetett volna. Visszatérve a kabátokra, elég hamar rájöttem, hogy a méretezés vajmi keveset számít, hisz ha valamiből nem jó a 8-as, a másikból jó lesz a 4-es is. Meglepő, de több fajta kabát is jó volt rám – azért ekkora választékhoz nem vagyok hozzászokva, szóval átgondoltam a dolgokat és végül is megvettem az egyiket.
Gondoltam nézek motoros lábbelit is, hátha akad valami jó áron. Nos, ebből sajnos nem lett semmi, mivel csak a legdrágább csizmából akadt méret éppen és azt se éreztem teljesen tökéletesnek, nem csak az ára miatt. Vettem még egy kesztyűt is. Itt derült égből villámcsapásként ért, hogy volt a méretemben a webshopban kiszemelt típusból.
A boltból távozóban a parkolóban haverom megengedte, hogy ráüljek a gépére. Így megtapasztalhattam, hogy mégis mi merre van egy motoron. Készségesen el is magyarázta, hogy mi merre hány méter, persze egy centit sem gurulhattam a vassal. De számomra nagyon hasznos tapasztalat volt.
A KRESZ vizsgára időben sikerült beérnem, annak ellenére, hogy számomra hajnalban volt megtartva. Ez reggel 7:20-at jelent – képzelhetitek, milyen "gyakran" kelek háromnegyed hatkor. Sajnos a koffein mennyiségét kicsit alul kalkuláltam, így a vizsga közben kezdett eltűnni a hatás. Persze ez nem kifogás arra, hogy három kérdést elhibáztam, de a lényeg, a sikeres vizsga így is megvolt.
Úgyhogy indulhatott a rutinozás! :)

2014. augusztus 19., kedd

Last day of summer


Lassan vége a nyárnak.
Nincs vége ennek a nyárnak.
Ez a nyár el sem kezdődött.

Gyerekkoromban, mikor százan akartak "felkészíteni a Nagybetűsre" (Értsd: ijesztgettek a saját üres életükkel), mindig azt mondják, hogy a felnőttkor ott kezdődik, amikor rádöbbensz a munka-felelősség-számla körfogás szorítására. Mindig azt válaszoltam, hogy ezek szerint én már 15 évesen felnőttem, mert mást sem hallok, hogy anyám dolgozik, vagy a munkájáról beszél, (pót)apám dolgozik, vagy a munkájáról beszél, hogy 10-én megjön a fizu, és 11-én már nincs pénz, hogy ezt a számlát nem tudjuk fizetni, azt nem tudjuk fizetni, keress magadnak munkát, adj kölcsön, hogy ne haljunk éhen. Ők néztem rám furcsán, aztán veregették a vállam, hogy ó, azt te csak hiszed, majd rájössz, milyen az, amikor egyedül élsz, meg satöbbi. Én válaszoltam, hogy világéletemben egyedül éltem meg satöbbi. Ők csóválták a fejüket, hogy most anyáddal laksz, majd ha külön ház, satöbbi.

Semmi különbséget nem érzek.
Hajnalban dolgozni járok, este számla fölött ülök.
Nappal dolgozok, este a munkáról beszélek.
Párom nappal dolgozik, este a munkáról beszél.
Dolgozok, vagy a munkámra gondolok.
Megkapom a fizetésem, és elköltöm.
Másoktól hallom, hogy nem tudnak fizetni, adnék-e egy kis kölcsönt, hogy ne haljanak éhen.
Semmi különbséget nem érzek.

A felnőttkor ott kezdődik, mikor eljön az a nyár, amikor elvégzed az iskolát, elkezdesz dolgozni, és a nyár már nem az a várva várt móka és kacagás, hanem egy ugyanolyan szürke munkanap, mint a többi.
Mikor már arról a szóról, hogy nyár, nem az jut az eszedbe, hogy önfeledt móka és kacagás három hónapig, amikor minden más le van szarva, irány a barátok, barátok, koncertek, fesztiválok, tavak, erdők, hegyek, aztán szeptember elsejétől október közepéig csak a nyári élményekről beszélsz, és már azt várod, hogy mikor lesz újra nyár.
Mikor a hétvégék már nem arról szólnak, hogy gyorsan üljünk össze és menjünk valamerre, hogy visszaidézzük a nyári emlékeket, csak a heti fáradtságot próbáljuk kipihenni, maradék erőnkből a házimunkán gondolkodunk.
Mikor végre rádöbbensz, hogy a szekrények mögötti porcicák és pókhálók feltakarítása azért olyan fontos, mert benned is kialakult az a görcsös reflex, hogy most már ez a te házad, és igenis megmutatom az anyámnak, hogy én is képes vagyok rá.
Mikor életedben először elgondolkodsz azon, hogy lehet, hogy az öreg mégis csak jobban tudja nálad.
Mikor a mit főzzünk ma kérdésről már nem az jut az eszedbe, hogy igazából csak a konyhaasztalon akarod csinálni.
Mikor este lefekszetek egymás mellé, egymásra néztek, és egyszerre mondjátok, hogy sajnálom, túl fáradt vagyok hozzá, szeretlek és aludj jól.
Mikor már gondolkodni kell azon, hogy megnézzetek-e egy naplementét, teliholdat, meteorhullást.
Mikor már csak azért látod a napfelkeltét, mert hajnalban ülsz a műszakos buszon.
Mikor anyáddal már csak annyit beszélsz, hogy miért nem dolgozol valahol máshol, kevesebbet, többért, és egyébként is, miért nem vagy olyan taposós, mindenkin átgázoló féreg, nézd meg őt, látod mennyivel jobban él.
Mikor már nem szállsz bele a fölösleges vitákba, mert arra gondolsz, hogy hamarosan családod lesz, és szükség lesz a nagymama segítségére, hogy vigyázzon rá.
Mikor a család elmegy nyaralni, és téged már senki nem hív el.
Mikor már tényleg azt érzed magadon, hogy annyit érsz, amennyid van.
Mikor már nem azért akarsz külföldre menni, hogy jól érezd magad, hanem hogy egyáltalán úgy érzed, hogy tudsz élni.
Mikor, ha valaki hétfőn karikás, beesett szemmel jön be, nem arra gondolunk hogy a hétvégi buli még vasárnap éjszaka is tartott, hanem hogy túlórázott hétvégén.Mikor jön az okos ember, megmondja a tutit, és nem köpsz röhögve a szemébe, csak a háta mögött dühöngsz, miután gondosan körülnéztél, hogy hallja-e valaki.
Mikor már inkább magadban tartasz mindent, mert a munkatársaid 80%-a lefele könyököl, felfele nyal, és Nagy Testvér mindenhol ott van.
Mikor a társasági életed fele abból áll, hogy végre nyugodtan kipanaszkodhatod magad, és megértően hallgasd a másik panaszáradatát.
Mikor egy tinédzser mondd/kérdez valamit aztán néztek egymásra, mert nem érted, hogy milyen nyelven beszél.
Mikor meglátod az emberöltővel alattad játszó fiatalokat, akaratlanul is belekezdesz, hogy "milyen furcsa, amikor még fiatal voltam, mi..." aztán zavartan elhallgatsz.
Mikor először eszel, és csak aztán iszod el a maradékot.
Mikor három májkrémes zsömle már nem elég egy napra.
Mikor meglátsz egy parkban heverő, iszogató, üvöltöző társaságot, először lesajnálod őket, utána arra gondolsz, hogy nem lenne ilyen jó kedvetek, ha ti is munkából jönnétek, majd eljutsz oda, hogy semmirekellő, lusta, bunkó bagázs, végül undorodsz magadtól, hogy ilyeneket gondolsz, mikor te is ilyen voltál, és rólad is ezt gondolták.

Eljött ez a nyár, ami sosem jött el.
Véget ért az a nyár, ami el sem kezdődött.
Sosem éreztem magam ennyire üresnek.
Sosem éreztem magam ennyire öregnek.

 - Lestat naplója - 

2014. augusztus 6., szerda

Let's ride! – Így kezdődött

Rólam tudni kell, hogy a The fast and the furius illetve Gone in 60 seconds filmek megnézése után kezdtünk úgy igazán vágyódni a négy kerék után a haverokkal. Ebből az lett, hogy megrögzött autómániássá avanzsáltam, a jogsi megszerzése után pedig csak és kizárólag négy kerékben és kasztniban tudtam gondolkodni. Aztán egyszer...

Már gyerekként is az autó- meg motorépítős műsorokat néztem a Discovery-n, ami azért előre jelezhette volna, hogy az évek alatt lesznek bőven a családom számára érthetetlen döntések a témában. Egy ideje kezdtem úgy gondolni, hogy ideje lenne az első saját verdát beújítani. Erősen néztem a hirdetéseket és a pénztárcámat is, mert ugye egy Toyota Suprára vagy egy Nissan Skylinera nem igazán futja. Persze meg is kaptam a magamét, amiért én a nagy koszos főváros dugókkal teli reggeli útjain saját tulajdonú autógépjárművel szeretnék közlekedni. Az meg még hagyján volt az ősök szemében, hogy átnéztem az elérhető tuning műhelyek összes árlistáját, de ott már igencsak elmeorvoshoz akartak küldeni, amikor rájöttek, hogy szívbaj nélkül a komplett autó árát ráköltöttem volna még simán csak a csinosításra. Mert ugye ahogy kigurult a gyárból, az úgy nem jó.
Eléggé rajta voltam a témán, spórolgattam is szépen, amikor is egyik éjszaka megálmodtam, hogy egy motorral a hátsóm alatt szántom fel az aszfaltot, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Azon a reggelen éreztem, hogy ez kell nekem. Persze akkor még csak annyit tudtam a motorról, hogy pont kettővel kevesebb kereke van, mint amihez szokva vagyok és amin biztonságban érzem magam. A nagy meglepetésre hagytam is ülepedni kicsit a dolgot, pár napot, de innentől menthetetlen az ember. Valami változott.
A motorokat eddig is megbámultad az utcán, de most már mindezt más szemmel teszed. Egyre több dolognak nézel utána, egyre többször gondolsz rá, egyre többet kezded kérdezgetni a motoros ismerősöket – és már be is iratkoztál a tanfolyamra.
Miután egy hétfő délután körbenéztem a neten motoros iskolák után, este már sétáltam is be vígan és gondolkodás nélkül közöltem, hogy a holnap induló tanfolyamra jöttem beiratkozni. Valahogy fel sem merült bennem, hogy esetleg már nincs hely. Hamar el is lettem igazítva a menetrendről, a kötelező felszerelésről, hogy mit tudnak higiénikusan biztosítani, mi az, amit érdemes beszerezni. Papírokat kitöltöttük, első részlet befizetve, indulhat a buli.
A családdal először nem akartam közölni a rémhírt, sejtettem a reakciókat, de aztán meggondoltam magam. Mégsem szeretnék úgy hazagurulni, hogy utána egyből hívhassam is a mentőt édesanyámhoz. Annak rendje és módja szerint azóta számtalanszor le lettem hülyézve, mindenféle idiótának el lettem hordva, eszementnek, értelmetlennek, felelőtlennek, befolyásolható kölyöknek (így a harmadik x felé bukdácsolva – átérzed), stb. A családban tudtommal én vagyok az első, aki két kerékre készül nyergelni, legalábbis a közeli, közép-távoli rokonsági körben nem jellemző, hogy bárki akár csak utasként is esélyt adott volna bármilyen vasnak.
Szóval visszaút már nem lévén, irány előre!

Ez egy több részes sorozat lesz itt a blogon, ahol időről időre leírom, hogy hogyan is születik a motoros – jelen esetben belőlem.